1271. Hogyan gondozzuk a díszpaprikát? (Capsicum annuum)
Télen szokott megjelenni a virágárusok polcain. A kúp alakú, miniatűr paprikák érés során megváltoztatják színüket, és így egy tövön piros, sárga és rézvörös bogyók egyaránt találhatók.
Télen szokott megjelenni a virágárusok polcain. A kúp alakú, miniatűr paprikák érés során megváltoztatják színüket, és így egy tövön piros, sárga és rézvörös bogyók egyaránt találhatók.
Szerencsére nem kell hivatásos kertésznek lenni ahhoz, hogy a sövénynyírást profi szinten megoldjuk. Persze azért van néhány dolog, amire nem árt odafigyelni sövény nyírás során.
Tudta, hogy a francia gyűjtőknek köszönhetjük, hogy az első két, Közép- és Dél-Amerikából származó fuksziafajt, a Fuchsia triphyllát és a F. coccineát 1714-ben Európában is meghonosították? A Dél-Amerika legdélibb vidékéről származó harmadik fajnak, a F. magellanicának azonban csak 1788-ban, akkor is igen kalandos körülmények között sikerült meghódítania kontinensünket.
Milyen jó lenne, ha a növények beszélni tudnának! Sokkal egyszerűbb lenne a gondozásuk. Szólnának, ha éhesek vagy szomjasak, sőt arról is beszámolhatnának, miként nyomott el a cserepükben egy cigarettacsikket a kolléga a szomszéd szobából.
Egy nemrég közzétett brit kutatás szerint a közhiedelemmel ellentétben nem a nők, hanem a férfiak azok, akik hamarabb mondják ki partnerüknek azt a bizonyos bűvös szót. Igaz, szakértők szerint a nők részéről egyfajta önvédelmi reakció lehet, hogy megvárják, amíg a férfi nyilatkozik érzelmeiről.
Az alábbi egzotikus növények termesztésével foglalkozó cégnél kaphatók az említett növények:
Mivel a megfelelő megvilágítás az egyik legfontosann tényező a növények tartásánál, csak árnyékban is elvegetáló növények közül lehet választani: ilyenek a kukoricalevél, a dracénák, az anyósnyelv, a kúszó filodendron, a szobai futóka, a rákvirág.
A jelenlegi állapotot valószinűleg a következők okozhatták: nincs eléggé világos helyen, és lehetséges, hogy néha a földlabda is jobban kiszáradt a kelleténél. Ilyenkor a levelek elsárgulnak, lehullanak. A piros színű fellevelek színe is tompul. A mikulásvirág nevelése során az alábbiakat kell betartani: helyezzük a lakás legvilágosabb részére, ha a talaj felszíne száradni kezd, akkor alaposan öntözzük meg, a felesleges víz a cserépalátétben gyűljön össze és ezt a felesleget mindig öntsük ki. A szükséges hőmérséklet 18-22 C° legyen. Megmenthető a felkopaszodott mikulásvirág az alábbi módon: Ameddig esztétikailag el tudja fogadni ezt az állapotot, úgy legalább karácsony utánig tartsa meg így. Ha már nem tetszik sehogy sem, akkor a csúcs kb. 5-6 cm-es részét, azaz a felleveles virágzatot vágja le. A fentebb leírt módon gondozza, melyet tápoldatos öntözéssel egészítsen ki. Nyáron a kertbe is kiültetheti cseréppel együtt, majd szeptemberben ültesse át és vigye vissza a lakásba. De célszerű most is megvizsgálni a gyökérzetét, és ha a földlabdát nagyon átszőtte, akkor máris érdemes virágföldbe átültetni. Október elejétől, közepétől naponta délután 5-től másnap reggel 7 óráig takarja le 10 héten át fényt át nem engedő fekete vászonzacskóval. Az említett időtartamon kívül viszont ne legyen rajta a zacskó, mert nappal nagyon fényigényes. Mint látható a Mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) nagyon igényes, de az elmondottakat betartva jövő karácsonyra a mostaninál sokkal nagyobb, és gyönyörűen virágzó növényben gyönyörködhet kisfiával együtt. A Debreceni Pozsgástár című színes, képes magazinból sok mindent megtudhat a pozsgásnövényekről. Még többet olvashat itt: Mikulásvirág, a kedvenc karácsonyi szobanövény Milyen növények illenek a karácsonyi hangulathoz? Dobd fel a decembered! Adventi koszorú élő virágból
A pompás kutyatej (Euphorbia milii) Madagaszkárról származik, s ebből következően melegigényes, de nagyon szívós növény. A sajátomat szobahőmérsékleten tartom és kb. kéthetente megöntözöm, függetlenül attól, hogy csak a csúcsán található néhány levél és a virágok. Télen tápanyagot semmi esetre se adjon. A kaktuszokkal helyesen cselekszik, de ez mégis csak más növény. Javaslatom, hogy a 3 növényből egyet tartson együtt a kaktuszokkal, ezt ne öntözze egyáltalán, és tavaszra egyértelmű választ kap felvetésére. Minden szakkönyvi válaszból csak az lehet jó, ami gyakorlati tapasztalaton alapszik. Ha lehet, majd tudósítson kísérlete eredményéről. A Debreceni Pozsgástár című színes, képes magazinból sok mindent megtudhat a pozsgásnövényekről. Régi-új szobanövény kedvenc: Pompás kutyatej (Euphorbia milii)
A képen mikoszferellás levélfoltosság nevű betegség látható. Mivel ez a gomba a meleg, nedves klímát kedveli, azért van inkább a fenyő árnyékában, ahol magasabb a páratartalom. Ha a fenyőt kivágja akkor is lehetséges ez a gombafertőzés, csak kevesebb lesz. A kórokozó a fertőzött leveleken telel át, ezért érdemes a lombot összegyűjteni és elégetni rögtön a lombhullás után. A tenyészidőszakban olyan szerekkel védekezhet, mint a peronoszpóra ellen, ha képes olyan magasra permetezni, mint a fa megkívánja.