1246. Hogyan építsünk sziklakertet?
A sziklakert nagyon szép, változatos eleme lehet a házikertnek vagy a közparknak, amely egész évben nyújt kedves látni- és megfigyelnivalót.
A sziklakert nagyon szép, változatos eleme lehet a házikertnek vagy a közparknak, amely egész évben nyújt kedves látni- és megfigyelnivalót.
Készítsünk párolt vöröskáposztát, most nagyon jó az ára! Hozzávalók: 75 dkg vörös káposzta, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint ecet, cukor, só, 1 mokkáskanál törött fekete bors. Elkészítés: A megtisztított vörös káposztát lereszeljük, vagy vékony csíkokra felvágjuk és megsózzuk. Állni hagyjuk 30 percig. Lábosba átöntjük, rácsorgatjuk az olajat és fél dl vizet, majd fedő alatt puhára pároljuk. Ezután 1-2 evőkanál kristálycukorral meghintjük és megpirítjuk. Ecettel és törött borssal ízesítjük. Nagyon finom!
Nagyon komolyan hangzik és nem is gondolnánk, hogy a csabai kolbász milyen egyszerűen elkészíthető. Csak a pontos fűszerezési arányokat kell betartani és nagyon finom házi készítésű csabait kapunk! A Második világháború után ugyan a készítése már iparszerű volt orosházi, gyulai, békéscsabai, illetve budapesti üzemekben, de a város környékén és a környező falvakban a lakosság mindvégig házi körülmények között készítette. Íme a recept!
A Hónap szobanövénye novemberben a karácsonyi kaktusz (Schlumbergera). A karácsony közeledtével egyre ünnepélyesebb ruhát ölt; a teljes növényt beborítják a színpompás, hófehér, rózsaszín és tűzpiros virágok. Ám akár a karácsony, ez is csak egy évben egyszer történik meg.
Hogyan okoz az alvásprobléma közlekedési balesetet? Súlyos esetben az alvászavarban szenvedő elaludhat, elbóbiskolhat a volán mellett, de kevésbé súlyos esetben is romlik a koncentrálóképesség és a reakcióidő, már akár enyhe kialvatlanság esetén is. Tudta, hogy a rossz alvás hatása az alkoholhoz is hasonlítható? Ha fáradtan, álmosan ülünk a volánhoz, annyira csökken a koncentrációnk, mintha elfogyasztottunk volna 1-2 pohár bort. De honnan tudjuk, hogy rosszul alszunk?
Kedves Ildi! A hamunak nincs semmilyen negatív hatása, még jót is tesz a talajnak, szénben dússá teszi. A salakot amennyiben oda növényt ültetnének, érdemes kitermelni ha lehetséges. Ha csak fű kerül rá, akkor 20 cm termőföld kerüljön a tetejére, 10 cm-nél mélyebbre a fű nem gyökerezik és alatta még így is lesz puffer zóna nedvesség tárolásra. A kút vizére nem lesz hatással, az túl mélyen van és egyébként nem számít veszélyes anyagnak (nem oldódik ki belőle káros vegyület). Üdvözlettel, a Stipa Szakértője Talajjavítás: kertépítő recept kertészkedőknek Kertészkedés szegény talajban Mit ültessünk, ha rossz vízelvezetésű a talajunk? Kútfúrás: mit, hogyan, mivel?
Hivatalosan a két lomblevél megjelenése után (tehát van 2 sziklevelünk + 2 lomblevelünk, azaz 4 levélke) jöhet a tűzdelés vagy más néven pikírozás. Ennek menete az alábbiakban olvasható: Növények tűzdelése és kiültetése
Tisztelt Kérdező! A babérmeggy virágait nem szükséges leszedni, hacsak nem érte a növényt valamilyen sokkhatás. Így látatlanban az öntözésre és a tápozásra javaslom figyeljen oda, ha kártevőt egyéb tünetet nem talált. Bármilyen örökzöldek számára forgalmazott tápoldat vagy műtrágya megfelel a célnak. Nem szabad túlzásba esni, az ajánlott dózist mindig be kell tartani! Üdvözlettel, a Stipa szakértője A legendás babérmeggy (Prunus laurocerasus) - 1. rész
Pocoknak és a patkánynak is jellegzetes ürüléke van, érdemes a környeztet jól átnézni és megbizonyosodni felőle, hogy pocokkal van dolgunk. A ferd járatok lehetnek akár a mezeti tücsök "fészkei" is. Arvalin lótetűre való szer, nem alkalmas a használata a pocok ellen. Mezei pocok ellen (rágcsáló) egy bio alternatíva is létezik a Horto bio nevű szer. Hogyan védekezzünk a kószapocok ellen a kertben? Lótücsök vagy lótetű (Gryllotalpa gryllotalpa) NEMASTAR – új biológiai rovarölő szer a lótücsök, a mocskospajor és a lószúnyog lárvák ellen
Azték édesfű (Lippia dulcis) Dél-Amerikából került Európába, rokonai a hasonlóan intenzív illatanyagokkal bíró citromverbéna, az ananász és dinnyeillatú zsálya. 20-30 cm magas, kicsit mentára emlékeztető növény. Intenzív illatot áraszt a növény minden része, emiatt óvatosabban kell vele bánni. A sztéviához hasonlóan édesítésre, cukor helyettesítésére használható. Nyári frissítőkbe, gyümölcssalátákba, fagylaltokba ideális. Dugványozással könnyen szaporítható.