5726. Támad a cseresznyelégy!
A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két cseresznyelégy faj.
A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két cseresznyelégy faj.
A kullancsok a nedves, sötét helyeken várják, hogy mikor kapaszkodhatnak rá az áldozataikra. Ha azt szeretnénk, hogy a kertünkben kevesebb legyen, érdemes néhány tippet megfogadni! Házi praktikák kullancs ellen.
Gyuri bácsi lánya, Zsuzsa megálmodott egy helyet, ahol a látogatók különleges környezetben sétálhatnak a gyógynövények között. Édesapja régi gyógynövénykertjének hagyományit megtartó, ám a mai kor kényelmét teljesen kiszolgáló, hársfalevelet mintázó, új látogatóközpontban több mint 150 féle gyógynövényt ismerhetnek meg az érdeklődők.
Szinte minden projekt esetében elhangzik a kérdés, hogy a cég milyen marketingstratégiát alkalmazzon, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a kommunikációja. Azonban egy kampány esetében nem csak egyetlen stratégiáról van szó, hanem ennél sokkal többről. A marketingkommunikációs eszközök egységes, mindent átfogó csatasorba rendezéséről, melyből az ügyfél és a reklámhadjárata kerül ki győztesen. Az elmúlt egy-két évben rohamszerű tempóban változnak a kommunikációs útvonalak, amelyek mentén el lehet jutni a fogyasztókhoz. Ha egy cég idejétmúlt marketingeszközöket alkalmaz, hamar látni fogja a kárát.
Nagyon sok élelmiszerinnovációról hallani manapság, ezek nagy része fenntarthatósági, etikai vagy egészségügyi megfontolások miatt jön létre, persze az üzleti érdekek sem elhanyagolhatók. Elsősorban a tejtermék- és húshelyettesítő készítményekről van szó, amivel párhuzamosan nagy divatja van a vegán és vegetáriánus étrendeknek is. De vajon pusztán az, hogy egy élelmiszer növényi alapanyagokból áll, garancia arra is, hogy egészségesebb? Érdemes alaposan átnézni, hogy miből készülnek ezek az új élelmiszerek és hogyan érik el a hagyományoshoz hasonló állagot, látványt és főleg ízt.
Üdvözlöm! A képen, egy árlevelű medvetalpkaktusz látható (Opuntia subulata). A kaktuszoknál szerencsésebb a latin megnevezés minden esetben!
A tavaszi hagymásokat általában nem kell felszedni, mert télállóak, de időnként át kell ültetni őket. A nem fagytűrő nyári hagymás, gumós növényeket viszont mindenképpen fel kell szedni. - A teljes elszáradás után a hagymákat, gumókat ásóvilla segítségével óvatosan vegyük ki a földből. Ha zöld levelekkel lettek levéve, akor a le nem hullott leveleket vágjuk le, a földet pedig távolítsuk el a gumóról. - A hagymákat válogassuk át, a betegeket dobjuk el. Pár napig jól szellőző helyen szárítsuk meg. - A legcélszerűbb raktározási mód, ha egy ládába homokot, fűrészport v. tőzeget teszünk és a hagymákat, gumókat erre tesszük rá. Lehetőség szerint ne érjenek egymáshoz, majd ugyanezzel az anyaggal takarjuk le őket. - Száraz, sötét, hűvös helyen tároljuk.
Egy kicsit megzavart a fotókkal ugyanis a telivirágos fotó az egy phalaenopsis hibrid.A kérdése viszont a másik 2 fotóra vonatkozik.Becsületes neve: Dendrobium phalaenopsis,mely éppen egy uj bébit hajt magának. Tartásmódja:Nyáron a phalaenopsisokkal majdnem megegyező.Amiben különbözik:Kaphat több fényt(akár direkt) és sok vizet de a gyökereinek le kell száradnia két öntözés között.Télen szárazon pihen 12-15 fok között,viszont a lehető legtöbb fényben!A másik két növény esetében:A cambriák télen hüvösben 14-18 fok,kevés nedvességgel miltónia szintén de legyen nyirkos télen is. üdv
Üdvözlöm! Nagyon széles a skálája a növényeknek! Ami szerintem nagyon szép, az a henye boróka (Juniperus horizontalis). Ez a növény maximum 15 cm magasra nő meg, öntözést viszont száraz nyarakon igényel. Az örökzöldek közül, végül is nagyon sok ajánlható, de minimálisan kell öntözni! Nagyon szép a cukorsüveg fenyő (Picea glauca "conica"), ami nagyon jó sírokra is! Néhány, kisebb hamisciprus is beültethető. Cserjék közül még ajánlom a törpe vérborbolyát (Berberis thunbergii "atropurpurea nana" a loncot (Lonicera nitida), madárbirset (Cotoneaster sp.), borostyánt (Hedera helix). Évelők közül a kövirózsa (Sempervivum tectorum), a varjúháj félék (Sedum sp.), a Ternye (Alyssum), a Pázsitszegfű (Armeria rubifolia), az Örökzöld tatárvirág (Iberis sempervivens), a lángvirág (Phlox subulata) való száraz, napos helyre. Az összeültetés abszolút, az Ön ízlése és pénztárcája szabja meg! Azt javaslom, hogy egy-két cserje, esetleg örökzöld elé, évelőket ültessen. Az interneten szerintem számos oldalt talál, ahol a képek segítségével összeállíthatja a kompozíciót, de tartsa szem előtt, hogy ez nem egy díszkert, hanem egy sír! Nem szabad túl "cicomázni"! Javasom, hogy rajzolja le és úgy válogassa össze a növényeket! Milyen virágokat helyezzünk el a sírkertekben? Néhány jótanács sírkertek kialakításához
A Cserkúti Kertcentrumban lehet. Kertcentrum elérhetősége: Telefon: 70/362-46-97 vagy e-mail Nyitvatartási idő: Hétfő-Péntek 09.00-tól 17.00-ig Szombaton 09.00-tól 13.00-ig