1271. Hogyan gondozzuk a díszpaprikát? (Capsicum annuum)
Télen szokott megjelenni a virágárusok polcain. A kúp alakú, miniatűr paprikák érés során megváltoztatják színüket, és így egy tövön piros, sárga és rézvörös bogyók egyaránt találhatók.
Télen szokott megjelenni a virágárusok polcain. A kúp alakú, miniatűr paprikák érés során megváltoztatják színüket, és így egy tövön piros, sárga és rézvörös bogyók egyaránt találhatók.
Szerencsére nem kell hivatásos kertésznek lenni ahhoz, hogy a sövénynyírást profi szinten megoldjuk. Persze azért van néhány dolog, amire nem árt odafigyelni sövény nyírás során.
Tudta, hogy a francia gyűjtőknek köszönhetjük, hogy az első két, Közép- és Dél-Amerikából származó fuksziafajt, a Fuchsia triphyllát és a F. coccineát 1714-ben Európában is meghonosították? A Dél-Amerika legdélibb vidékéről származó harmadik fajnak, a F. magellanicának azonban csak 1788-ban, akkor is igen kalandos körülmények között sikerült meghódítania kontinensünket.
Milyen jó lenne, ha a növények beszélni tudnának! Sokkal egyszerűbb lenne a gondozásuk. Szólnának, ha éhesek vagy szomjasak, sőt arról is beszámolhatnának, miként nyomott el a cserepükben egy cigarettacsikket a kolléga a szomszéd szobából.
Egy nemrég közzétett brit kutatás szerint a közhiedelemmel ellentétben nem a nők, hanem a férfiak azok, akik hamarabb mondják ki partnerüknek azt a bizonyos bűvös szót. Igaz, szakértők szerint a nők részéről egyfajta önvédelmi reakció lehet, hogy megvárják, amíg a férfi nyilatkozik érzelmeiről.
A jonathán almafa porzófái: Elstar, Gala, Gloster, Golden klónok, Granny Smith, Idared, Red Delicious. Jonagold almafa porzófái: Cox Orange, Jonathan, Gloster, Idared
A yuccáknál egy természetes folyamat a "felkopaszodás", eredeti élőhelyén is gyakori, így védi meg magát a forróságtól, vagy esetenként a fagytól. Ha a felkopaszodás üteme túlságosan gyors, akkor pedig valamilyen tartásbeli hiba lehet az oka. Ez leggyakrabban a tápanyaghiány, amelynek pótlására a levéldísznövények számára kifejlesztett folyékony műtrágya használható (a csomagoláson jelzett kezelési útmutató betartásával). Emellett lényegesen jobb, fajlagosan talán olcsóbb is az Osmocote hosszú hatóidejű, gyantaburkos műtrágya készítményei, amelyet a talaj felső rétegébe kell keverni.
A kálla gumót nem egyszerű gondozni, lassan hajt ki, úgyhogy egy darabig még legyen türelemmel! A növény nyáron kedveli a meleg kissé napos kerteket, kitehetjük a szabadba-kertbe vagy erkélyre is a cserepét, de ne a tűző napra! A Canna gumókat elültetheti a kertbe is, de ha dézsába szeretné, számolni kell vele, hogy szép nagyra fog nőni, ezért legyen elég helye. Nagyobb méretű edényt javasolnék.
Valószínű, hogy inkább a kártevők miatt hullanak a levelei. MMég megmenthető a növénye. Tegye fényes helyre, gondoskodjon róla, hogy érje friss, de nem hideg levegő! Kaparja le talaja felső rétegét és pótolja a hiányzó földet általános virágfölddel! És a kártevők elleni lemosást ismételje meg!
Melyiket a 35 ezerből? Fejlődési időszakban (nyáron)általában hetente télen havonta vagy egyáltalán nem(fajtól függ). Az sem mindegy (mikor)milyen összetételű a táp és mekkora a koncentrátuma. Tehát kellene tudnom miféle orchideája van! Üdv