111. Mutatjuk, hogy gyökereztessük és gondozzuk a szobafikuszt (Ficus elastica)!
A legkedveltebb és a legismertebb fikuszféle, amit könnyen lehet gyökereztetni, szaporítani szárról és levélről.
A legkedveltebb és a legismertebb fikuszféle, amit könnyen lehet gyökereztetni, szaporítani szárról és levélről.
Fényes levelei közvetlen a földből hajtanak ki, május és augusztus között. Fehér virágai igen tartósak, akár hat hétig is frissek maradnak, bár néhány hét után halványzöldre színeződnek.
Elegáns megjelenésű, légies könnyedségű növény. Levelei nyitott tenyér ujjaira emlékeztetnek, színük sötétzöld, néha fekete.
Közepes termetű bromélia, melynek levelei a fűhöz hasonlítanak, és laza rozettát alkotnak. Virágzata erőteljes, tömött, rózsaszínes, pikkelyszerű fellevelekből áll.
Összetett, apró levélkéi, fényes, fekete vagy sötétbarna szárakon helyezkednek el. A fiatal példányok enyhén bronzosak, míg a felnőtt példányok halványzöldek.
A mezőgazdasági fólia szerintem nem jelent megoldást a talavízre, azt is ugyan úgy felnyomná, s később problémát jelentene. Mielőtt tóépítésbe kezd, mindenképp kérdezzen ki néhány tóépítésben jártas szakember véleményét.
Kellő védelemmel a fiatal tuja magoncokat is át lehet teleltetni a szabadban, szalma takarással vagy ha az ágyás fölé fóliasátrat húzunk megvédhetők a csemeték.
A klívia vagy szobaliliom rendkívül kedvelt szobanövény, híres rendkívüli ellenállóságáról, s hogy a betegségek nem támadják meg. Fontos számára al ágy öntözővíz, és a rendszeresség. Rendszertelen öntözés a levélszél barnulását okozhatja. Gyakori kártevője a gyapjastetű, amely ellen lemosással védekezhetünk ez okozhatja a levelek foltosodását.
Mivel Katalin nevű fehérhúhú őszibarack fajtát nem találtam, könnyen mondhatom, hogy valószínű nem ilyen fajtájú barackja van. A felsorolt tulajdonságok legjobban az augusztus közepén érő Michelini fajtára illenek: fehér alapszín, csíkozott piros fedőszín, mag körül pirosas hús szín, magvaváló, jó ízű, alakja gömbölyű.
A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) dísze valóban nem a virága, azok kicsik s nem feltűnőek, hanem a virágok tövében fejlődő, ´óriási´, színes fellevelek. A nemesítők keze munkájának köszönhető ezek ma már nem csak piros, hanem sárga, rózsaszín s egyéb árnyalatokban is viríthat. Mivel hazájukban rovarmegporzású növények a kutyatejfélék, így a mikulásvirág is; s mivel viráguk jellegtelen, színes felleveleivel hívja fel magára a figyelmet, amelyben különböző színanyagok halmozódtak fel. Lakberendezés mikulásvirággal: Mikulásvirágból karácsonyfa