7196. Mikor és hogyan érdemes metszeni a barackfákat?
Minden, amit a barackfa metszéséről tudni kell.
Minden, amit a barackfa metszéséről tudni kell.
A fürdőszoba talán a lakás egyik leginkább személyes tere, ennek ellenére sokan alábecsülik a jelentőségét, amikor a berendezési tárgyak kiválasztására kerül sor.
A modern vállalkozások számára nemcsak a hatékonyság és a költséghatékonyság fontos, hanem egyre nagyobb figyelmet kap az is, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomuk. Az öntapadós címkék segítenek a termékek azonosításában, nyomon követésében, valamint a gyártási folyamatok során, segítségükkel ezek a műveletek olajozottan és hibamentesen, a lehető legoptimálisabb módon zajlanak.
Teljesen természetes, hogy szülőként próbáljuk a lehető legjobbat adni a gyermekeinknek, bár kétségtelen, hogy nem mindig áll a rendelkezésünkre minden lehetőség. Vegyük csak például a gyereklábakat!
A veteményeskert megtervezésekor nemcsak a megfelelő talaj és napsütéses hely kiválasztása fontos, hanem az is, hogy mely növények kerülnek egymás mellé. Egyes zöldségek kedvezőtlen hatással lehetnek egymásra, mivel versengenek a tápanyagokért, gátolják a növekedést, vagy vonzzák a kártevőket és betegségeket.
Kétféle szaporítása lehetséges: Az egyik a hajtásdugvány, a második a porzás. A hajtásdugvánnyal a következőt tegye: Egy egészséges növény 10-12 cm-es ágát levágjuk, az alsó leveleket levágjuk, a felsők felét is, ha nagyok majd vízbe mártjuk, majd gyökereztető hormonba mártjuk (fél fásnak valóba).Nagy lyukú cserépbe félig kb. 9-10 cm-es, sima B-s virágföldet teszünk. A közepébe ceruzával, vagy hurkapálcával lyukat fúrunk és beletesszük a hibiszkusz ágat. Meglocsoljuk. Egy műanyag palackot félbe vágunk és a tetejét /kupak nélkül/ ráborítjuk a növényre. A palackot nem vesszük le, a lyukon keresztül szükség szerint öntözzük. 4-6 hét múlva alul megjelennek a gyökerek. Ekkor már levehetjük a palackot, eleinte csak napi fél-egy órát, aztán egyre több időre, hogy szokja a növény. Vigyázzunk arra,hogy ne kerüljön tűző napra az edény,mert szétfőhetnek a dugványok.
Kedves Pókmedve! A mellékkelt cikkben talál megoldást ( fokhagyma) A hangyák kiirtására! Üdvözlettel, Édenkertész
A bazsalikom egyike a legmelegigényesebb fűszernövényeinknek. A növény növekedéséhez 20 °C vagy afeletti hőmérséklet szükséges. Hőigénye igen közel áll a paprikáéhoz. Fagyérzékeny, már az erősebb lehűlések is megakasztják a fejlődését. Tenyészidejében sok melegre van szüksége. Esős, hűvös nyarakon kevesebb illóolaj halmozódik fel benne. Fényigényes. Árnyékban, félárnyékban rosszul fejlődik, kevés virágot hoz és értéktelenné válik. Virágzásához tehát nemcsak nagy meleg, hanem sok napsütés is szükséges. Tegye az ablakba és helyre fog jönni.
Taplógomba és sajnos nem ehető. De nagyon szép!
Mivel leveleinek minden részéből regenerálódik a teljes növény, legegyszerűbb, ha leveléről szaporítjuk. A lehullott leveleket ültessük nedves homokba, tegyük világos helyre. Egy év múlva cserepezhetjük. Átültetése tavasszal aktuális. A Z. zamiifolia levéldugványozással szaporítható. Általában a leválasztott levélkéket az alsó részükkel lefelé ültetik a szemcsés, nedves komposztba, és a cserepet nejlonzacskóval borítják. Addig kell zacskó alatt tartani, amíg a levélkék elpusztulhatnak. Ekkorra a talajban apró gyöktörzsszerű képletek jönnek létre, melyek elültetve új leveleket hoznak.