5466. Rekordot döntött idén a Pilisi Parkerdő látogatottsága
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A profi szakácsok talán tisztában vannak azzal, hogy a késben van az erő, azonban a hobbi kukták számára talán nehézkes a kések helyes kiválasztása. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű eszközökkel dolgozunk a konyhában, sem a biztonság, sem az esztétikai szempontjai miatt. A következő pár sorban néhány speciális konyhai késről, valamint a szakácskésről olvashatsz bővebben.
A kialakult járványhelyzet “mellékhatásaként” sok ember az otthonába kényszerült saját és társaik biztonságának megőrzése érdekében. Az életmódunk ezzel megváltozott és új irányt vett, számos szokással kevesebb lett, valamint sok újonnan bevezetettel bővült. Ahogyan az ajtók is bezáródnak, az ember is úgy próbál egy kicsit befelé tekinteni és megbarátkozni önnön magával, felfedezni rejtett kincseit, és egy kicsit több figyelmet fordítani belső állapotára egyaránt.
Gondolta volna, hogy a mostoha körülmények jelentik a hosszú élet titkát? A Föld legöregebb fájának élete márpedig ezt mutatja: a simatűjű szálkásfenyőknek a száraz talaj, erős szél és nagy hideg mellett csak rövid növekedési időszak áll rendelkezésre.
Az elmúlt évtizedekben sokat változtak a karácsonyi ünnepkör kellékei: a kézzel festett, leheletvékony üveggömböket felváltották a műanyag díszek, girlandok, a gyertyákat és csillagszórókat a LED fényfüzérek, az illatos fenyőt a műanyag. Mert az környezetbarát. Állítólag. De hogy is lehet valami környezetbarát, ami évszázadokon át nem bomlik le és kőolajból készül?
A Szárnyalt golgotavirág a laza, tőzeges, tápanyagban gazdag talajt kedveli. Közepesen öntözze, 2-3 naponta. Nem bírja a szárazságot, de a pangó vizet sem. Magas páratartalmat igényel, száraz helyen rendszeresen permetezze a leveleit. Fényigénye nagy, a direkt napfényt vagy a félárnyékot kedveli. Hőigénye közepes. A melegben tartott növények télen is fejlődnek, s a virágzás rovására gyenge hajtásokat hoznak. Február második felében a vékony hajtásokat vágja vissza, az erősebbeket - amelyek a további növekedést biztosítják - körülbelül 20 cm-re metssze le. Ennek hatására a növények gyors növekedésnek indulnak, amit a továbbiakban csak az átültetéssel biztosíthat. Ez három héttel kövesse a visszametszést. Így virágozni fog!
Nem túl egyszerű növények, de sikerrel lehet őket tartani, ha a következőket betartja. Télen is fokozott megvilágításra van szükségük, tehát a lakás legnaposabb, legmelegebb ablakába tessék tenni. A vízigénye kicsi, de a kaktuszokénál több, ami azt jelenti, hogy azért 2 hetente nagyon kevés vízzel meg kellene locsolni. Ne legyen a talaja vizes télen, mert elrothad a növény!! Nyáron napon, félárnyékban egyaránt jól érzi magát.
A virágok elhullása valószínű egy természetes folyamat eredménye,amelyet a helyváltoztatás okozta stressz,esetleg a szállítások közötti megfázás is okozhatott. A kukacok mindenképpen károsak, javaslok egy teljes közegcserét (ha már úgyis eldobta a virágzatot akkor lehet akár azonnal is.) üdv
A feltett kérdésre az alábbi okok miatt nem tudok válaszolni: 1:Mit tehetnék? Kik?Az orchideák? 2:Jelenleg kb.35 ezer fajuk ismert ezek között legalább 10 ezer faj lombhullató. Javaslom, hogy újból tegye fel a kérdést, de legalább a nemzetségnevet határozza meg, vagy tegyen fel fotókat róluk. Ebben az esetben tudok válaszolni.
Hát nem kellett volna hozzányúlni! Ahogy látom egy tökéletes állapotban lévő növényről van szó, amely szereti ha a gyökerei szűk helyen fejlődnek, csak kissé nedvesebben kellene tartani. A gyökérritkítás soha nem egészséges dolog, főleg most ugyanis az új bulbák még csak most fejlődnek és óhatatlan, hogy az ő gyökérzetük is károsodott a ritkítás során. De ha már megtörtént, akkor legyen kövér lúd:szerintem 2 tövet lehet belőle osztani(bár én azt sem most tenném) virágzás:nem hasonlítható a phalákkal, teljesen más felépítésű ciklikus növényről van szó mely majd csak az új bulbák beérése után fog virágozni(feltéve ha közben nem bolygatják mint jelen esetben)és csak abban az esetben ha a hőmérséklet jóval alacsonyabb a phalák által kedvelt 19-24 (vagy melegebb)foknál. üdv