5936. Európa-bajnok lett a magyar kertépítő diákok csapata Grazban
A magyar kerépítő diákok pontos és precíz munkával utasították maguk mögé a mezőnyt az EuroSkills bajonokságon 2021-ben Grazban.
A magyar kerépítő diákok pontos és precíz munkával utasították maguk mögé a mezőnyt az EuroSkills bajonokságon 2021-ben Grazban.
A mák, annak ellenére, hogy a hazai gasztronómiában fontos szerepet tölt be, igazán ritka vendég a kiskertekben. Ennek fő oka, hogy kiskerti terményként régóta nem elterjedt, termesztése nagyobb területeken szokás, emellett egy átlagos méretű kertben gyakran nincs hely annyi máknak, amennyiből használható mennyiségű termés lenne betakarítható. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lehetne megpróbálkozni vele otthon, már csak azért is, mert a mák növényként is roppant érdekes, magas díszítőértékű vendég a birtokon!
A férfi pénztárca meglepetésként előre borítékolja a megajándékozni kívánt fél tetszését. Miért? Nos, a válasz egyszerű. Ezek a remekbeszabott kiegészítők nem csupán esztétikai értéket képviselnek, de praktikusak is – olyan kellékek, amelyekre mindannyiunknak szüksége van a hétköznapok során. Nem képeznek kivételt ez alól az erősebbik nem képviselői sem, akik – bár sohasem vallanák be hangosan – a valóban igényes modellek előtt őszinte hódolattal áldoznak.
Egy esküvői ruha nagyban más a többi ruhától, amit kiválasztunk életünk során, több okból is. Az egyik az, hogy ezt a ruhát nem sokszor fogjuk felvenni életünkben. Emellett az is, hogy egy esküvői ruha hiába (általában) csak egyszer tölti be a neki szánt szerepet, a "nagy nap" sokkal hosszabbnak tűnik majd, mint amilyen hosszú valójában.
A kertészkedés több szempontból is ideális szabadidős elfoglaltság. Egyrészt kiszakít minket a szürke hétköznapok mókuskerekéből, és megnyugtatja a lelkünket. Másrészt a kertészkedés szemmel látható eredményei, a kezünk munkája nyomán fejlődő virágok, gyümölcsök vagy zöldségek a jólvégzett munka elégedettségével töltenek el. Hasznos hobbi ez, amelyre elég csak egyszer rákapnunk ahhoz, hogy egy életre a kertészkedés szerelmeseivé váljunk.
Az ananász hajtáscsúcs nagyon könnyen gyökeret ereszt, magas páratartalom nem is szükséges ehhez. Túl nedvesen nem szabad a gyökereztetési idő alatt a közegét tartani! Óvatosan meg kell emelni, ha nem mozdul, akkor már van gyökere. Erőltetni nem szabad!
Először meg kell nézni, hogy megfelelőek -e a körülményei: a növény a tűző napot és a huzatos helyeken nem bírja, ezért ilyen helyre ne tegyük. Szűk cserépben érzi jól magát, a vízigénye alacsony, csak akkor locsoljuk meg, amikor a földje felső harmada már száraz (kb. kéthetente). Szerencsés esetekben, ha a növény kedveli a helyet, és nem locsoltuk túl, valamint a lakás hőmérséklete ideális számára ( 20 fok), akkor majd virágzik. A virághozatalra való serkentéshez a tápoldatozást ajánlom, de csak keveset igényel.
A rossz hírrel kezdem: É-i fekvésű lakásban képtelenség növényt tartani, hacsak nem pótolja a fényt mesterséges megvilágítással, legalább napi 5-6 órán keresztül! A fikuszféléknek különösen magas a fényigényük, saját élőhelyükön is a tűző napon érzik jól magukat! Bővebb információt talál a www.yamadori-bonsai-hungary.hu oldalain a fikuszokról szóló cíkkben. Olvassa el hozzá a bonsai fényigénye című cikket! Átültetése a fotók alapján indokolt! Ellentétben a dísznövények átültetésével, a bonsai átültetésénél fontos szempont, hogy a növénynek harmonizálnia kell a tállal színben, formában és nagyságban is! Ebben az esetben mivel a növény nem bonsai tálban van elhelyezve, nem szükséges az elvhez ragaszkodni. A kaspó alkalmazásánál ügyelni kell arra, hogy ne álljon benne a víz, ellenkező esetben ez gyökérrothadást okozhat! A fent leírt készítményt nem ismerem, de általános "gyógyításra" való szer nem létezik! Próbáljon meg az átültetés során megszabadulni a hangyáktól. A boly zaklatása során új amúgy is új élőhelyet keresnek! Átültetésnél figyelembe kell venni, hogy ne boruljon fel a gyökérzet, (mint felszívó egység) és a lombozat, (mint párologtató egység) aránya. Egyébként ez a faj jól tűri a nyári átültetést is! üdvözlettel Katona Ervin
Gyönyörű növény. Amit szeret: Átlagosan meleg környezetet igényel - a levegő hőmérséklete télen se hűljön 10 °C alá, nyáron pedig ne emelkedjék 20 °C fölé. Világos helyre, de a közvetlen napsugárzástól védve helyezze el. De óvatosan, mert nem tesz neki jót, ha világos helyről hirtelen rossz fényviszonyok közé állítja. Nyáron bőséges vizellátást kíván, télen majd kevesebb is elég, a földkeveréket elegendő éppen csak nedvesen tartani. Magas páratartalmat igényel, gyakran permetezze vízzel. Óvja a huzattól. Áprilistól szeptemberig tápoldatozza 2-3 hetente. Kétévente ültesse át a növényt tavasszal, amikor észreveszi, hogy a cserepet kinőtte. Használjon túlnyomórészt földből álló ültetőközeget. Ügyeljen a megfelelő műtrágyázásra és átültetésre, mert alacsonyabban növő leveleit ledobhatja, és ezek már nem nőnek újra. Betegségei fonnyadó levelek: a túl bőséges vagy túl kevés öntözés következtében a levélcsúcsok megfeketedhetnek és a levelek fonnyadásnak indulhatnak, túlöntözéskor a levelek megsárgulnak; csak olyankor öntözze a növényt, amikor a földet érintésre száraznak érzi kártevők: gyakori veszélyt jelentenek az atkák, amelyek a puha szövetekből szívogatják a nedveket, különösen a hajtásvégeken; az általuk termelt mézharmat pedig ösztönzi a feketepenész képződését. Nyáron kéthetente permetezze le rovarölő szerrel. A pajzstetvek is gondot jelenthetnek: denaturált szeszbe áztatott ronggyal finoman törölje le a levelek hátoldalán található apró barna korongocskákat.