5466. Rekordot döntött idén a Pilisi Parkerdő látogatottsága
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A profi szakácsok talán tisztában vannak azzal, hogy a késben van az erő, azonban a hobbi kukták számára talán nehézkes a kések helyes kiválasztása. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű eszközökkel dolgozunk a konyhában, sem a biztonság, sem az esztétikai szempontjai miatt. A következő pár sorban néhány speciális konyhai késről, valamint a szakácskésről olvashatsz bővebben.
A kialakult járványhelyzet “mellékhatásaként” sok ember az otthonába kényszerült saját és társaik biztonságának megőrzése érdekében. Az életmódunk ezzel megváltozott és új irányt vett, számos szokással kevesebb lett, valamint sok újonnan bevezetettel bővült. Ahogyan az ajtók is bezáródnak, az ember is úgy próbál egy kicsit befelé tekinteni és megbarátkozni önnön magával, felfedezni rejtett kincseit, és egy kicsit több figyelmet fordítani belső állapotára egyaránt.
Gondolta volna, hogy a mostoha körülmények jelentik a hosszú élet titkát? A Föld legöregebb fájának élete márpedig ezt mutatja: a simatűjű szálkásfenyőknek a száraz talaj, erős szél és nagy hideg mellett csak rövid növekedési időszak áll rendelkezésre.
Az elmúlt évtizedekben sokat változtak a karácsonyi ünnepkör kellékei: a kézzel festett, leheletvékony üveggömböket felváltották a műanyag díszek, girlandok, a gyertyákat és csillagszórókat a LED fényfüzérek, az illatos fenyőt a műanyag. Mert az környezetbarát. Állítólag. De hogy is lehet valami környezetbarát, ami évszázadokon át nem bomlik le és kőolajból készül?
A hidrokultúra és az általad leírt tartási mód különbözik egymástól,de amit leírtál az úgy jó megoldás. A heti 1x vízbemártás lehet éppen elég is,mindig a tartási viszonyoktól függ(hőmérséklet,pára,fény....stb). Javaslom inkább a (átlátszó) cserépben lévő gyökereket kell figyelni.Nedves állapotban ezek a gyökerek inkább zöldes színűek.Szárazon fehérednek ki. Akkor kell nedvesíteni, ha a gyökerek kifehéredtek.Tápozni csak havonta 1x szükséges a növény fejlődési időszakában. A bolti tápoldat elegendő lehet de az adagolással vigyázni kell mert az erős koncentrátum elégetheti a gyökereket.(1l vízhez elegendő 1ml tápanyag)
Ha van lehetősége hideg, de fagymentes helyen teleltetni, akkor inkább meg kellene várni a telepítéssel a tavaszt, mert akkor a begyökeresedésre lényegesen több ideje lesz a növényeknek. A talajszerkezet szempontjából nincsenek komolyabb teljesítendő feltételek, az őszi ásás után tavasszal a megmaradt rögöket el kell munkálni, és az ültetőgödörbe kerülhetnek a növények. Az ültetési távolság nagyban függ a növény fajától, illetve a kertészeti változattól, így arra általánosságban nem lehet válaszolni, az anyanövény méretét és alakját, illetve a növény felhasználásának módját figyelembe véve kell megválasztani (sövénytelepítés, iskolázás, hosszú távú nevelés a bekonténerezés vagy a földlabdás kivétel előtt... stb). A trágyázással kapcsolatban megoszlanak a vélemények, mert a pontos dózis meghatározásához talajvizsgálatot kell végezni. Az ősszel bedolgozott, érett szarvasmarhatrágya a tavasszal telepített növényt nem valószínű, hogy megégeti, illetve használhat hosszú hatóidejű, burkos műtrágyát is, amelyből gyártanak kifejezetten örökzöldeknek szánt tápanyag összetételű készítményeket.
A pozsgás növényeket mindenképp napos, világos helyre tegyük, ahol minimum 16 celsiusfokos hőmérséklet biztosítható. Ne öntözzük őket túl gyakran, elég ha kéthetente, vagy még ritkábban kapnak vizet, viszont ilyenkor örülnek, ha bőven elönti őket a víz.
Sajnos a fénykép nem érkezett meg, így csak feltételezésekre hagyatkozom. A szeder és málna termésén szürke elváltozás a Botrytis cinerea gomba szokta okozni. Párás, nedves időben vastag szürke penészgyep fejlődik ki a lédús bogyón. Száraz időben a termés összeaszalódik és akkor is szürkés színű. A betegség fellépésekor már nem tud ellene védekezni. Csak megelőzés képpen eredményes a kezelés a következő szabad-forgalmú szerek valamelyikével: Trichodex, Topsin, Switch, Amistar, Quadris, Teldor. A gomba gyakran valamilyen fizikai sérülés után fertőzi a bogyókat(pl.rovarkártétel), ezeket is meg kell előzni. A szeder sekélyen gyökeresedik, száraz nyarakon rendszeres öntözést igényel. A vízhiány is okozhatja a bogyók összeaszalódását.
Sajnos neve ellenére szobában elég nehezen nevelhető. A legnagyobb gondot a tűlevelek hullása és az alsó levelek elvesztése okozza. Ez a túlzott napsütéstől vagy a mélyárnyéktól, a száraz levegőtől vagy a föld kiszáradása miatt történhet.