1246. Hogyan építsünk sziklakertet?
A sziklakert nagyon szép, változatos eleme lehet a házikertnek vagy a közparknak, amely egész évben nyújt kedves látni- és megfigyelnivalót.
A sziklakert nagyon szép, változatos eleme lehet a házikertnek vagy a közparknak, amely egész évben nyújt kedves látni- és megfigyelnivalót.
Készítsünk párolt vöröskáposztát, most nagyon jó az ára! Hozzávalók: 75 dkg vörös káposzta, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint ecet, cukor, só, 1 mokkáskanál törött fekete bors. Elkészítés: A megtisztított vörös káposztát lereszeljük, vagy vékony csíkokra felvágjuk és megsózzuk. Állni hagyjuk 30 percig. Lábosba átöntjük, rácsorgatjuk az olajat és fél dl vizet, majd fedő alatt puhára pároljuk. Ezután 1-2 evőkanál kristálycukorral meghintjük és megpirítjuk. Ecettel és törött borssal ízesítjük. Nagyon finom!
Nagyon komolyan hangzik és nem is gondolnánk, hogy a csabai kolbász milyen egyszerűen elkészíthető. Csak a pontos fűszerezési arányokat kell betartani és nagyon finom házi készítésű csabait kapunk! A Második világháború után ugyan a készítése már iparszerű volt orosházi, gyulai, békéscsabai, illetve budapesti üzemekben, de a város környékén és a környező falvakban a lakosság mindvégig házi körülmények között készítette. Íme a recept!
A Hónap szobanövénye novemberben a karácsonyi kaktusz (Schlumbergera). A karácsony közeledtével egyre ünnepélyesebb ruhát ölt; a teljes növényt beborítják a színpompás, hófehér, rózsaszín és tűzpiros virágok. Ám akár a karácsony, ez is csak egy évben egyszer történik meg.
Hogyan okoz az alvásprobléma közlekedési balesetet? Súlyos esetben az alvászavarban szenvedő elaludhat, elbóbiskolhat a volán mellett, de kevésbé súlyos esetben is romlik a koncentrálóképesség és a reakcióidő, már akár enyhe kialvatlanság esetén is. Tudta, hogy a rossz alvás hatása az alkoholhoz is hasonlítható? Ha fáradtan, álmosan ülünk a volánhoz, annyira csökken a koncentrációnk, mintha elfogyasztottunk volna 1-2 pohár bort. De honnan tudjuk, hogy rosszul alszunk?
Narancseper - Maclura pomifera Észak-Amerikából származó, lombhullató, tövises cserje vagy fa, jellegzetes álterméssel. Hiába illatos, ugyan nem mérgező, de élvezhetetlen íze miatt emberi fogyasztásra alkalmatlan. A ma élő állatok sem igen fogyasztják, azonban egyes kutatók úgy vélik, hogy a kihalt, nagy termetű emlősök (például a mammutok) táplálkoztak vele.
Kedves bonsai barátom! A gyökér korhadása általában a túlöntözés következménye. A növények szeretik a változó vízháztartású talajokat. Az öntözések között hagyjuk kicsit kiszáradni a földet. Amikor a föld felső rétege száradást mutat, öntözni kell! Nyáron általában nagyobb a vízigénye a növényeknek, télen kevesebb, de ez elsősorban a tartási körülményektől függ! A víz mennyisége legyen bőséges, de locsolás után úgynevezett „pangó víz” nem maradhat a tálban, mert ez gyökérrothadást okozhat! A korhadt részeket éles bonsai szerszámokkal ki kell metszeni az élő részig! A seb felülete egyenes, roncsolásmentes legyen, amit lehetőleg hormonális hatású sebkezelővel le kell kezelni! A hormon segíti a kallusz képződését! További segítségért hívjon a: +36 30 9221 647 telefonon üdvözlettel Katona Ervin elnök Egyetemi Bonsai Club
Igen, érdemes átültetni és a rohadásnak indult gyökereket bátran vissza kell kurtítani. Magát a növényt is visszametszheti ezzel egy időben. Aztán bízni a növény 30 éves életösztönében! Érdekességek a piros hibiszkuszról Hibiszkusz a lakásban
Üdvözlöm! A lombvesztés természetes ebben az időszakban a 10-15 levél nem probléma. Az ültetőközegen lévő moha addig nem gond amíg nincs túlöntözve, mivel így nehezebben szárad ki és nem kellő mértékben levegőzik az ültetőközeg, én nem hagynám rajta. Öntözni kb 2 hetente javasolt, inkább kicsit szárazabb legyen a közeg, mint folyamatosan nedves. Az átültetést mindenképp javasolnám, mivel még az eredeti közegben van ami hosszú távon nem megfelelő a fának. Az ültetőközegnek megfelelő "A " tip virágföld 1/3 % , + 1/3 % folyami homok, + 1/3% apró kavics vagy sóder. Tápoldatozni márciustól szeptemberig heti 1 alkalommal bonsai tápoldattal, szeptembertől februárig 2 hetente egy alkalommal javasolt. Az ablaktól te tartsuk 1 méternél távolabb. Bővebben a bonsaiok neveléséről>> Üdvözlettel: Hirth János
A tulipánhagymákat a legkésőbb a téli fagyok előtt el kell ültetni, hogy gyökeret eresszenek. A holland virágpiac minden szezonban árul virághagymát, ami sajnos csak turista fogás :minősége és eredőképessége szeptember és október kivételével valószínűleg csökkent. 5 fok körüli hőmérsékleten kell tárolni őket és amint felenged a talaj el kell ültetni őket. Eredésre virágzásra ilyenkor már sokkal kisebb a garancia, de azért van remény. Legnépszerűbb tavaszi virághagymák