2206. Hogyan díszítsük a kertünket pozsgás növényekkel? - 1. rész
A szukkulens, vagyis pozsgás növények, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Nézzük, hogy hogyan használhatjuk fel őket a kertünk és az udvarunk dekorálására.
A szukkulens, vagyis pozsgás növények, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Nézzük, hogy hogyan használhatjuk fel őket a kertünk és az udvarunk dekorálására.
A szukkulens növények nagyszerűen díszítik a kertünket, főleg ha többféle növényt teszünk egymás mellé. Jóllehet ezeket a növényeket nem nevezzük virágoknak, mégis színesek. Ebben a cikkben a majomfa, a kövirózsa és a deres csenkesz párosításáról is szó esik majd.
Az előző részből megtudhattuk, hogy hogyan kell pozsgás növényekkel falakat díszíteni, vagy jobban mondva készíteni. Ezúttal egy pár igen érdekes és színes pozsgás fajtával ismerkedünk meg, amelyek egyedivé tehetik kertünket.
Most olyan növények bemutatására kerül sor, amelyek jól mutatnak a medencék mellett, a teraszokon és bárhol a szabadban. Emellett még egy pár ötlettel is szolgálunk a cserepes pozsgás növények elültetéséhez, úgy, hogy azok színessé és kellemessé tegyék a környezetünket.
Eddig más sokféle változatát láttuk a pozsgás növények felhasználásának, de ezzel még koránt sincs vége a lehetőségeknek. Mivel olyan sokfajta és változatos pozsgás növény létezik, a lehetőségek szinte kimeríthetetlenek. Nézzünk meg egy pár új ötletet!
<p> A földből kiszedett, letisztított gumókról 4-5 cm-es csonkkal vágjuk le a szárat és fürösszük meg 1%-os bordói lé oldatában a gombabetegségek megelőzésére. A megszikkadt gumókat tőzeg vagy fűrészpor között, fagymentes helyen tároljuk a tavaszi kiültetésig.
Jó ötlet, hogy gyógytököt, helyesebben olajtököt kíván termelni. Ennek a tökfajnak a magja héjtalan és kiváló étolaj nyerhető belőle sajtolás útján. Gyógyszeralapanyagként is hasznosítható, mert az olajából prosztatabántalmakat megelőző és gyógyító készítményeket állítanak elő.
A málnavesszőkön megtelepedett málna-gubacsszúnyog ellen a legtermészetesebb védekezés a fertőzött, gubacsos vesszők kimetszése. Tavasszal permetezzen - a kártevő rajzásakor Decis 0,02 %-os oldatával.
Laska-, csiperke- valamint sii-take gomba szaporítóanyaga beszerezhető a Korona Gombaipari Egyesüléstől. A gombatermesztésről az alábbi oldalon olvashat és hasznos címet is talál a beszerzéshez:
Ezek a kis állatkák a nedves földben érzik jól magukat. Szárítsa ki a föld felszínét, majd növényeit alulról locsolja két hétig. Az állatkák majd odébb állnak, miután már nem kedvező nekik a környezet. <p>Ezt a kezelést kombinálhatja egy kis növényvédőszerrel, például Fito-planttal.