5846. Karanténkutatás 2.0: egészségesebben eszünk, mégis hízunk
A járvány első és harmadik hulláma között majdnem kétszer annyian híztak, mint ahányan fogytak. Ugyanakkor többen figyelnek oda az egészséges étkezésre.
A járvány első és harmadik hulláma között majdnem kétszer annyian híztak, mint ahányan fogytak. Ugyanakkor többen figyelnek oda az egészséges étkezésre.
Az idén augusztus 6-7-ig másodszorra rendezik meg a 2018-ban hatalmas sikerrel debütált Biogazdálkodási Napokat a Donnerskircheni (Fertőfehéregyháza) Seehof major területén.
Az eső és a por az évek során nyomot hagy a kaviccsal borított kerteken is. Mutatjuk, hogyan tudjuk tisztán tartani.
A közösségi oldalakon többféle bio poloskairtó létezik. Elvileg az ecet szagát nem bírja a poloska, ezért leteszteltük, mennyire hatásos.
Az internetes vásárlásnak számos előnye van, ezért nem is csoda, hogy napjainkban nagyon népszerű. Azon kívül, hogy ki sem kell mozdulnia a lakásából, az is pozitívum, hogy az internetes áruházak kínálata igazán széles. Mondhatjuk úgy is, hogy amit az interneten nem talál meg, az nem is létezik. Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy egy-egy rendelés során többet költöttünk, mint eredetileg elterveztük. Ilyen esetekben segít önnek a Tiplino.hu cashbackportál.