7256. Ennek nagyon finom gombának most van szezonja, így ismerheted fel egyszerűen
Mutatjuk, mire kell figyelni, milyen mérgező gombával lehet összekeverni és hogyan érdemes elkészíteni.
Mutatjuk, mire kell figyelni, milyen mérgező gombával lehet összekeverni és hogyan érdemes elkészíteni.
A tölcsérjázmin, más néven Dipladenia, egy trópusi származású, csodás tölcséres virágaival hódító futónövény. Balkonnövényként is egyre népszerűbb, hiszen látványos és viszonylag könnyen nevelhető.
A szaunázás már évszázadok óta az életünk részét képezi, hiszen a testi és lelki felfrissülés egyik legkedveltebb módja az, amikor meleg helyen pihenünk. A különböző típusok, mint a finn vagy az infraszauna, más-más módon hatnak a testünkre.
Manapság sokan küzdenek azzal, hogy a mindennapi teendőik mellett elegendő időt találjanak a főzésre és a bevásárlásra. A modern világ gyors tempója szinte mindenkit arra kényszerít, hogy hatékonyabban ossza be az idejét.
Sokan döntenek úgy, hogy a környezeti hatásokkal szemben a forró nyári hónapok alatt redőny helyett inkább rolettával próbálnak védekezni. Mivel a két árnyékolástechnikai megoldás merőben más, ezért nem is feltétlenül érdemes összehasonlítani őket.
Valószínű, hogy összetett a probléma. A datolyapálma (Phoenix canariensis) elgyengült a száraz levegőjű lakásban és megtámadhatták a takácsatkák v pajzstetvek - a sárga foltok szívogatás nyomnak tűnnek, de sajnos a kép alapján nem tudom megállapítani. Érdemes lenne nagyítóval is megvizsgálni a növényt és kideríteni, hogy van-e kártevő rajta. A nyári hónapokban a datolyapálma -szoktatás után - kihelyezhető a szabadba, ahol újra erőre kap. Télen jól tűri a hideget is - na nem a fagyot - de fűtetlen szobában jobban érzi magát, mint egy száraz levegőjű, meleg helyiségben.
Főként törpe örökzöldek jöhetnek szóba. Ha oszlopos/kúp alakú lehet akkor szép a cukorsüveg fenyő, lassan nő, nagyon dekoratív. Ha kissé szélesebb elterülő habitusú kellene akkor pl. egy törpefenyő Pinus mugo v. Pumilio vagy ennek egyéb változata szép lehet, ha lomblevelű örökzöldben gondolkodik akkor pl a Berberis candidula Jytte is szóba jöhet. Ha egy kertészetbe elmegy sokféle növényből választhat, amik hasonló paraméterekkel bírnak. Tavaszi munkák a sziklakertben Szeretne egy sziklakertet? Építés 4 lépésben! Milyen törpe örökzöldeket ültessünk a kertünkbe?
Kedves Linna! A szelídgesztenye az enyhén savanyú vagy mészmentes, üde talajokat, párás környezetet kedveli. Talaja pontos ismerete nélkül is elmondható, hogy az Ön kertjében nem érzi jól magát. A sárguló levelek a talaj mésztartalmára utalnak, ebben az esetben nem érdemes kísérleteznie ezzel a növénnyel. A szelídgesztenye (Castanea sativa)
Húsos törpebors - Peperomia obtusifolia 'Variegata' Könnyen kezelhető levéldísznövény. Húsos levelei és levélnyele bőséges mennyiségű folyadékot raktároz, így ritkán kíván vizet. A legjobb, ha nyáron hetente, télen 2 hetente öntözzük lágy vízzel, ezen módosíthatunk a hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően. Ne várjuk meg, amíg teljesen lekonyul, ha mégis megtörténik, akkor áztassuk be a cserepével együtt 10 percre, aztán hagyjuk lecsepegni. Szobahőmérséklete és huzatmentes, világos helyet igényel. Tavasszal ültessük át általános virágföldbe. Rokonai: Ráncos törpebors (Peperomia caperata) Márványlevél (Peperomia argyreia)
Kedves Bozótvándor! Igen nehéz így látatlanban tanácsot adni erre a problémára, mert a Deutzia Strawberry Fields jól bírja a napot, talajban nem válogat, ha komposztot is kapott akkor valószínűleg nem "éhes", esetleg víz problémára lehet gondolni (túl sok és túl kevés víz is gondot tud okozni!!) Várja meg míg két öntözés között teljesen kiszárad a talaj a növény körül. Távolítsa el az elsárgult leveleket, érdemes megnézni van e rajta kártevő/kórokozó nyoma, ha igen forduljon szakemberhez beazonosítja és ajánl rá permetszert.