7076. Ezeket a virágzó évelőket érdemes a sírokra ültetni
Lassan közeledik a mindenszentek, és ilyenkor felmerülhet bennünk, milyen virágokat érdemes szeretteink sírjára ültetni, amelyek minimális gondozás mellett is szépek maradnak.
Lassan közeledik a mindenszentek, és ilyenkor felmerülhet bennünk, milyen virágokat érdemes szeretteink sírjára ültetni, amelyek minimális gondozás mellett is szépek maradnak.
A modern okostelefonok mindennapjaink elengedhetetlen eszközei, ennek megfelelően nemes egyszerűséggel szükségünk van olyan kiegészítőkre, amelyek nemcsak megvédik készülékeinket, hanem stílusos köntösbe is öltöztetik őket. A megfelelő mobiltelefon tokok kiválasztása fontos döntés, hiszen a telefonok magas ára, valamint a bennük tárolt adatok miatt elengedhetetlen a készülékekre szabott védelem.
Míg 20-30 évvel ezelőtt az volt a jellemző, hogy a fiatalok inkább a városiasodás felé tendáltak, addig ma épp az ellenkező tendencia figyelhető meg. Míg régebben nagyon kevés olyan fiatal volt, aki kertészkedésre adta a fejét, addig ma már akár a belvárosi házak erkélyein is láthatunk paradicsompalántákat élni és virulni.
Olaszország Európa egyik legkedveltebb turistacélpontja, hiszen rengeteg történelmi látnivalóval rendelkezik, változatos éghajlata miatt csodásabbnál csodásabb tájakban gyönyörködhetünk, és még a helyiek életvitele is példaértékű.
A datolyaszilva már itthon is terem, feltéve ha egy kicsit odafigyelünk rá. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Üdvözlöm! Én nem ajánlom a galagonyát (Crataegus monogyna) mert nem nagy méretű fa. A teljes mérete, kb 5-6 méter mindössze és egy nagyon szép park fa. A törzse szerintem nem is lesz 20 cm átmérőjű, de sok év múlva lenne felhasználható méretű, ami eléggé kevés fát jelent, mivel a törzse is kicsi.
Üdvözlöm! A képen egy erdogy honos növényről van szó.ei iszalag (Clematis vitalba L.) látható. akár 20 méter magasságig is fel tud kúszni fákon, falakon.
Kedves Érdeklődő! Igen ez a bambusz nem alkalmas szobai nevelésre. A Bambusa, Pogonatherum nemzetség fajai viszont szóba jöhetnek, rendszeres gondozás mellett. Üdvözlettel Vasvári János Zsolt
Kdves érdeklődő! Trópusi növény a kerti mályvarózsa is. Védett (széltől) helyre ültessük. A szimplavirágúak jól bírják a félárnyékot is, de a teltvirágú hibridek teljes napfényt kívánnak. Fontos a porózus, jó vízelvezetésű talaj. Száraz időben rendszeresen öntözze, de ne legyen tocsogós. Jó körülmények között ellenálló a növény, esetleg a tetvek ellephetik. Ha rendszeresen vízzel permetezni (locsolja) a növényt, ritkán támadják meg kártevők. A lyukacsosodás lehet szárazságtól, ill. erős vegyszerrel való kezeléstől is! Nem szabad csak okkal vegyszerezni a növényeket. Ha nagyon csúnya vágja vissza jó alaposan. Semmiképpen ne használjon több vegyszert, ill. trágyát, tápoldatot az előírt mennyiségen túl, mert többet árthat vele, mint amennyit használ. Fontosak az arányok, pont annyi vízzel kell felhígítani, amennyi a használati utasításon szerepel! Üdvözlettel Vasvári János Zsolt
Üdvözlöm! Szerintem túl van öntözve a növény! Azt javaslom, hogy ritkábban kapjon vizet, amikor már kiszárad a földje és a pangó víz ne legyen alatta. Szerintem rendbe fog jönni!