7086. Ezt a gombát könnyű felismerni és ősz végén is lehet szedni
Októberben és novemberben is nő, rántva pedig mennyei a lilatönkű pereszke. A 10 éves Ágoston elmondja, hogyan lehet könnyen felismerni.
Októberben és novemberben is nő, rántva pedig mennyei a lilatönkű pereszke. A 10 éves Ágoston elmondja, hogyan lehet könnyen felismerni.
Ahogyan Zalaegerszeg is fejlődik, úgy növekedett meg az igény az utóbbi időkben a jól képzett, tapasztalt szakácsokra. Mivel egyre több vendéglátóegység üzemel a városban és környékén, ezért értelemszerűen egyre több munkalehetőség is kínálkozik.
Van olyan muskátlifajta, amelyik simán kibírja, ha fagypont körül alakul a hőmérséklet.
Hull a diófáról a levél, és beterít mindent. Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e komposztálni a diólevelet, pláne ha a fát megtámadta korábban a dióburok-fúrólégy.
Elmondjuk, hogy még érdemes-e nekiállni a levendula metszésének és mennyire bírja a fagyokat.
A kefevirág a leanderhez hasonló körülmények között - hűvös, világos helyiségben - teleltethető, de annyi különbséggel, hogy a kefevirág vízigényesebb; télen sem száradhat ki teljesen a földlabdája. Persze arra is ügyelni kell, hogy pangó víz sem maradhat a tálkájában, mert attól megrohadnak a gyökerei. A száradt, összepöndörödött levelek vízhiányra utalnak. Reméljük ez nem végzetes és tavaszi metszést követően ismét formás növény fejlődik belőle.
Természetesen nem kell jövő télig várnunk, kora tavasszal mielőtt kitesszük a leandereket a szabadba, akkor is visszametszhetők, maximum a virágzásuk csúszik egy kicsit későbbre.
A Biocont Kft terméke után érdeklődött, a válaszra elsősorban ők az illetékesek. A lótücsök (lótetű) ellen is van fonálféreg készítményük, neve Nemulass, de tudomásom szerint a szer forgalomba hozatala engedélyezés alatt áll. Remélem minél előbb árusításra kerül, mert égető hiányt fog pótolni, házikerti alkalmazására nagy szükség lenne. A szer árusításának kezdetére vonatkozóan a forgalmazó cégtől kaphat tájékoztatást.
Ha lakásban tartja akkor a legfényesebb de napsütésmentes helyet kellene megkeresni de ott a hőmérséklet nappal ne legyen több 20-22 foknál, éjszaka szereti ha ennél hűvösebb (15-18 fok)van. Öntözni ritkán kell 2 hetente 1x,viszont napközben lehet permetezni a leveleit de estére feltétlen száradjon le.Átültetni csak akkor ha a meginduló uj hajtások nem férnének el a cserépben.Elvirágzás után pihenni fog ekkor jobb lenne neki nappal is a hűvösebb, ha megindult az új hajtása akkor lehet emelni a hőfokot. Ideális lenne a 60-70%páratartalom.
Ha hűvös, világos helyen telelteti, akkor bőven elég, ha kora tavasszal ülteti át. Virágföldjébe érdemes tartós hatású műtrágyát is keverni és csak ezután elkezdeni a tápoldatozást is.