1246. Hogyan építsünk sziklakertet?
A sziklakert nagyon szép, változatos eleme lehet a házikertnek vagy a közparknak, amely egész évben nyújt kedves látni- és megfigyelnivalót.
A sziklakert nagyon szép, változatos eleme lehet a házikertnek vagy a közparknak, amely egész évben nyújt kedves látni- és megfigyelnivalót.
Készítsünk párolt vöröskáposztát, most nagyon jó az ára! Hozzávalók: 75 dkg vörös káposzta, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint ecet, cukor, só, 1 mokkáskanál törött fekete bors. Elkészítés: A megtisztított vörös káposztát lereszeljük, vagy vékony csíkokra felvágjuk és megsózzuk. Állni hagyjuk 30 percig. Lábosba átöntjük, rácsorgatjuk az olajat és fél dl vizet, majd fedő alatt puhára pároljuk. Ezután 1-2 evőkanál kristálycukorral meghintjük és megpirítjuk. Ecettel és törött borssal ízesítjük. Nagyon finom!
Nagyon komolyan hangzik és nem is gondolnánk, hogy a csabai kolbász milyen egyszerűen elkészíthető. Csak a pontos fűszerezési arányokat kell betartani és nagyon finom házi készítésű csabait kapunk! A Második világháború után ugyan a készítése már iparszerű volt orosházi, gyulai, békéscsabai, illetve budapesti üzemekben, de a város környékén és a környező falvakban a lakosság mindvégig házi körülmények között készítette. Íme a recept!
A Hónap szobanövénye novemberben a karácsonyi kaktusz (Schlumbergera). A karácsony közeledtével egyre ünnepélyesebb ruhát ölt; a teljes növényt beborítják a színpompás, hófehér, rózsaszín és tűzpiros virágok. Ám akár a karácsony, ez is csak egy évben egyszer történik meg.
Hogyan okoz az alvásprobléma közlekedési balesetet? Súlyos esetben az alvászavarban szenvedő elaludhat, elbóbiskolhat a volán mellett, de kevésbé súlyos esetben is romlik a koncentrálóképesség és a reakcióidő, már akár enyhe kialvatlanság esetén is. Tudta, hogy a rossz alvás hatása az alkoholhoz is hasonlítható? Ha fáradtan, álmosan ülünk a volánhoz, annyira csökken a koncentrációnk, mintha elfogyasztottunk volna 1-2 pohár bort. De honnan tudjuk, hogy rosszul alszunk?
A moniliniás betegség (kórok.: Monilinia fructigena) a cseresznyén gyümölcsrothadást okoz, ami a cseresznyelégy okozta sebek, jégverés és az egyenetlen vízellátás miatt keletkezett gyümölcsrepedés esetén válik jelentőssé. Topas 100 EC + Dithane M45 kombinációval kell permetezni a szedés után a korai lombvesztés megakadályozására és a szüretelési sebzések lezárására.
Begyökeresedés után szárazságtűrő, de igazán jó eredményt egyenletesen nyirkos talajban ad. Nagyon nedves talajban, túlöntözés esetén tőrothadás keletkezhet. Magától is elágazódó, de visszacsípéssel meggyorsítható az oldalhajtások növekedése, úgy zömökebb növény lesz belőle. A begóniát egyszerű szaporítani. Vágjunk dugványokat. A legszebb begóniákat hajtásdugványokból nevelhetjük, de levéldugványokat is használhatunk erre a célra. Bár a dugvány ok egész évben gyökeresednek, a szaporításra mégis legjobb közvetlenül virágzás után sort keríteni. Négy hónap a virágzásig A körülbelül 8 cm hosszú hajtásdugványokat közvetlenül a levél alatt vágjuk le, majd távolítsuk el a legalsó levélpárt. A dugványok akár vízben is meggyökeresednek,de jobb, ha homok-tőzeg-föld keveréket használunk. Gondoskodjunk a szokásosnál valamivel magasabb hőmérsékletről. Napsütés ellen műanyag fóliával védhetjük a növényeket, a föld ne legyen túlságosan nedves, mert könnyen fennáll a rothadás veszélye. A meggyökeresedett növényeket ültessük 11-12 cm átmérőjű cserépbe. A bokrosodást elősegíthetjük, ha többször egymás után lecsípjük a hajtáscsúcsokat. Vigyázzunk az átültetésnél A többi begóniafajtához hasonlóan az elatior-hibridek is törékeny növények. Húsos, nedvdús részeik legapróbb sérülése is rothadás os fertőzést idézhet elő - a leggyakrabban lisztharmatot. Bánjunk tehát óvatosan a begóniával, különösen átültetéskor. A cserép aljára tegyünk egy réteg nedves tőzeget vagy virágföld-tőzeg keveréket, és helyezzük rá a növényt. A földlabda köré töltsünk virágföldet. Ezután állítsuk begóniát árnyékos helyre.
Vessük el a magokat. Ha melegágyba vetjük, és a kelésig melegágyi ablakot teszünk rá, akkor gyorsabban kikelnek a növények. Az ágyás előkészítésekor a talaj felső részébe keverjünk bele egy kevés nedves tőzeget, ami segíti a növények gyökeresedését. Ha túl sűrűre vetjük, akkor gyenge, megnyúlt palánták fejlődnek, amik nem alkalmasak a kiültetésre. Ezért soha ne a zacskóból szórjuk ki a magot, hanem mindig néhány magot a hüvelyk-és a mutatóujjunk közé fogva, lehetőleg szemenként vessük ki őket. A magvak közötti távolság legalább 1cm legyen. Ha mégis sűrűn kel ki, egyeljünk, mihelyt a magoncokat meg tudjuk fogni.
A trombitafolyondár (Campis sp.) kedveli a meleget, ezért csak napos, széltől, tavaszi fagytól védett helyre telepítsük. Fontos számára a jó vízgazdálkodású, kicsit nedves, tápanyagban gazdag talaj. Szereti, ha a gyökérnyak körüli része árnyékban van, amit úgy biztosíthatunk számára, hogy alacsonyabb cserjét, évelő virágot ültetünk eléje, vagy vastagabb mulcsréteggel (így fenyőkéreggel) takarjuk földjét. Nagy termetű fajtái (mint a Campis radicans) elérhetik akár a 8-10 métert is. A növénynek a jó tartáshoz erős alapra van szüksége, ha felfuttatjuk valahova. A növénynek a jó tartáshoz erős alapra van szüksége, így a főhajtása is folyamatosan vastagodik. Önálló kapaszkodásra képes, de mivel évről évre sok hosszú hajtást nevel - mégis célszerű körülbelül 3 mm vastag drótból álló támrendszerrel segíteni.
A probléma a Diófa gnomóniás levél- és gyümölcsfoltossága. Mivel a fertőzés forrása a lehullott levél, ezért a lehullott levelek összegyűjtése és megsemmisítése eredményre vezethet, jól csinálják, hogy összegereblyézik. Többet nem nagyon lehet tenni, de az őszi lombhullás után a kórokozó áttelelelését megakadályozandó vegyszeres permetezés javasolt (pl.: Topas, Champion). A fákat virágzás után több alkalommal réz tartalmú szerekkel kezeljük (pl. :Buvicid, Cuprosan).