5466. Rekordot döntött idén a Pilisi Parkerdő látogatottsága
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A profi szakácsok talán tisztában vannak azzal, hogy a késben van az erő, azonban a hobbi kukták számára talán nehézkes a kések helyes kiválasztása. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű eszközökkel dolgozunk a konyhában, sem a biztonság, sem az esztétikai szempontjai miatt. A következő pár sorban néhány speciális konyhai késről, valamint a szakácskésről olvashatsz bővebben.
A kialakult járványhelyzet “mellékhatásaként” sok ember az otthonába kényszerült saját és társaik biztonságának megőrzése érdekében. Az életmódunk ezzel megváltozott és új irányt vett, számos szokással kevesebb lett, valamint sok újonnan bevezetettel bővült. Ahogyan az ajtók is bezáródnak, az ember is úgy próbál egy kicsit befelé tekinteni és megbarátkozni önnön magával, felfedezni rejtett kincseit, és egy kicsit több figyelmet fordítani belső állapotára egyaránt.
Gondolta volna, hogy a mostoha körülmények jelentik a hosszú élet titkát? A Föld legöregebb fájának élete márpedig ezt mutatja: a simatűjű szálkásfenyőknek a száraz talaj, erős szél és nagy hideg mellett csak rövid növekedési időszak áll rendelkezésre.
Az elmúlt évtizedekben sokat változtak a karácsonyi ünnepkör kellékei: a kézzel festett, leheletvékony üveggömböket felváltották a műanyag díszek, girlandok, a gyertyákat és csillagszórókat a LED fényfüzérek, az illatos fenyőt a műanyag. Mert az környezetbarát. Állítólag. De hogy is lehet valami környezetbarát, ami évszázadokon át nem bomlik le és kőolajból készül?
Jó lenne, ha fotót is láthatnánk a növényről illetve a barna , kerek foltokról, amelyek a ragacsok miatt lehetnek pajzstetvek is, de lehetnek "csak" a nem megfelelő, száraz, meleg miatt kialakuló száradások is. A pajzstetvek elleni védekezés valóban nem egyszerű, a testükön lévő pajzs - amiről a nevüket is kapták - megvédi őket a permetszerektől; ezért azok legtöbbször hatástalanok ellenük. Érdemes lemosni és fogpiszkával levakarni a növényről a tetveket és utána permetezni pajzstetvek elleni szerrel, esetleg olajos spray-vel.
A tél nem igazán alkalmas időpont az átültetésre, én várnék még vele 2 hónapot. Ha nincs túllocsolva (és a tálkájában sem áll huzamosabb ideig a víz), akkor talán a szárazságtól sárgulnak a levelei? Bár ez nem valószínű, mivel a Zamioculcas pozsgás szárában és leveleiben rengeteg vizet el tud raktározni, így csak a talaj extrém kiszárítása okozhat gondot.
A babzsizsik apró ormányos bogár, mely még a zöld növényen fejlődő babszemekbe helyezi tojásait, tehát ott fertőződnek a szemek. A betakarítás után a betárolt szárazbabból bújnak elő a bogarak: ezt apró, 1 mm körüli, kör alakú lyukak jelzik a babhéjon. Mivel a bab szabadföldi fejlődése során fertőződik , akkor kell rovarölő szerrel permetezni a növényállományt . Amennyiben csak néhány kg-ról van szó a kémiai védekezés elkerülhető: betakarítás után minél előbb a babot zacskóval helyezze legalább 48 órára a hűtőszekrény mélyhűtőjébe. A - 12 oC-on vagy annál alacsonyabb hőmérsékleten tartott babzsizsik lárvák elpusztulnak, így a bogarak kártételét és kikelését meg lehet előzni. Egyszerű és bio módszer.
A babérmeggyek szélvédett kertekbe, enyhe mikroklímájú területekre valók, mert fagyérzékeny örökzöldek, kivéve a kislevelű, alacsony termetű fajtákat. Valószínű, hogy nem végzetes a baj, ezért tavasszal, metszéssel korrigálható a barnult rész.
Valószínű, hogy a méretes levelű futóka nemesítés eredménye, tehát új fajtáról van szó - bár a fajta nevére sokszor nem derül fény; de a kedvező tartási körülmények, az intenzív tápanyag-utánpótlás is hozzájárul a nagyobb levélfelület kialakulásához.