6141. Virágfertőző monília: akár az egész termést elviheti, így védekezhetünk ellene!
Az eső után párára, nedvességre számíthatunk, ami segíti a monília terjedését.
Az eső után párára, nedvességre számíthatunk, ami segíti a monília terjedését.
A tavaszi időszak beköszöntével a kertben végzett különféle munkálatok is kezdetüket vehetik. Ilyenkor érdemes megragadni az esélyt arra, hogy még időben megtörténjen a térkő célirányos lerakása. Amennyiben ez sikerül, akkor a nyári hónapokban már bőven ki lehet használni ennek az előnyeit. A kisebb-nagyobb gyepfelületeket stílusában egyedi módon megtörő vagy az átjáró járdák többféle formában készülhetnek el, amikhez sokféle alapanyag áll rendelkezésre. Az egyértelműen vonzó küllem mellett, ugyanakkor a tartósság is kiemelt jelentőséggel rendelkezik, amit megéri előtérbe helyezni a készítés alkalmával, valamint a termékek beszerzése során.
Pótolhatatlan kincs van a birtokunkban, ha az otthonunkhoz tartozik egy talpalatnyi zöldterület is. Frissen nyírt gyep, tökéletesre metszett sövény, gyönyörű virágágyás, angolos miliő. Sokaknak ez ugrik be elsőre, pedig a kert ennél jóval több: élőhely, menedék, élelmet adó föld, egy varázslatos világ, ahol növények, állatok és emberek elférnek egymás mellett.
A 2022-es év kihívásai már a tél végével, tavasz beköszöntével megkezdődtek, hiszen rettentően csapadékhiányos ez az időszak. A talaj vízkészletei megcsappantak, szárazság, mi több gyakorlatilag aszály van.
Az étkezésünk sok szempontból meghatározza az általános közérzetünket. Elég a legegyszerűbb oldalát nézni: ha éhesek vagyunk, akkor sokkal rosszabb a kedvünk is. Azonban sokkal mélyebb okok miatt (is) fontos, hogy mit eszünk napi szinten, főként, hogy ma már ezernyi diéta kering a köztudatban. Már az a ritka, ha egy társaságban vagy egy családban mindenki eszik minden típusú ételt. Viszont bármilyen táplálkozási elvet is követünk az az egy biztos, hogy zöldségeket fogyasztanunk kell. Ellenkező esetben nagyon lecsökken a vitaminbevitel és a táplálkozásunk is egyhangúvá válhat.
Ha sokáig tart a vízzel telített levegőmentes állapot, abba a növény belefulladhat. amennyiben dézsában van a citrom érdemes kiemelni a vízből.
A hirtelen téli levélhullást több tényező is kiválthatja, gyanakodhatunk a kevés fényre és a túl sok tápanyagra (télen egyáltalán nem kell tápoldatozni), vagy ami a leggyakrabban előfordulhat, hogy huzatot kap a növény, ami levélhullást okozhat. Tavasszal a kopasz ágvégek levágásával serkenthető a növekedés.
Ha nem teszi ki a leandert a szabadba még hidegben, akkor nem probléma, hogy már most megjelennek rajta a bimbók. Értelem szerűen hamarabb is fog virágba borulni.
Az aréka pálma vagy más néven bétel pálma (Areca catechu) a félárnyékos vagy világos helyet, minimum 18 fokot, és a magas páratartalmat részesíti előnyben. Tálkájában akár folyamatosan állhat a víz, a pangó vízre nem érzékeny, s ez legalább a páratartalmat is növeli. A sárgulásnak valószínű, hogy az alacsony páratartalom lehet az oka, ezen kéne javítani permetezéssel, párologtató elhelyezésével.<p>A kókuszpálmához hasonlóan érzékeny növény.
A növény a korallvirág (Kalanchoe blossfeldiana) rövidnappalos növény, ezért csak úgy bírható virágzásra, ha napi 14 órán keresztül 6-8 héten át teljes sötétségben tartjuk. Mivel ezt sokan macerásnak tartják, elvirágzás után egyszerűen megválnak növényüktől. A fagyos huzatot egyik növény sem szereti, ezért szellőztetéskor érdemes arrébb helyeznünk őket.