Szakkiállítás és vásár

Kertek, házak, „kertes házak” a CONSTRUMÁN

HUNGEXPO „C” pavilonjában.
2014.04.02 - 2014.04.06

Kertek, házak, „kertes házak”  a CONSTRUMÁN

Magyarország legjelentősebb építőipari kiállításán nagy sikerrel szerepelt idén a kerttervezés, kertépítés, kertkultúra pavilonja. A CONSTRUMA KERT szekció nagy sikerrel mutatkozott be a kiállításon. Jövőre április 2-6 között ismét a CONSTRUMA részeként fogadja a már gyakorlott, és az újdonsült kert művelőket a HUNGEXPO „C” pavilonjában.


kert_2014_fejlec

Sokak számára a kertkultúra az otthonteremtés, otthontervezés része, s éppen időszerű volt, hogy ez a témakör is a CONSTRUMA csokor részévé váljon. Már indulásakor rangos szakmai hátteret tudhatott maga mögött, hiszen a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (MAKEOSZ) hozott színvonalas programot a bemutatóra. Így lesz ez 2014-ben is, hiszen a tervek szerint a 6. MAGYAR KERTÉPÍTŐ VERSENY-en 3000 m2-en több mint 50 szakmai versenyző és kiállító vesz majd részt a C pavilonban.

A Magyar Kertépítő Verseny szervezésének célja, hogy a kertépítő-, kerttervező szakmában dolgozók és tanulók számára egyedülálló bemutatkozási lehetőséget teremtsen a házépítő, kertépítő, „építtető” közönség felé.

A jövő évi építőipari kiállításon ismét virágba borul a „C” pavilon, hiszen itt rendezik a MAKEOSZ kertépítő versenyét, s mellé a kerttervezéshez, kertépítéshez szükséges termékeket gyártó, forgalmazó cégek jelennek meg. A témakörhöz speciális szakmai program kapcsolódik, szakmai előadásokkal és a nagyközönségre is számító bemutatókkal, hasznos ismeretekkel szolgáló programokkal.

A kiállítás területén lévő színpadon folyamatosan zajlanak majd a gyakorlati jellegű bemutatók és szakmai előadások. A kertportal.hu szakmai támogatásával többek között szó esik majd ágyástervezésről, növényvédelemről, metszésről, de lesz szó kerttervezésről, parkfenntartásról, városi magánkertekről, kertépítészeti trendekről és még sok másról is.

A KERT hasznosan egészíti ki a CONSTRUMA kínálatát, ami így a „ház és udvar” körüli állandó szorgoskodás, építés-szépítés ügyében mindenre kínál megoldást (legyen szó kertről, teraszról, balkonról vagy akár tetőkertről). Legutóbb mintegy 50 ezren keresték fel az építőipari kiállítást, és a visszatérő kiállítók száma alapján egyértelmű, hogy sikeresnek tartották a megjelenést.

A CONSTRUMA-KERT kiállítói köre és a programok folyamatosan bővülnek, mindezekről érdemes tájékozódni a kiállítás honlapján. www.construma.hu

A rendezvénnyel kapcsolatban további információkkal készséggel szolgálnak a szervezők:

HUNGEXPO CONSTRUMA Team

construma@hungexpo.hu

Eseménynaptár

« 2014 Április »
HKSzeCsPSzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930