7076. Ezeket a virágzó évelőket érdemes a sírokra ültetni
Lassan közeledik a mindenszentek, és ilyenkor felmerülhet bennünk, milyen virágokat érdemes szeretteink sírjára ültetni, amelyek minimális gondozás mellett is szépek maradnak.
Lassan közeledik a mindenszentek, és ilyenkor felmerülhet bennünk, milyen virágokat érdemes szeretteink sírjára ültetni, amelyek minimális gondozás mellett is szépek maradnak.
A modern okostelefonok mindennapjaink elengedhetetlen eszközei, ennek megfelelően nemes egyszerűséggel szükségünk van olyan kiegészítőkre, amelyek nemcsak megvédik készülékeinket, hanem stílusos köntösbe is öltöztetik őket. A megfelelő mobiltelefon tokok kiválasztása fontos döntés, hiszen a telefonok magas ára, valamint a bennük tárolt adatok miatt elengedhetetlen a készülékekre szabott védelem.
Míg 20-30 évvel ezelőtt az volt a jellemző, hogy a fiatalok inkább a városiasodás felé tendáltak, addig ma épp az ellenkező tendencia figyelhető meg. Míg régebben nagyon kevés olyan fiatal volt, aki kertészkedésre adta a fejét, addig ma már akár a belvárosi házak erkélyein is láthatunk paradicsompalántákat élni és virulni.
Olaszország Európa egyik legkedveltebb turistacélpontja, hiszen rengeteg történelmi látnivalóval rendelkezik, változatos éghajlata miatt csodásabbnál csodásabb tájakban gyönyörködhetünk, és még a helyiek életvitele is példaértékű.
A datolyaszilva már itthon is terem, feltéve ha egy kicsit odafigyelünk rá. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Kedves Anita! A fényképen az ernyős virágzat látszik csak egyértelműen. Jó lenne látni közelebbről az alsó leveleket, virágzatot, a szárat, ami pl. serteszőrös a medvetalpnál. A medvetalp levelei nagyobbak, de inkább nem bocsátkoznánk feltételezésekbe. A növény elég ritka Magyarországon, és inkább a bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben él. Üdvözlettel: Növényorvos
Vágással lehet befolyásolni, de ezt a terültet hamar ki fogják nőni. Nem tudom, mekkora már, de a gyökerestől felszedett részeket pedig át lehet ültetni a kívánt helyekre. Üdvözlettel: Növényorvos
A kéthetente történő tápoldatozás, mellette a táprudak alkalmazása a talaj elsózásához vezethetett, mely önmagában is növénykárosodást eredményez. EC méréssel meghatározható a talaj sószintje. A második probléma a hagyományos golgota virágnál, hogy a jarovizációs szakasza elmaradt a növénynek. Ez egy meghatározott időtartamú alacsony hőmérsékleten tartás (teleltetés). A 18-20 °C nagyon magas ebben az időszakban, az ideális 5- max 10 °C. Ez a pihentetés nélkülözhetetlen a növénynek, bár tudom, lakásban ez nehezen megoldható. Üdvözlettel: Növényorvos
A kártevő nem marad ott a tett helyszínén - mint a betörő sem -, ezért nem látható. Ez a málnabogár, aminek a szeder is a tápnövénye. A virágbimbó amelyet megrág torz lesz, és idő előtt leesik, de a levelet is megrágják. A lárvák a málna - szeder tő tövébe lehúzódnak és bebábozódnak. A bogár ellen rovarölőszerrel - Sherpa - védekezhetünk, de a jövő évre gondolva, ősszel érdemes talajfertőtlenítő szerrel - Force - védekezni, mert egyébként a lárva áttelel és ismét károsít. Biokertben a Plantella Sárga lapokat lehet megpróbálni, mely jól használható a kártevők fajtájának megállapítására és a kártevők számának csökkentésére. A megtelt lapokat el kell égetni.
Lehet, hogy különböző fajta. De mivel más csírázási fázisban vannak, később hasonlóképpen fejlődnek tovább. Üdvözlettel: Növényorvos