186. Előkertek tervezése
Amennyiben van hely egy előkert kialakításához, azt érdemes kihasználni. Rendszerint beérjük azzal, hogy metszett örökzöldek és muskátlik kerülnek az előkertekbe, azonban ennél sokkal többet is tehetünk!
Amennyiben van hely egy előkert kialakításához, azt érdemes kihasználni. Rendszerint beérjük azzal, hogy metszett örökzöldek és muskátlik kerülnek az előkertekbe, azonban ennél sokkal többet is tehetünk!
Vizsgáljunk meg néhány olyan helyzetet és szempontot amelyekben a hagyományos gyep nem a legmegfelelőbb választás a háztulajdonos számára, és nézzük meg milyen alternatívák állnak még a rendelkezésére?
"Bárcsak ne vetettem volna el, most meg már meg sem tudok szabadulni tőle!" Talán voltunk már mi is hasonló helyzetben, ezért a következőkben bemutatunk néhány olyan növényt, amellyel jobb, ha vigyázunk, különben könnyen meggyűlhet a bajunk velük!
A százszorszép (Bellis perennis) egyszerű de kifinomult virág, mely nagyon sok helyen megtalálható. Az alábbiakban bemutatunk néhány talán kevésbé ismert tényt a százszorszépről.
A megszokott növények mellett, amelyeket magunk körül látunk vagy esetleg fényképeken, tudta, hogy léteznek sokkal különlegesebb növények is? Nos, itt található egy lista olyan különleges növényekkel, amelyek már évek óta léteznek, csak éppen lehet, hogy még nem találkoztunk velük. Szeretne még többet tudni? Akkor olvassa tovább cikkünket...
Vízben nem igazán lehet gyökereztetni. Dugványozással elvileg lehet szaporítani a tuját tavasz-nyár eleji dugványozással, de sikeres gyökeresedésre csak akkor számíthatunk, ha biztosítani tudjuk az egyenletesen magas páratartalmat, megfelelő ültetőközeget. A gyökeresedést örökzöldek számára összeállított hormonporral segíthetjük elő.
Sötét helyen igazábl egyik szobanövény sem fog szépen fejlődni. Vannak, amelyek jobban bírják a fényszegény állapotot, de ők sem lesznek egy idő után mutatósak. az alábbi növények közül válogathat: - kukoricalevél (Aspidistra) - rákvirág (Aglaonema) - anyósnyelv (Sansevieria) - filodendron (Philodendron scandens) - szobai futóka (Scindapsus) (de világos foltjai elhalványulnak)
Két növényfajtát ajánlok a rézsű megfogására. Az egyik a Symphoricarpus Chenaultii "Hankook" hóbogyó fajta, a másik a Lonicera nitida "Maigrün´ nevű lonc fajta. A hóbogyónak lazább, a loncnak tömöttebb, örökzöld hajtásrendszere van. Mindkettő nyírható, alakítható talajtakaró cserje fajta.
A korallberkenyét csak alakító metszésben szokták részesíteni. A gömbkoronájú díszfáknál ez elmaradhatatlan. Az örökzöldeket is általában tavasszal ajánlott metszeni.
Az átültetést október közepe - vége felé kell elvégezni úgy, hogy a lehető legnagyobb földlabdával - amit a terület és persze fizikai állapotunk megenged - kerüljön új helyére a fa. Az ültetőgödör kialakításánál ügyeljünk arra, hogy tőzeggel kevert laza ültetőközegbe kerüljön a növény, valamint gondoskodnunk kell hosszan felszívódó komplex tápanyag bekeveréséről is a közegbe. Erre legmegfelelőbb az Osmocote örökzöld tápanyag felhasználása. Az átültetést követően kissé metsszük vissza a fa ágait és csúcsát is, majd a metszési felületeket sebkezelő gyantával zárjuk le. Az ültetőgödörbe helyezést követően karózzuk ki a fát lehetőleg három irányból. A rendszeres öntözéséről se feledkezzünk meg.