5466. Rekordot döntött idén a Pilisi Parkerdő látogatottsága
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A profi szakácsok talán tisztában vannak azzal, hogy a késben van az erő, azonban a hobbi kukták számára talán nehézkes a kések helyes kiválasztása. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű eszközökkel dolgozunk a konyhában, sem a biztonság, sem az esztétikai szempontjai miatt. A következő pár sorban néhány speciális konyhai késről, valamint a szakácskésről olvashatsz bővebben.
A kialakult járványhelyzet “mellékhatásaként” sok ember az otthonába kényszerült saját és társaik biztonságának megőrzése érdekében. Az életmódunk ezzel megváltozott és új irányt vett, számos szokással kevesebb lett, valamint sok újonnan bevezetettel bővült. Ahogyan az ajtók is bezáródnak, az ember is úgy próbál egy kicsit befelé tekinteni és megbarátkozni önnön magával, felfedezni rejtett kincseit, és egy kicsit több figyelmet fordítani belső állapotára egyaránt.
Gondolta volna, hogy a mostoha körülmények jelentik a hosszú élet titkát? A Föld legöregebb fájának élete márpedig ezt mutatja: a simatűjű szálkásfenyőknek a száraz talaj, erős szél és nagy hideg mellett csak rövid növekedési időszak áll rendelkezésre.
Az elmúlt évtizedekben sokat változtak a karácsonyi ünnepkör kellékei: a kézzel festett, leheletvékony üveggömböket felváltották a műanyag díszek, girlandok, a gyertyákat és csillagszórókat a LED fényfüzérek, az illatos fenyőt a műanyag. Mert az környezetbarát. Állítólag. De hogy is lehet valami környezetbarát, ami évszázadokon át nem bomlik le és kőolajból készül?
A 20-30 centis 2 éves csemetét ajánlott kiültetni ősz elején,vagy tavasszal. tehát már idén késő. (azt már nyilván tudja, hogyan kell hajtatni a termésből.) Az ültetésnél legalább 10 cm-el mélyebb gödör kell, mint a fa gyökere! A földbe kell szúrni egy stabilnak támasztó karót, ami feltétlenül fából legyen! Utána óvatosan behelyezni a gödörbe a facsemetét, betemetni, és megöntözni. Ki kell kötni a fát a karóhoz, hogy egy nagyobb szél el ne törje! Ültetés után már nem kell öntözni, a természet magától is csodálatosan végzi a dolgát. Helyileg pedig a Budakeszi-erdőben van kocsánytalan tölgy.
Azt gondolom, nagyobb kertészeti üzletekben lehet mindenütt kapni. A madársóska elleni kezelést enélkül is el tudja végezni. A lényege, hogy ne legyen virágzó, vagy magot fogó állapotban: tehát fiatal, zsenge korban kell a herbicides kezelést folytatni. Elvileg a kétszikű egyéves gyomok elleni herbicidek hatnak ellen. Mivel foltokban élnek, érdemes csak ezeket a növényeket kezelni: lehet széles ecsettel vagy kisméretű (6-8 cm-es) festő hengerrel a herbicidoldatot a levélzetre felvinni, annak felületén végighúzni. A Gyomstopról jókat hallottam, érdemes kipróbálni. A kezelést reggel vagy késő délután érdemes elvégezni, ne legyen 25 C-nál melegebb, és legalább 24 óráig ne essen az eső, legyen ideje a szereknek felszívódni.
Igaz, a képen látható növény egy páfrányféle, de nem a szobapáfrány, hanem a gímpáfrány (Phyllitis scolopendrium). Télen hűvösebb helyen érzi jól magát, ugyanis a levegő szárazságát - ami a fűtött lakások jellemzője - nem viseli el. Ha ilyen a lakásunk, inkább keressünk számára 10°C fok körüli helyet.
A rozmaring valóban melegigényes növény, de védett helyen, a tövét takarva hazánkban is áttelel, főleg, hogy egyre enyhébbek a teleink. A barnulást valószínű, hogy a gyökérsérülés, esetleg sötétben való tartás, túlöntözés vagy ezek együttesen okozzák. Messe vissza a hajtásokat és világos, hűvös helyen próbálja meg átteleltetni, majd tavasszal újra kiültetni.
Leírása alapján sajnos nem lehet beazonosítani a problémát, a képen pedig nem látszik sárgulás. Hol jelentkezik? A fiatal vagy az idős leveleken? Foltokban vagy az egész levél sárgul? Nem lát-e a levelek fonákán kártevőre utaló nyomot?