3946. Őszi lila gyöngyök: kínai lilabogyó
Most, az őszi telepítések idején az igazán varázslatos termésű kínai lilabogyóra (Callicarpa bodinieri) hívnám fel a figyelmet.
Most, az őszi telepítések idején az igazán varázslatos termésű kínai lilabogyóra (Callicarpa bodinieri) hívnám fel a figyelmet.
Ezekben a hetekben a hajnali fagyok átszínezik a lombhullató fák, bokrok leveleit. A terméseik alatt roskadozó cserjék a madaraknak kínálnak téli eleséget. Ha mi is szeretnénk megkóstolni az erdők-mezők által kínált csemegéket, a fagyok után szedjünk somot, kökényt, csipkebogyót.
Zala megyében is megjelent a diófákat károsító nyugati dióburok-fúrólégy; a kártevő gyorsan terjed, teljes felszámolására nincs lehetőség, ezért a legfontosabb feladat terjedésének visszaszorítása- szólt a jelentés 2012-ben. Mára egyre több helyen okoz gondot és megfeketedő diótermést e kártevő.
Cannabis növényt nevelgetett szerető gonddal egy idős pár Nagy-Britanniában, dísznövénynek vélve azt. Így igencsak megdöbbentek, amikor a rendőrség rajtaütött otthonukon és elkobozta a "marihuánabokrot".
A 2012-es év jobban indult, mint azt az előjelek ígérték. A szokásos macedóniai korai káposzta olcsó, tömeges importja elmaradt a komoly minőségi problémák hatására, ezért szinte a kezdetektől az előző évet jóval meghaladó ár volt jellemző a hazai piacon...
Egy kicsit valóban késő van, de szerintem még nyugodtan elültethet a hétvégén néhány krókusz, tulipán, nárcisz hagymát. A mostani kellemes időjárás pont alkalmas erre. <p> Ha a tavasznál korábban virágzó hagymásokat szeretne, akkor a következő cikket ajánlom:
Próbáljon meg kerti címtárunk tagjai közül árajánlatot kérni, ezt megteheti a következő címen: <p>http://www.edenkert.hu/index.php?menu=szaknevsor
Bár most nincs itt az átültetési szezon, de ilyen esetben érdemes átültetni a növényt és megszabadítani a lakótársaktól. A föld nagy részét el kell távolítani, óvatosan, hogy a gyökeres minél kevésbé sérüljenek.
A póráhagyma magvetésének fő szezonja a március, a telet inkább csak a téli fajták (pl. Tétényi áttelelő, Carentan, Platina) vészelik át biztonságosan. Ha ilyet ültetett, nyugodtan maradhat a földben. A magszárképződést a 4-8 hétig tartó 4-6 °C-os hőmérséklet váltja ki. Ha kellően megvastagodott, folyamatosan fogyasztható.
Ha nagyméretű dézsáról van szó, ami akár a minusz 20 fokban sem fagy át teljesen, akkor nyugodtan kinn hagyható a szabadban. Ha kicsi cserépben van a szamóca, érdemesebb fagymentes, de hűvös, világos helyre vinni a növényt, és ritkább öntözéssel ott átteleltetni.