5491. Téli munkák a kertben
Bár télen jóval kevesebb a kerti munka, de a fagyra érzékeny növények védelme, a csapadék hiánya vagy a túl sok hó alkalmanként ad egy kis feladatot.
Bár télen jóval kevesebb a kerti munka, de a fagyra érzékeny növények védelme, a csapadék hiánya vagy a túl sok hó alkalmanként ad egy kis feladatot.
A jászkeszeg (Leuciscus idus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson - közölte a szervezet elnöke január elsején az MTI-vel.
A magyarországi fák korelnökei kétségen kívül a kocsányos tölgyek, hiszen kedvező körülmények között megélhetik akár a 800–1000 évet is. A legöregebb hazai példányok az ország nyugati részében találhatóak, mint például a hédervári Árpád-fa, vagy a zsennyei "ezeréves tölgy", amelynek nagy része 2006-ban pusztult el.
A cigánycsukot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Egyre népszerűbb itthon is a CBD olaj, amelynek gyógyhatásáról sokfélét olvasni. Legtöbbet hangoztatott tulajdonsága, hogy erős gyulladásgátló, fájdalomcsillapító és szorongásoldó. A CBD csak egy a több tucat azonosított gyógyhatású kannabinoid közül, kevesen tudják, hogy legnépszerűbb fűszernövényeink közül is jópár tartalmaz ilyen vegyületeket.
A fenyű tűlevelei felhasználhatók pl. savanyú talajt kedvelő növények téli takarására. Komposztba is keverhető, de tudnunk kell, hogy lényegesen lassabban bomlik le, mint az egyéb lomblevelek, illetve, hogy a tűlevelek hatására savas pH-jú komposzt keletkezik, tehát csak a kimondottan savanyú talajt kedvelő növényeknél (Erica sp. Magnolia sp.) használható fel.
Spéci cserebogárűzőt sajnos nem ismerek, mellyel a cserebogarakat távol lehetne tartani a lakástól. Úgy gondolom, hogy az általános, lakásban használatos rovarirtók őket is elpusztítják.
Mivel nem tudom, hogy pontosan melyik fajra gondol, mikor ezt kérdzi, ezért összegyűjtöttem Önnek az oldalunkon található Ficus fajok leírását, ahol megtalálhatja a hozzájuk kapcsolódó ápolási útmutatót is.
Próbáljon Kerti címtárunk díszfaiskolásaitól árajánlatot kérni, hátha ők tartanak selyemakácot.
A legjobb helyen jár! Küldje al a növénye fotóját és megpróbálunk segíteni!