Így készíts búvóhelyet a cukormókusnak!
A cukormókus fán élő erszényes, ezért fontos, hogy olyan lakóhelyet alakíts ki számára, amely természetes életmódját idézi. RÉSZLETEK
Tisztelt Szakértő! Két virágommal kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Az egyik az amarillisz, amely most virágzott el, teljesen megnőttek a levelei, pár már kezd sárgulni. Kérdésem, hogy le kell-e vágni a leveleit és a szárát, ha igen mikor, és lényeges-e hogy milyen magasságban? A másik virág a klívia, amelyet a tanácsuknak megfelelően januártól márciusig pihentettem minimális öntözéssel, fűtetlen helyiségben, majd újra elkezdtem öntözni, de csak a leveleket hozza, virágot még nem. Ön szerint még idő kell neki a hőmérséklet változás miatt, hogy virágozzon, vagy ha újra elkezdtem az öntözést, és emeltem a hőmérsékletet már virágoznia kellene? (Ez az a virág, amit 2 éve kaptam, és azóta nem volt pihentetve, csak most.) Kicsit aggódom, hogy talán már nem is fog virágozni. :( Megtisztelő válaszát előre is köszönöm, és az eddigi segítségeket is! Jenny
Kedves Jenny! Az Amarillisz leveleit most vissza lehet vágni, a fagyok elmúltával kiültethető jó tápanyag tartalmú kertbe. Majd újra hajt, és a leveleket kell gondozni, rendszeresen öntözni, és hetente legalább egyszer magas kálium és foszfor tartalmú műtrágyával beöntözni, de lehet lomtrágyával is öntözni, a muskátli virágtáp is jó. A Cliviát is napos helyen most már lehet öntözni, az előbb írt lombtrágyával hetente kezelni, és nyár közepére jó, napos helyen meghozza a virágszárat. Üdvözlettel: Növényorvos