Hogyan teleltessük át a teknőst a kerti tóban?
Hogyan segítsünk a teknősünknek, hogy a telet a kerti tóban is átvészelhesse? Néhány tippet összegyűjtöttünk hozzá! RÉSZLETEK
Nemrégiben költöztem új helyre, van egy kis udvar, amit szeretnék "beerendezni". Egyetlen japánbirs bokor van a kert közepén, ezt már körbeástam és megtrágyáztam. A múlt héten kaptam néhány tulipán és nárcisz hagymát, de úgy vélem, már késő van, hogy kiültessem. Vagy még próbálkozhatok? Szeretnék orgonabokrokat és aranyesőt is telepíteni. Az is elkésett már? Hagyjam tavaszra, akkor lehetséges? Van egy ocsmány betonkerítés, amit virágos futó növényekkel szeretnék "elrejteni", ezeket milyen távolságra ültessem egymástól? Végül pedig, néhány napja vettem egy előre hajtatott jácint hagymát. Egyelőre az ablak közébe helyeztem el, egész nap kap fényt, és hűvös is a hely. Hagyhatom ott? Vagy megfázik? Tegyem az ablakon belül? Válaszát előre köszönöm! Tisztelettel, Varga Boti
A hagymás növények telepítésével nem késett el, még megteheti ezek ültetését, persze csak ha a hó nem borítja a kertet. A cserjék telepítésével azonban már érdemesebb megvárni a tavaszt. A kerítés eltakarására több növényfaj is alkalmas lehet 2-3 db/m sűrűségben kiültetve. Szóba jöhet az örökzöld borostyán, a gyönyörű őszi szineződésű vadszőlő. A virágosak közül pedig a magyar lonc és a clematis fajták. A felsorolt növények közül azonban csak a borostyán örökzöld. Az előre hajtatott jácintnak a legjobb helyet választotta, így sokáig tudja élvezni majd a virágát.