Vegyes kerti kérdések

Miért nem virágzik a hortenziám?

Jelleg Ápolás
Kérdező Kertbarat
Szakember Édenkertész

Kérdés

Mi az oka annak, hogy az eddig gyönyörűen virágzó hortenziám 2 éve csak hatalmas leveleket hoz, de virágot egyáltalán nem. Köszönöm előre is a választ

Válasz

Ebben az esetben valószínűleg a metszés hiánya lehet. Kevesen tudják, hogy a hortenziabokrokat rendszeresen kell metszeni, különben a virágok elaprósodnak, majd teljesen elmarad a virágzás. Maga a metszés nem bonyolult folyamat. Mindössze annyi a teendőnk, hogy az előző évben elvirágzott hajtásokat a legfelső duzzadt, nagyméretű rügyig visszavágjuk. Ez elhelyezkedhet a vessző közepe felé de akár a tövi részén is. Március elején ezek a rügyek már könnyen felismerhetők. Ebből a vaskos rügyből a növény erőteljes, virággal díszített hajtást nevel.

A hortenzia árnyékos, hűvös helyen fejlődik megfelelően, nem bírja a tűző napot. Nyáron is legyen a földje mindig nedves, ne hagyjuk kiszáradni. Ne csapvízzel öntözzük, ehhez csak lágy vizet vagy esővizet használjunk. Áprilistól a nyár végéig hetente egyszer adjunk neki tápoldatot, amelyben literenként 2 gramm nitrogén-foszfor-kálium tartalmú tápsó van. Októbertől folyamatosan csökkentsük az öntözést és a tápoldatozást. Télen takarjuk be a hortenzia tövét, hogy védjük az erősebb fagyoktól. A többéves bokrokat metsszük vissza 40 cm-esre, hogy új hajtásai fejlődjenek, és dúsabb legyen.

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »