5726. Támad a cseresznyelégy!
A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két cseresznyelégy faj.
A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két cseresznyelégy faj.
A kullancsok a nedves, sötét helyeken várják, hogy mikor kapaszkodhatnak rá az áldozataikra. Ha azt szeretnénk, hogy a kertünkben kevesebb legyen, érdemes néhány tippet megfogadni! Házi praktikák kullancs ellen.
Gyuri bácsi lánya, Zsuzsa megálmodott egy helyet, ahol a látogatók különleges környezetben sétálhatnak a gyógynövények között. Édesapja régi gyógynövénykertjének hagyományit megtartó, ám a mai kor kényelmét teljesen kiszolgáló, hársfalevelet mintázó, új látogatóközpontban több mint 150 féle gyógynövényt ismerhetnek meg az érdeklődők.
Szinte minden projekt esetében elhangzik a kérdés, hogy a cég milyen marketingstratégiát alkalmazzon, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a kommunikációja. Azonban egy kampány esetében nem csak egyetlen stratégiáról van szó, hanem ennél sokkal többről. A marketingkommunikációs eszközök egységes, mindent átfogó csatasorba rendezéséről, melyből az ügyfél és a reklámhadjárata kerül ki győztesen. Az elmúlt egy-két évben rohamszerű tempóban változnak a kommunikációs útvonalak, amelyek mentén el lehet jutni a fogyasztókhoz. Ha egy cég idejétmúlt marketingeszközöket alkalmaz, hamar látni fogja a kárát.
Nagyon sok élelmiszerinnovációról hallani manapság, ezek nagy része fenntarthatósági, etikai vagy egészségügyi megfontolások miatt jön létre, persze az üzleti érdekek sem elhanyagolhatók. Elsősorban a tejtermék- és húshelyettesítő készítményekről van szó, amivel párhuzamosan nagy divatja van a vegán és vegetáriánus étrendeknek is. De vajon pusztán az, hogy egy élelmiszer növényi alapanyagokból áll, garancia arra is, hogy egészségesebb? Érdemes alaposan átnézni, hogy miből készülnek ezek az új élelmiszerek és hogyan érik el a hagyományoshoz hasonló állagot, látványt és főleg ízt.
A buzogányvirágok (Dieffenbachia) levélsárgulása egy általános probléma. Több oka is lehet, ezért nem tudok egy biztos választ adni a kérdésre. A növény egyes számú ellensége az öntözés, pontosabban a túlöntözés. A dieffenbachiák szeretik, ha valamelyest kiszárad a földjük két öntözés között, továbbá nagyon fontos, hogy a talaj összetétele megfelelő legye. A jó vízelvezetés kötelező, ezért lehet egy kis perlitet vagy durvább homokot keverni a földjébe. A buzogányvirág szereti a nedvességet, csak a pangó vizet nem. Néha még a leveleket is be lehet picit permetezni vízzel. Ennél a növénynél normális, ha egyes levelei elsárgulnak és lehullnak, ez annak következménye, hogy új hajtások jelennek meg a növényen. Viszont ha a sárgulás mellett esetleg barna foltok is megjelennek rajta, az már nem normális, azt jelenti, hogy valami baj van. A fény hiánya, a csapvízzel való locsolás vagy az alacsony hőmérséklet, esetleg huzat, is okozhat elsárgulást. Az elsárgult leveleket távolítsa el a növényről, és mivel mondta, hogy már elég nagyra megnött, ezért talán nem ártana visszavágni. Esetleg ültesse át egy másik, nagyobb cserépbe, lehet, hogy kinőtte már a jelenlegit, és biztosítson a számára megfelelő mennyiségű tápanyagot. Kapcsolódó cikkek: Hogyan neveljünk Diffenbachiát? Hogyan gondozzuk a buzogányvirágokat (Dieffenbachia)?
Üdvözlöm! Aggodalomra semmi ok! Semmilyen negatív hatással nincsenek az esetlegesen bent maradt gyökerek a diófákra.
Kedves Judit! Ezt eléggé nehéz így megmondani látatlanban, de ami szerintem számításba jöhet, az valamiféle gomba betegség (erre gazdaboltokban kap megfelelő gombaölő szert), de elképzelhető, hogy tartási hiba okozhatja. A huzatra és a hirtelen hőmérséklet esésre nagyon érzékeny. Javaslom, hogy gombaölő szerrel permetezze le, majd védett, világos helyen helyezze el a lakásban, ahol legalább 20 °C van, és ilyenkor az öntözést heti egy alkalomra szűkítse.
Kedves Ferenc! Elég nehéz kép nélkül, de a monilia (Monilinia laxa) és a cseresznye blumeriellás betegsége (Coccomyces hiemalis sin. Blumeriella jaapii) a gyanúm! A monilia: a növény minden része fertőződhet. Hidegben és esős környezetben fejlődik a legjobban. Ha a gyümölcs fertőződik, akkor elszárad és mumifikálódik. Réz alapú szerekkel lehet védekezni ellene. A blumeriellás betegség: a kórképek általában a levelen és gyümölcskocsányon jelentkeznek, május utolsó harmadában. Az alsó levelek színén számos kerek, apró, bíbórvörös vagy piros foltok jelennek meg. Csapadékos és nedves tavaszokon, a betegség rohamosan terjed, úgy viszintesen (a leveleken a foltok gyorsan szaporodnak és kiterjeszteknek), mint függőlegesen (a felső levelek fertőzése által). Súlyos fertőzés esetén korai lombhullás következhet be. Ez a betegség ellen is réz alapú szerrel gyógyítható. Nézzen a neten utána a két betegségnek és a képek alapján próbálja beazonosítani, de e-mailben is szívesen segítek! Kapcsolódó cikk: Védekezzünk a monília ellen!
Pontos választ nem adhatok a kérdésre, hisz ennek a vonzalomnak sok oka lehet. Nem vagyok nagy macska szakértő, de a macskák kíváncsi állatok, és szeretnek mindent megrágni. Amikor gyomor problémáik vannak, akkor köztudott, hogy növényeket rágcsálnak (füvet, stb.). A majomfa vagy pozsgafa élénk zöld színe több, mint elégséges, hogy felkeltse a macskák érdeklődését. Mivel a növény mind a macskákra, mind a kutyákra mérgező hatással van, ezért ajánlom a növényt vagy eltávolítani az állat közeléből, vagy pedig befújni valamivel, ami a macskák számára kellemetlen szagú, így a macska nem kívánja meg a növényt. Ha a macska "megkóstolná" a növényt, akkor ajánlott az állatot elvinni egy állatorvoshoz, mivel a növény hányingert, hasmenést, szívritmus és egyensúly zavart okozhat.