5581. Lemosó permetezés: sokan elfelejtik, pedig fontos kerti munka tavasszal
A lemosó permetezést nem szabad tavasszal kihagyni. Ilyenkor érdemes nekiállni a munkának!
A lemosó permetezést nem szabad tavasszal kihagyni. Ilyenkor érdemes nekiállni a munkának!
A gyógynövény birodalom számtalan illatos, ízes, gyógyhatású taggal büszkélkedik. Nem egy közülük egyszerre gyógy- és fűszernövény, így aztán megfelelően alkalmazva teret és helyet kaphatnak a gasztronómiai fogásokban és a házi orvosságokban egyaránt.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülthez (MME) minden évben érkeznek információk postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat. A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni.
A korai tavasz miatt jogosan aggódnak a kertészek, főleg a kajszifák indultak be már február elején. Volt ahol már a sziromlevelek piros színe is kibukkant a rügypikkelyek alól.
Tavaly az egyik munkám kapcsán próbáltam megoldást találni arra, hogy egy kiemelt magas virágágyást hogyan lehetne jó minőségű földdel feltölteni.
Az átültetés utáni és azt követő évben is öntözze rendszeresen a fát, különben nem fog begyökeresedni. Javaslom, hogy a lombkorona alatti földet takarja be levágott fűnyesedékkel vagy faforgáccsal, a talaj árnyékolásával is segíti a gyökeresedést. A fatörzsön megjelent repedés a fokozott anyagcsere(bőséges öntözés) miatt lépett fel, de erre szükség van. A fa meg fog maradni. 2009.08.04.
Sajnos fénykép nélkül nehéz megállapítani, hogy pontosan mi lehet a baja. Ha gombás fertőzés okozta a tünetet, akkor a gombaölőszeres permetezést néhányszor meg kell ismételni, mert az egyszeri permetezés ritkán vezet eredményre. Jól szellőző, alacsonyabb páratartalmú tartási helyen is könnyen lehet a yuccaféléket nevelni, adott esetben a szabadban, a napon. Ez is gátolja a gombás fertőzések elterjedését. Amennyiben a növény eddig nem a szabadban volt, akkor a kihelyezést fokozatosan kell végezni, és jó pár napig csak árnyékban tartani, mert a nap könnyen megégetheti a leveleit.
A cserép alján, a föld alatt legyen kavicsból vízáteresztő réteg, amelyen a felesleges víz elfolyik. Az ananász szereti a nedves, párás környezetet, de nem a pangó vizet. A vizet a levélrózsa tölcsérébe kell juttatni. Nyáron tápoldatozást igényel. Télen a fűtőtest közelében fejlődik a legszebben.
Az eprek az indákon képződő kis epernövényekkel szaporodnak: ha szártövük a talajjal érintkezik és a talaj nedves, akkor néhány hét alatt gyökérzetet fejlesztenek. Ekkor leválaszthatók és elültethetők, tehát szaporításra alkalmasak. Ha szaporítani akarja az új növényeket, akkor hagyja meg őket. Amennyiben ezekre nincs szüksége, akkor az indákat minél előbb távolítsa el folyamatosan, ahogy képződnek, így a kifejlett tövekre fordítja a növény az energiáit. A csüngő (folyton termő) fajtáknál ezzel az eljárással a következő virágzatok kialakulását segíti. 2009.08.4.
Sajnos nagyon valószínű, hogy ez a Livistona elpusztult. A levelek elszáradhatnak a túlöntözés következtében a gyökérsérülés miatt is, de a kép alapján azt gondolom, hogy nem kapott elég vizet. A Livistonák elsősorban Kína és Ausztrália trópusi és szubtrópusi területein élnek, és elég vízigényes növények, kedvelik a magas páratartalmat. A túlöntözésük könnyen elkerülhető, ha jó vízelvezető talajban neveljük őket, és az öntözés után nem áll víz a cserépalátétben. Ki kell szedni a cserépből és megnézni, hogy a gyökerek még élnek-e. Ha igen, akkor még lehet rá némi esély, hogy újra kihajt... különben pedig új növényt kell beszerezni, talán egy könnyebben nevelhető pálmafélét. Édenkertész