7076. Ezeket a virágzó évelőket érdemes a sírokra ültetni
Lassan közeledik a mindenszentek, és ilyenkor felmerülhet bennünk, milyen virágokat érdemes szeretteink sírjára ültetni, amelyek minimális gondozás mellett is szépek maradnak.
Lassan közeledik a mindenszentek, és ilyenkor felmerülhet bennünk, milyen virágokat érdemes szeretteink sírjára ültetni, amelyek minimális gondozás mellett is szépek maradnak.
A modern okostelefonok mindennapjaink elengedhetetlen eszközei, ennek megfelelően nemes egyszerűséggel szükségünk van olyan kiegészítőkre, amelyek nemcsak megvédik készülékeinket, hanem stílusos köntösbe is öltöztetik őket. A megfelelő mobiltelefon tokok kiválasztása fontos döntés, hiszen a telefonok magas ára, valamint a bennük tárolt adatok miatt elengedhetetlen a készülékekre szabott védelem.
Míg 20-30 évvel ezelőtt az volt a jellemző, hogy a fiatalok inkább a városiasodás felé tendáltak, addig ma épp az ellenkező tendencia figyelhető meg. Míg régebben nagyon kevés olyan fiatal volt, aki kertészkedésre adta a fejét, addig ma már akár a belvárosi házak erkélyein is láthatunk paradicsompalántákat élni és virulni.
Olaszország Európa egyik legkedveltebb turistacélpontja, hiszen rengeteg történelmi látnivalóval rendelkezik, változatos éghajlata miatt csodásabbnál csodásabb tájakban gyönyörködhetünk, és még a helyiek életvitele is példaértékű.
A datolyaszilva már itthon is terem, feltéve ha egy kicsit odafigyelünk rá. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Kedves Csilla, Az alábbi betegség tünete lehet az Ön által említett jelenség: A muskátli egveszélyesebb betegsége a xantomonászos betegség (baktériumos rothadás), mely növényházban és szabad földön is rendszeresen, járványszerűen lép fel. Magas hőmérséklet és magas páratartalom mellett a növények 80-l00 %-át is elpusztíthatja, akár 3-4 hét alatt. A kerti muskátli fajták levelén félkör alakú vagy az érközökben ék alakú vizenyős foltok keletkeznek, melyek közepe megbarnul vagy megfeketedik. A foltok összefolynak és a levél elszárad. A futómuskátlin a levélnyél elhal, a levél foltosodás nélkül szárad el és sokáig lógva marad a száron. Másik jellegzetes tünet a szárrothadás, amikor a száron vizenyős, nyálkásan rothadó elhalások láthatók. Végül az egész szár elrothad, ráncosan összetöpped, megfeketedve elszárad. Fertőzési források a beteg anyanövények és dugványok, valamint a talajon lévő növénymaradványok. Ha több virágunk van, úgy és dugványvágó eszközökkel terjed. Nagyobb távolságokra dugványokkal hurcolható szét. A védekezésben rendkívül nagy szerepe van a megelőzésnek és a higiénia betartásának. Dugványszedés után a sebzéseket rézszulfát, rézoxiklorid hatóanyagú szerrel kezeljük. Egyetlen beteg növény észlelésekor 50 centiméter sugarú körben a szomszédos növényeket is távolítsuk el, és semmisítsük meg. Amennyiben szükséges, rézhidroxiddal, rézoxikloriddal végezzünk állománypermetezést. Muskátli betegésgei >>
Tisztelt Varga Koritár Úr! A kinti átteleltetést nem javasolom, mert nagy valószínűséggel nem éli túl a fodrospálmája. Inkább a visszavágást támogatnám, az utolsó 3-4. felső levél alatt; nekem bevált a kb. 30 éves növényemnél. Tisztelettel: Mezős Balázs kertészmérnök Aleon-Kert Kft. www.aleonkert.hu
Üdvözlöm! A muharok egy éves növények. A magjuk áttelel és ilyenkor a melegben kinőnek, inváziót okozva a fűben. Az általunk fenntartott kertekben a Puma Super nevű szert használjuk, de sajnos ezt Önök nem tudják, mert I. kategóriás, csak növényvédő szakmérnök vásárolhatja. írjon: info@kertrendorseg.hu
Kedves Érdeklődő! A képen nem látszik semmi, sajnos elég rossz felvétel. De tippam azért így is van: dióburok-fúrólégy Észak-Amerikából származó nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa Cresson) A Rhagoletis completa Cresson az Egyesült Államok és Mexikó területéről származik. A felületes szemlélőt gyümölcslégy helyett inkább apró darázsra emlékeztető rovar igen ügyes, ugyanis Európában először Svájcban bukkant fel, pedig Svájc egyrészt a kontinens közepén van, másrészt magas hegyek és európai nagyhatalmak zárják el mindenféle tengertől.A Nébih közleménye sajnos nem tér ki a rejtélyre, ahogy a weben elérhető szakirodalom sem. Akárhogy is, a Rhagoletis completa kellemes otthonra lelt Európában, ahol is igen sok a diófa. Ahogy magyar neve is mutatja, a dióburok-fúrólégy intim kapcsolatot ápol a diófával, lárváit a még éretlen dióban kelteti.A dióburok-fúrólégy lárvájával fertőzött növényt könnyű felismerni. A termés héja feketésen rohad és nyűvek mászkálnak rajta. A szakirodalom szerint a fertőzés "jelentős minőségi romlást okozhat", magyarán ehetetlen lesz a termés. A légy, ahhoz képest, hogy milyen ügyesen kerül meg teljes országokat, meglepően könnyen esik csapdába. A csapdát érdemes a diófa koronájába, a termés magasságába rakni, érthető okokból. A csapda színe legyen sárga, és fontos, hogy érje a napfény. A csapdázás hatékonyságának köszönhetően ismerjük a dióburok-fúrólégy szokásos rajzásmenetét, amely június második felében indul és augusztus végén, szeptember elején csúcsosodik. A legyek egészen szeptember végéig rajzanak, aztán megdöglenek.
Üdvözlöm! Valószínüleg egy gomba betegség. Javaslom, hogy Ridomil nevű szerrel permetezze, hetente, összesn háromszor!