5466. Rekordot döntött idén a Pilisi Parkerdő látogatottsága
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A profi szakácsok talán tisztában vannak azzal, hogy a késben van az erő, azonban a hobbi kukták számára talán nehézkes a kések helyes kiválasztása. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű eszközökkel dolgozunk a konyhában, sem a biztonság, sem az esztétikai szempontjai miatt. A következő pár sorban néhány speciális konyhai késről, valamint a szakácskésről olvashatsz bővebben.
A kialakult járványhelyzet “mellékhatásaként” sok ember az otthonába kényszerült saját és társaik biztonságának megőrzése érdekében. Az életmódunk ezzel megváltozott és új irányt vett, számos szokással kevesebb lett, valamint sok újonnan bevezetettel bővült. Ahogyan az ajtók is bezáródnak, az ember is úgy próbál egy kicsit befelé tekinteni és megbarátkozni önnön magával, felfedezni rejtett kincseit, és egy kicsit több figyelmet fordítani belső állapotára egyaránt.
Gondolta volna, hogy a mostoha körülmények jelentik a hosszú élet titkát? A Föld legöregebb fájának élete márpedig ezt mutatja: a simatűjű szálkásfenyőknek a száraz talaj, erős szél és nagy hideg mellett csak rövid növekedési időszak áll rendelkezésre.
Az elmúlt évtizedekben sokat változtak a karácsonyi ünnepkör kellékei: a kézzel festett, leheletvékony üveggömböket felváltották a műanyag díszek, girlandok, a gyertyákat és csillagszórókat a LED fényfüzérek, az illatos fenyőt a műanyag. Mert az környezetbarát. Állítólag. De hogy is lehet valami környezetbarát, ami évszázadokon át nem bomlik le és kőolajból készül?
Az almatermésűek varasodás, lisztharmat, baktériumos- és gombás ágelhalások 4,0 l/ha, 10 nap; őszibarack tafrinás betegsége, ágelhalás 5,0 l/ha, 21 nap; köszméte amerikai lisztharmat, európai lisztharmat, mikoszferellás levélfoltosság 5,0 l/ha, 21 nap; málna vesszőbetegségek 5,0 l/ha, 21 nap; szőlő peronoszpóra, lisztharmat 4,0-5,0 l/ha, 21 nap; uborka peronoszpóra, lisztharmat (szabadföldi) 4,0-5,0 l/ha, 5 nap; (konzerv) 4,0-5,0 l/ha, 3 nap.. Az év a lemosó permetezéssel indul a baktériumok, gombák, rovarkártevők telelő alakjai ellen. Ez megalapozza az egész év növényvédelmét. Rügypattanás előtt, március 10–20. között végezzük el, metszés után, az első jó idővel. Az alkalmazott szerek mellett olajos lemosót (például Vegesol eReS) is használhatunk, ami a rovarok fulladását okozza. Fontos az őszi, tavaszi lemosó permetezés, és az évet szintén lemosó Vegesol eReS permetezéssel zárjuk.
Több válasz is lehetséges. Rossz magok voltak a csomagolásban, esetleg a csomagoláson fel volt tüntetve, milyen fajtájú sóska magot tartalmaz. Egy biztos: ártalmasnak semmiképp nem ártalmas, úgyhogy ha a minősége rosszabb is, mint az előzőé, fogyasztásra mindenképp alkalmas.
Jellemzően a magnólia fajok természetes élőhelyükön mélyrétegű, rendszeres vízellátású, savanyú talajon tenyésznek. A meszes talaj nem kimondottan alkalmas a nevelésükre, ezért a megfelelő kémhatást talajcserével, vagy a talaj savanyításával kell megoldani. Meszes talajba ültetve a levelek elsárgulnak, erősen meszes talajnál pedig a növény elpusztul. A savanyú talajt kedvelő növényekhez érdemes emelt ágyást készíteni, így sokáig meg lehet őrizni a talaj pH-ját. A kert stílusától függően a rönkből, vagy falazattal megemelt ágyást savanyú tözeggel, komposztált, apró fenyőkéreggel kevert kerti földdel lehet feltölteni. Igen munkaigényes feladat, és kimondottan egy növény részére túlzásnak tűnik megépíteni, de egy nagyobb ágyásba más savanyú talajt igénylő fajok is ültethetőek a japán juharoktól a rododendronokon át a páfrányokig. Használhatóak vegyszerek is a talaj pH megváltoztatására. Ilyen a ventillált kénpor, amelyet a talaj pH-tól, szerkezetétől és összetételétől függően 8-15 dkg/ nm mennyiségben kell kiszórni. Ökológiai szempontból gyakorlatilag ártalmatlan, de nagy mennyiségben kiömölve az anyag a környezetre veszélyes lehet. Használhatóak szulfát tartalmú műtrágyák is a talaj savanyítására, amelyek vízben oldva savasan hidrolizálnak. Természetesen a vegyszeres kezelést talajvizsgálatnak kell megelőznie a szerhasználat pontos mennyiségének meghatározásához. Ha javasolhatom, inkább a természetesebb megoldás mellett döntsön, és ha a növény még átültethető, inkább kerüljön a leírt módszer szerint a számára összeállított talajkeverékbe.
A következő év tavaszán a szabadba vagy konténerbe ültethető. A füge talajban nem válogatós, igénytelennek mondható. Köves, sziklás, száraz talajokon is szépen fejlődik. Általában évente kétszer hoz teremést. Az értékes gyümölcsöt a második hullámban, nyár végén hozza. A gyümölcskezdemények az egyéves vesszők oldalrügyeinek tövén, a rügyfakadással egy időben jelennek meg. Védett, meleg fekvést, laza talajt kíván. A legjobban házfalak előtt a déli oldalon érzi jól magát. Az ültetés utáni első években fagyérzékeny, ezért tövét télen takarni kell! A füge egyszer termést hozott vesszői többé már nem teremnek. Rendszeres termést csak úgy kapunk, ha elágazások képzésére serkentjük, azaz sok egyéves vessző képzésére serkentjük a bokrot. A letermett kétéves vesszőket visszavághatjuk egy minél alsóbb helyzetű egyéves vesszőre, vagy tőből eltávolíthatjuk. A metszést rügyfakadáskor májusban végezzük, amikor látjuk, hogy a megmetszendő vesszőkön hol helyezkednek el a kis füge kezdemények. Tartsuk minél alacsonyabban a termőrészeket, ezek jobban védhetők és a talaj visszasugárzott hőjét is jobban hasznosítják. A füge augusztustól folyamatosan érik kb. 6 héten át. Csak éretten szedjük, mert nem utóérő a gyümölcse. Frissen és befőttként is fogyasztható. Tápanyag utánpótlásra alkalmas az összetett NPK műtrágya 10:20:20, vagy 10:30:10 arányú keveréke, de bokronként 30 grammnál többet ne szórjunk ki.