1246. Hogyan építsünk sziklakertet?
A sziklakert nagyon szép, változatos eleme lehet a házikertnek vagy a közparknak, amely egész évben nyújt kedves látni- és megfigyelnivalót.
A sziklakert nagyon szép, változatos eleme lehet a házikertnek vagy a közparknak, amely egész évben nyújt kedves látni- és megfigyelnivalót.
Készítsünk párolt vöröskáposztát, most nagyon jó az ára! Hozzávalók: 75 dkg vörös káposzta, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint ecet, cukor, só, 1 mokkáskanál törött fekete bors. Elkészítés: A megtisztított vörös káposztát lereszeljük, vagy vékony csíkokra felvágjuk és megsózzuk. Állni hagyjuk 30 percig. Lábosba átöntjük, rácsorgatjuk az olajat és fél dl vizet, majd fedő alatt puhára pároljuk. Ezután 1-2 evőkanál kristálycukorral meghintjük és megpirítjuk. Ecettel és törött borssal ízesítjük. Nagyon finom!
Nagyon komolyan hangzik és nem is gondolnánk, hogy a csabai kolbász milyen egyszerűen elkészíthető. Csak a pontos fűszerezési arányokat kell betartani és nagyon finom házi készítésű csabait kapunk! A Második világháború után ugyan a készítése már iparszerű volt orosházi, gyulai, békéscsabai, illetve budapesti üzemekben, de a város környékén és a környező falvakban a lakosság mindvégig házi körülmények között készítette. Íme a recept!
A Hónap szobanövénye novemberben a karácsonyi kaktusz (Schlumbergera). A karácsony közeledtével egyre ünnepélyesebb ruhát ölt; a teljes növényt beborítják a színpompás, hófehér, rózsaszín és tűzpiros virágok. Ám akár a karácsony, ez is csak egy évben egyszer történik meg.
Hogyan okoz az alvásprobléma közlekedési balesetet? Súlyos esetben az alvászavarban szenvedő elaludhat, elbóbiskolhat a volán mellett, de kevésbé súlyos esetben is romlik a koncentrálóképesség és a reakcióidő, már akár enyhe kialvatlanság esetén is. Tudta, hogy a rossz alvás hatása az alkoholhoz is hasonlítható? Ha fáradtan, álmosan ülünk a volánhoz, annyira csökken a koncentrációnk, mintha elfogyasztottunk volna 1-2 pohár bort. De honnan tudjuk, hogy rosszul alszunk?
Arra gondolok, hogy a hibiszkuszt belepte a tetvek által kibocsájtott mézharmat - attól ragadós - ami csökkenti a tetvek elleni szerek hatását. Érdemes először zuhany alatt lemosni ezt a bevonatot, majd azután próbálkozni ismét permetezéssel - levéltetvek elleni aerosollal vagy ha több növény is fertőzött, akkor érdemes kisebb mennyiségű permetlevet is bekeverni és hetente lefújni a növényt (növényeket).
A körtefajták meghatározásához a következő tulajdonságait veszik figyelembe:- nyári- , őszi- vagy téli érésű fajta, a gyümölcs átlagmérete gr-ban, körte alakja (szabályos körte, széles körte, megynyúlt, lapított körte), a gyümölcs héjának színe (zöld, piros, barna parás bevonatú stb), gyümölcs húsa (leves, édes, savas, vajpuha, ízes stb). Ezek ismeretében érdemes körtefajták leírásával foglalkozó szakkönyvekben utána nézni. Például: Göndör Jné 2000.: Körte. Mezőgazda Kiadó, Budapest vagy Z.Kiss László(szerk) 2001.: GyümölcsfajtákI. Almatermésűek és bogyosók. Mezőgazda Kiadó, Budapest. A fénykép alapján a megadott tulajdonságok nem azonosíthatók.
Kedves Karola! Az első kép egy Mammillaria faj. Itt még nincs semmi baja. Ha elfogyott, annak okát valószínűleg a gyökerénél kell keresni. Vegye ki a földből, vizsgálja meg a gyökerét. Ha van gyökere, ha nincs, tavaszig ne ültesse el. Tárolja hűvös helyen. Április közepén tegye kaktusz földkeverékbe, földjét tartsa enyhén nedvesen, és szép lassan meg kellene gyökeresednie. Ha ez megtörtént, ne nagyon öntözze, kb. 3 hetente egyszer kevés vízzel, télen egyáltalán ne. Az f. ibolya vagy huzatot kapott, vagy sok lett neki a 2-szeri öntözés, panghatott alatta a fel nem használt víz. Levéldugványról szaporíthatja, egészséges leveleit leszedve azokat kb. 1/3-ig dugja földbe. Így ki kell gyökereznie, és lesz sok kis ibolyája. Üdv.: Ficzere Miklós
Ez egy lombhullató dendrobium, aki ha nem kap semmi vizet(semennyit!!!!!)a lombhullatás után akkor most az új hajtások helyén virágok lennének. Mivel kapott, így sarjakat hozott melyek viszont nagyon szépek,bár ahhoz még fiatalok,hogy leválasztásra kerüljenek.Én várnék még vele tavaszig és csak akkor választanám le őket ami úgy történik,hogy az új növény és a régi szár találkozásánál egy nagyon vékony hegyes ollóval levágod és a vágási felületre azonnal fahéjat szórsz,majd egy tálcán egymás mellé fekteted őket 2-3 napra.Addig nem kaphat semmi nedvességet(még spriccelést sem!).Ezután lehet őket egyesével vagy többedmagával becserepezni de a bolti orchideaföldet előbb rotáld át és csak a nagyobb(+1 cm)darabok maradjanak meg. Sok sikert üdv
A kép tényleg érdekes, sajnos nem lehet nagyítani, hogy többet láthatnék belőle. Lehet, hogy apró sarjak lettek a növényből. Mindenesetre azt tartsa szem előtt ami már leírtam. Ficzere Miklós