A döntés érdekében íme az előnyök és a hátrányok mindkét módszer tekintetében:
A diófa jellemzően olyan élőlény, ami utódainak rendkívüli sokféleségét produkálja, nem jellemző rá, hogy leszármazottai a közvetlen felmenők másolatai lennének.
Más fák esetében az oltás, szemzés sokszáz évvel előbb már gyakorlattá vált, a dió esetében viszont sokáig nem volt sikeres. Ennek oka is a dió sajátos biológiája, különböző szöveteinek eltérő hőigénye.
A magról történő szaporítás változatos, teljesen kiszámíthatatlan tulajdonságú utód-fákat eredményez akkor is, ha a beporzást magunk végeztük, minden szempontból tökéletesnek tartott fák - vagy ugyanazon fa - virágai között. A dió igen variábilis növény, az utódok jellege széles határok között fog változni. Lehet közöttük egészen kiváló is, de mire az utód-fák tulajdonságait értékeljük, évtizednél hosszabb idő telik el, munkánk igen csekély hatásfokú lesz.Gyakran történik, hogy egy papírhéjú, pirosbelű, vagy más szempontból értékesnek gondolt fa dióit ülteti el a lelkes gazda, annak reményében, hogy az utód is olyan lesz. Hát, a legritkább esetben lesz olyan.Egy előnye viszont egészen biztosan lesz a magról történő szaporításnak: a csemete növekedése gyorsabb lesz, és általában is elmondható, hogy a nemesített fajtáknál nagyobb növésűek a bizonytalan származású magoncok. Tehát akkor ajánlható a magról való szaporítás, ha egy szép, nagy diófát akarunk valahova, aminek az árnyéka, szépsége, hangulata jelenti számunkra a fő értéket, és az esetleges szép diótermés csak ráadásként jöhet. Természetesen a fatermelési célú diószaporítás külön kérdés, arról külön beszélünk majd.
A másik előnyük a magoncoknak, - ha az anyafa is ugyanazon a termőhelyen nőtt magoncfa volt, - hogy valószínűleg az adott termőhelyhez alkalmazkodott diófát tudunk nevelni. Várhatóan jól érzi majd magát, és szép fa lesz. Reméljük. Ha már ősszel végső helyükre vetjük a diókat, két-három szemet helyezzünk egy gödörbe, és csak tavasszal fog csírázni. A csemeték közül két év elteltével válasszuk ki a megmaradót. Csemetenevelés céljára a diót tavasszal 6-8 cm mély barázdába vessük, ügyelve arra, hogy a talaj egyenletességét üregek vagy bomló szerves anyagok ne bontsák meg.Vegetatív úton is szaporíthatunk az általunk kívánatosnak tartott diófáról utódot, aminek tulajdonságai biztosan meg fognak egyezni az anyafa tulajdonságaival (ha sikerül a szaporítás), hiszen gyakorlatilag annak a sarja.Az államilag elismert diófajták is mind egy-egy anyafa vesszőinek, rügyeinek elszaporításával, gyakorlatilag az anyafával megegyező tulajdonságokat megtestesítve jöttek létre, szaporodtak el. A nemesítők az egyes fajták értékmérő tulajdonságait hosszú éveken át vizsgálva választották ki a leghasznosabb, legértékesebb fajtákat. Azt, hogy a különböző fajták valóban olyan értékekkel rendelkeznek, mint amit a nemesítők állítanak, az állam megfelelő hatósága ismeri el. Nálunk is, és mindenhol a világon. Az egyszer elismert, termesztésre engedélyezett fajta tulajdonságai tehát állandóak, nem is szaporítható máshogy tovább, csak változatlan génállománnyal, vegetatív úton. A fajta további javítására már csak - esetleg hasonló, de mindenképpen új, - más néven van lehetőség. Viszont a fajta tulajdonságainak leromlására sincs lehetőség, mert ameddig a fajta él, ameddig termelésben tartják, változatlan tulajdonságokat mutat. Egy diótermelő számára, aki nagy összegeket fektet be a termelésbe, ez nagy biztonságot jelent.
Oltványok előállítása
A legelterjedtebb szaporítási mód. Az alany biztosítja a jó gyökérfejlesztést, a nemes rész pedig a nemesített, jó diótermő tulajdonságokkal rendelkező fák nagybani elszaporítását. Hátránya, hogy lassú, és az eredményt a termesztés - pl. időjárási - körülményei nagyban befolyásolják.
Hogyan kell metszeni a diót, hogy többet teremjen?