Virágágyak, balkon, gyep

Erkélyem virágait apró, hosszas alakú bokarak szállták meg, mivel lehet védekezni ellenük?

Jelleg Betegség
Kérdező sonyika

Kérdés

Tisztelt Cím! Emeleten lakom, az erkélyen ősszel árvácskát ültetek, melyeket április végén különféle palántákra cserélek ki. pl. begónia, paprika virág,, petúnia, stb. Az elmult évben nem a megszokott helyen vettem a palántákat, egy néhány héttel az ültetés után apró hosszas alakú bogarak kezdtek az erkélyen röpködni. kb. egy héttel ezután már százával voltak ott, ki sem lehetett ülni az erkélyre. Ekkor az összes virágot földdel együtt ládástul kidobtuk. Ősszel uj virágládákat vettünk, uj földet és a szokásos árványkát is elültettük. Az utóbbi napokban igaz hogy csak egy-egy példány, de megjelentek a bogarak, és ezek nem legyek csak hasonlóak. Láttam, hogy bebújtak a földbe. Az elmult évben először mindenféle vegyszerrel próbálkoztam irtani, de semmire sem reagáltak. Amikor már tömegével röpködtek, akkor vettem észre, hogy a földből apró furt lukakon bujtak ki. Nagyon félek nehogy ismét ez történjen, ezért kérem szíves tanácsukat mit tehetnék? Köszönettel : Ilona

Válasz

Kedves Ilona! Így a leírás alapján elég nehéz, de azt gondolom, talán tőzeglegyek szaporodtak el. Ennek lárvái a földben fejlődnek, nedves körülmények között elszaporodnak és a növény gyökereit is megtámadják. Ellenük lehet védekezni Dimilin 25 WP-vel. Alkalmazás: a tövek beöntözése 3-4 g/m2 dózisban. Ezt meg kell ismételni 2-3-szor, egy-egy hetet kihagyva. Üdvözlettel: Növényorvos

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Még több kérdés és válasz »