5491. Téli munkák a kertben
Bár télen jóval kevesebb a kerti munka, de a fagyra érzékeny növények védelme, a csapadék hiánya vagy a túl sok hó alkalmanként ad egy kis feladatot.
Bár télen jóval kevesebb a kerti munka, de a fagyra érzékeny növények védelme, a csapadék hiánya vagy a túl sok hó alkalmanként ad egy kis feladatot.
A jászkeszeg (Leuciscus idus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson - közölte a szervezet elnöke január elsején az MTI-vel.
A magyarországi fák korelnökei kétségen kívül a kocsányos tölgyek, hiszen kedvező körülmények között megélhetik akár a 800–1000 évet is. A legöregebb hazai példányok az ország nyugati részében találhatóak, mint például a hédervári Árpád-fa, vagy a zsennyei "ezeréves tölgy", amelynek nagy része 2006-ban pusztult el.
A cigánycsukot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Egyre népszerűbb itthon is a CBD olaj, amelynek gyógyhatásáról sokfélét olvasni. Legtöbbet hangoztatott tulajdonsága, hogy erős gyulladásgátló, fájdalomcsillapító és szorongásoldó. A CBD csak egy a több tucat azonosított gyógyhatású kannabinoid közül, kevesen tudják, hogy legnépszerűbb fűszernövényeink közül is jópár tartalmaz ilyen vegyületeket.
Ez a növény valószínű, hogy a Hoya carnosa egy nemesített fajtája, hogy pontosan melyik azt a nemesítő vagy a bolt, ahol vásárolta tudná megmondani, mivel számtalan fajtája létezik. (Az Édenkertészhez valóban csak egy képet lehet egyszerre feltölteni.)
A fehér tölcsérvirág vagy más néven kálla ( Zantedeschia aethiopica vagy Calla aethiopica) melegkedvelő mocsári növény, télen a vízből kiemelve 10 fokon kell teleltetni, másik mód, ha a hagymáját földbe ültetjük és a szobában teleltetjük.
A gardenia igen szeszélyes növény. A virágbimbók kifejlődéséhez 16-18 °C-os éjszakai és 20-22 °C fokos nappali hőmérsékletre van szüksége. Egyenletes hőmérsékletet (télen 10-16 fok) és gondos öntözést igényel. <p>Kifejezetten utálja a kemény vizet, ha nincs ideje forralni neki vizet, állott vízzel locsolja. Télen vízigénye csökken, csak arról kell gondoskodnunk, hogy ki ne száradjon talaja. <p>A rovarok melyek megtámadták a növényeit valószínű, hogy liszteskék. Mellékelem a róla szóló leírást!
Mivel olyan táplálék nem igazán létezik, amit csak a cinkék szeretnének -a verebek pedig nem, ezért elég nehéz ´megszabadulnunk´ a verebektől. A kérdés, hogy érdemes-e őket kizárnunk az etetésből. Nálunk jól felosztják egymás között a napot, ki mikor látogatja az etetőt. Azt viszont tapasztaltuk, hogy a verebek ügyetlenebbek a cinkéknél, ezért, ha olyan eleséget akaszt ki nekik, amin meg kell kapaszkodniuk, az a cinkéknek jobban fog menni. Drótra fűzött féldiókon például hosszasan elcsámcsognak a cinkék, míg a verebek nem tudják kienni belőle a táplálékot.
A kakiszilva - vagy szebb néven - datolyaszilva nem egyezik meg a datolyával. A mellékelt cikkben mindkét gyümölcsről láthat képet. A datolyaszilva termése magtalan, ezért magról nem, csak szemzéssel vagy tősarjakról szaporítható.