7341. Zöld rulett: Érdemes-e a „divatos” kertészeti trendekre?
Bevezetés
Bevezetés
Amikor egyszerre kell megfelelnünk a munkában és a magánéletben is, egy idő után már nem csak a testünk, hanem a lelkünk is elfárad. Ennek köszönhetően reggel nehezebben kelünk, napközben lankad a figyelmünk, este pedig már tényleg semmihez sem marad erőnk. Könnyen beláthatjuk, hogy ez hosszú távon nem maradhat így, a jó hír azonban az, hogy néhány apró, de hatásos módszer segítségével kiszabadulhatunk az ördögi körből – ismerjük meg őket.
Létezik portré-, sport-, családi, baba-, rendezvény- és esküvői fotózás is ー hogy csak néhány területét érintsük ennek a kreatív és különleges szakmának. Sokan azt hiszik, hogy az, aki fotózással foglalkozik, minden részterületét kiválóan műveli. Pedig a szakemberek specializálódnak valamilyen irányba.
Miért kell a paradicsomot kacsolni? Mit nem szabad lemetszeni és egyáltalán nyáron milyen gyakran kell öntözni? Összegyűjtöttünk mindent, hogy mire kell figyelni.
A metszés a kertészkedés egyik legfontosabb, mégis gyakran félreértett művészete. Sokan úgy gondolják, hogy a metszés kizárólag a kora tavaszi, rügyfakadás előtti vagy a késő őszi, nyugalmi időszakra korlátozódik. Valójában azonban a nyári metszés, vagy más néven zöldmetszés, számos növénycsoport esetében nemcsak lehetséges, hanem kifejezetten ajánlott is. A megfelelő időben és technikával végzett nyári visszavágás serkentheti a másodvirágzást, javíthatja a terméshozamot és a termés minőségét, kordában tarthatja a túlzott növekedést, valamint elősegítheti a növény szellősebb, egészségesebb lombozatának kialakulását. A siker kulcsa annak ismerete, hogy mely növények profitálnak ebből a beavatkozásból, és melyek azok, amelyeket ilyenkor nem szabad zavarni.
Sajnos számomra nem is vonzóak ezek a nem természetesn színű gyümölcsök, magról való nevelésük az alapfajénál biztos, hogy több szakértelemt és odafigyelést igényel, ezért én nem javasolnám a próbálkozást. A megbízható, hazai klímán már bizonyított fajtákkal sokkal nagyobb sikerélményünk lehet, használatuk a mai szélsőséges időjárási körlümények között még inkább indokolt. Nemzeti érdekünk a magyar gyümölcsfajták védelme Új csemetekert az ősi fajtákból
Kedves Érdeklődő! Viszonylag kevés lomblevelű és kifejezetten virágzó örökzöld él meg nálunk, ezek közül a leginkább fagytűrők pl. a Prunus laurocerasus (babérmeggy), Photinia fraseri (Korallberkenye) és az Euonymus japonicus (Japán kecskerágó). Ezek fajtái ügyes tervezéssel nagyon változatos formájú és színű kompozíciót alkothatnak, bár viráguk kevéssé jelentős, inkább lombjukkal díszítenek. Üdvözlettel, A Stipa csapata Tuja helyett - lomblevelű örökzöldek Örökzöld virágzó cserjékkel dobd fel a kerted Az alábbi növényekből is válogathat, de nagyobb odafigyelét igényelnek: Zombi muskátli helyett 99 törpe örökzöld a balkonládában!
Üdvözlöm! A fácska Buxus Harlandii névre hallgat. Nyáron kültéren, félárnyékban tartható. Ősszel a fagyok beállta előtt lakásba, védett helyre kell vinni. Télen 15-20 fokon kell tartani, melegebb helyiségben nem szeret lenni. Tápoldat tavasz- nyár - ősz: kéthetente 1 alkalommal. Télen 3 hetente 1 alkalommal bonsai tápoldattal. Öntözésről itt olvashat: http://www.hirthbonsai.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=64&Itemid=92 Metszés: http://www.hirthbonsai.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=82:buxus-harlandii-bonsai-metszese&catid=37:otletek&Itemid=126 Hirth János
A sugáraráliát megtámadta a pajzstetű. Ha van türelme, érdemes fogkefével lemosni/vakarni egyenként a leveleket és a pajzstetveket, majd befújni pajzstetű írtó növényvédő szerrel. Gazdaboltokban, barkács áruházakban kaphatóak kisebb kiszerelésben kifejezetten szobanövényekre alkalmazható permetek.
Mocsári hibiszkusz teleltetése Mindenképpen fagymentes, világos helyen, de nem fűtött szobában teleltesse magoncait! Ez lehet egy világos pinceablak, vagy fűtetlen, világos előszoba. Vigyázzon, hogy ne száradjon ki a növény, de túllocsolni sem szabad. Tavasszal csak május végén, a fagyok után ültesse ki. Az idősebb mocsári hibiszkusz tövek is fagyvédelmet igényelnek télen. A kertbe kiültetett növényeket ősszel vágjuk vissza kb. 10 cm magasságig, majd a téli hónapokra takarjuk le. Hajtásai ősszel elszáradnak, a visszavágott hajtások elfagynak, de ha megfelelően takartuk, akkor a tavasz második felében újra kihajtanak. Bővebb információt talál alábbi cikkeiknben: A mocsári hibiszkusz helye a kertben Téli takarás a fagyérzékeny növényeknek