Vegyes kerti kérdések

2 db mandulafát ültettem, vegetálnak. Mivel lehetne életet lehelni beléjük??

Kérdező zsóóllti

Kérdés

2 db mandulafát ültettem el tavasszal. Az egyik hozott elég kevés levelet, de azután teljesen megállt a növekedésben...csak vegetál. A másik fa, pedig még ennyi életjelet sem ad, éppen, hogy csak néhány levélkezdeményezés jelent meg rajta. Mivel lehetne életet lehelni beléjük??

Válasz

Minden facsemete életében az első év a kritikus, ekkor fejleszti az új gyökereit, melyekkel kitámasztja magát és a hajszálgyökereket, melyekkel a vizet , tápanyagot szívja fel. Ehhez a talaját nedvesen kell tartani rendszeres öntözéssel. Gyakori eset, hogy a facsemete vesszői a hiányos gyökérzet miatt tavasszal az erős szélben, meleg napos időjárásnál kiszáradnak: a már kifejlett új hajtások elszáradnak, elhalnak. Eredményes módszer, ha az ültetéssel egyidőben az oltvány koronájára ráhelyezünk egy nagy méretű zsákot, mely a szél szárító hatását kiküszöböli. Erre a célra egy nagyméretű PVC zsák is megfelelő, de a zsák száját szabadon , nyitva kell hagyni, nehogy a vesszők befülledjenek. Az idei tavasz szokatlanul forró, száraz volt, nem kedvezett a facsemeték gyökeresedésének.
Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »