5936. Európa-bajnok lett a magyar kertépítő diákok csapata Grazban
A magyar kerépítő diákok pontos és precíz munkával utasították maguk mögé a mezőnyt az EuroSkills bajonokságon 2021-ben Grazban.
A magyar kerépítő diákok pontos és precíz munkával utasították maguk mögé a mezőnyt az EuroSkills bajonokságon 2021-ben Grazban.
A mák, annak ellenére, hogy a hazai gasztronómiában fontos szerepet tölt be, igazán ritka vendég a kiskertekben. Ennek fő oka, hogy kiskerti terményként régóta nem elterjedt, termesztése nagyobb területeken szokás, emellett egy átlagos méretű kertben gyakran nincs hely annyi máknak, amennyiből használható mennyiségű termés lenne betakarítható. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lehetne megpróbálkozni vele otthon, már csak azért is, mert a mák növényként is roppant érdekes, magas díszítőértékű vendég a birtokon!
A férfi pénztárca meglepetésként előre borítékolja a megajándékozni kívánt fél tetszését. Miért? Nos, a válasz egyszerű. Ezek a remekbeszabott kiegészítők nem csupán esztétikai értéket képviselnek, de praktikusak is – olyan kellékek, amelyekre mindannyiunknak szüksége van a hétköznapok során. Nem képeznek kivételt ez alól az erősebbik nem képviselői sem, akik – bár sohasem vallanák be hangosan – a valóban igényes modellek előtt őszinte hódolattal áldoznak.
Egy esküvői ruha nagyban más a többi ruhától, amit kiválasztunk életünk során, több okból is. Az egyik az, hogy ezt a ruhát nem sokszor fogjuk felvenni életünkben. Emellett az is, hogy egy esküvői ruha hiába (általában) csak egyszer tölti be a neki szánt szerepet, a "nagy nap" sokkal hosszabbnak tűnik majd, mint amilyen hosszú valójában.
A kertészkedés több szempontból is ideális szabadidős elfoglaltság. Egyrészt kiszakít minket a szürke hétköznapok mókuskerekéből, és megnyugtatja a lelkünket. Másrészt a kertészkedés szemmel látható eredményei, a kezünk munkája nyomán fejlődő virágok, gyümölcsök vagy zöldségek a jólvégzett munka elégedettségével töltenek el. Hasznos hobbi ez, amelyre elég csak egyszer rákapnunk ahhoz, hogy egy életre a kertészkedés szerelmeseivé váljunk.
Hát igen, kutyákra jellemzően ráéreznek, hogy mit nem szabadna csinálniuk. Ha az oltás felett 20-30 cm-el van a rágás helye, akkor nagy eséllyel kihajt rügyekből/alvórügyekből a fűzfa. Az elsárott ágvéget messük le, hogy minél kisebb legyen a sebfelület. Az oltás alatti esetleges hajtásokat a későbbiekben tőből távolítsuk el. Ha az oltás alatt 20-30 cm-el van a rágásnyom, akkor búcsút inthetünk a szomorú fűznek, újat kell beszerezni.
Sajnos én sem vagyok okosabb, és ügyesebb sem, pedig átnéztem a francia irodalmat is. Nem tudok segíteni.
A legrosszabb módszer a fa melletti 1-2 négyzetméterre tenni a trágyát, kivéve a frissen telepítetteket. A gyökérzet felszívó része zömében a korona kerületének megfelelő kör vonalában van. Tehát vagy ilymódon körbeásva juttassa ki a trágyát (amely ilyen állapotban egyáltalában nem égető hatású) vagy a sorok mentén párhuzamosan árokba, kb. 40 cm mélységre, mint ahogyan tervezte is.
A képen egy Phoenix dactylifera látható, azaz a közönséges datolyapálma. A levélszáradásnak több is lehet, így pl. az atkák okozta fertőzés, tápanyaghiány, gyökérsérülés... A képen látható, hogy a talaj felszínén kicsapódtak a tápanyagok és a mész, ami arra enged következtetni, hogy vagy túl gyakran lett öntözve, vagy a cserépalátétben sokáig áll a víz. Ez gyökérrothadást okoz, és így a növény nem tud elegendő vizet és tápanyagot felvenni, ezért gyakran leszáradnak a levelek. Magas tápanyagtartalmú, homokos földbe át kell ültetni, és az öntözést felülről végezni úgy, hogy az egész földlabda átnedvesedjen. Az alátétben összegyűlő vizet ki kell önteni, vagy nagyobb méretű cserépnél az alátétet teletenni zúzott kővel vagy agyaggolyóval, hogy a cserép alja ne maradjon vízben. Az öntözésre akkor van szükség, ha a talaj felső néhány cm-es része kiszáradt. Az öntözővíz lehetőség szerint legyen szobahőmérsékletű. Érdemes még tudni róla, hogy természetes élőhelyén a tűző napon tenyészik, mély, laza szerkezetű, vízzel kielégítően ellátott talajon. Elviseli a félárnyékot, de célszerű minél világosabb helyet választani számára, mert különben levelei elvékonyodnak, megnyúlnak. Tavasztól őszig a kertben vagy teraszon tartható. Erőteljesen lefelé törő gyökerei fejlődése érdekében fontos, hogy mély cserepet válasszunk számára. Télen lehetőleg világos helyen, hidegházi körülmények között (12-14 °C fokon) kell tartani. Ilyenkor visszafogottabb öntözés és tápanyag-utánpótlás szükséges. Ez a példány az idei telet inkább töltse a fűtött lakásban, mert a hideg valószínűleg végzetes lenne számára. Nem kell levágni a leveleit, viszont érdemes lenne még most átültetni. (Amúgy az átültetés ideje a nyáron szabadban tartott pálmáknál a tavasz!). Elég szívós növény, úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy megmarad. Ha mégsem, akkor az ilyentájt gyakran kapható aszalt datolya magját nem a szemetesbe kell dobni, hanem egy cm mélyen a talajba kell dugni, amely a meleg szobában néhány héten belül kicsírázik...
A növény a Beloperone guttata (Szobakomló) nevü trópusi medvekörömféle. A virágai tartós és színes virágzati fellevelek közül bújnak ki. Közepes vízigényű, a naposabb, világosabb helyeket kedveli. Teleltetés során természetes folyamat, amit megfigyelt, valóban feketetnek és hullanak a levelei. Tavasszal vissza lehet vágni a hajtásokat rövidebbre a felnyurgulást elkerülendő.