2476. Milyen kártevő a Campylomma?
A Campylomma rovarok főként alma, körte és rózsafákon élősködnek, illetve fanyarkán, burgonyán és kukoricán. Tudjunk meg még többet erről a kártevőről, hogy hatásosan védekezhessünk ellenük!
A Campylomma rovarok főként alma, körte és rózsafákon élősködnek, illetve fanyarkán, burgonyán és kukoricán. Tudjunk meg még többet erről a kártevőről, hogy hatásosan védekezhessünk ellenük!
Hihetetlen, hogy ezek a növények valóban léteznek! Sok növény, virág vesz bennünket körül, viszont nem mindegyikről lehet elmondani, hogy különlegesek lennének! Nézzünk hát meg néhány elképesztő növényt!
Ebben a részben néhány olyan érdekes növényről lesz szó, amelyek nem épp a vegetáriánusi hajlamaikról híresek. Lássuk, hogy ezek a növények hogyan képesek csapdába ejteni az olyan mozgó állatokat, mint az egerek vagy a madarak!
Az előző részben egy pár húsevő növénynek a táplálkozási szokásába kaptunk bepillantást, ebben a részben többek között a burgonyáról és a raffléziáról is szó esik. Nézzük, hogy miért annyira különlegesek ezek a növények!
Most megismerkedhetünk a legokosabbnak és legintelligensebbnek tartott állatokkal. Intelligenciájuk alapján nehéz őket sorrendbe tenni, így mindenki eldöntheti, hogy számára melyik a legokosabb állat. Nézzük hát, hogy melyek ezek az állatok!
Nagyon köszönjük, a klassz tippet, írunk róla! Édenkertész
Kerülni kell a tűző napot az elhelyezésnél, és nem szabad túlöntözni. Nagyon erős fényben, főként ha ablakon keresztül is rá tud sütni a nap gyakran világos leveleket fejleszt, és ugyanez történhet a túlöntözésnél is. A Zamioculcas igen jó szárazságtűrő, a kimondottan ritka öntözéssel szebb növény nevelhető belőle, mint a gyakorival.
A kék áfonya kifejezetten savanyú kémhatású talajban érzi jól magát, ennek hiányában sárgulhatnak levelei. Amennyiben 2 évnél régebben van ugyanabban a talajban, tőzeggel kevert új talajba ültesse át. Wuxal szuper komplex műtrágyaoldattal 2 hetente öntözze be földjét, így megelőzheti az esetleges tápanyaghiányt. A japánjuhar leveleit a nyári hónapokban a tűző nap gyakran leégeti. Sajnos ez a növény nem bírja a forróságot. Ha edényben neveli, helyezze a nyári hónapokban félárnyékos helyre, déli órákban ne érje közvetlen napfény. A szabdföldbe kiültetett növénynél a kritikus hetekben árnyékolja a juhar lombját.
Valamilyen aerosollal be kellene fújni a járatba, a fészket pedig egyszerűen leverni. Számtalan készítmény van a piacon, Biolit, Protect, Vape, Raid...
Kérem küldjön fényképet a betegségről, a tünetekről! Valamint szíveskedjen tájékoztatni, hogy hol él a növény (talajban vagy dézsában), mióta van ott, és hogyan kezeli. Édenkertész