4031. Növényvédő szerek kiskultúrás engedélyezését kezdte meg a Nébih
Egy gyomirtó, egy gombaölő és egy rovarölő szerre adta ki az első három hatósági kiskultúrás engedélykiterjesztést a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága.
Egy gyomirtó, egy gombaölő és egy rovarölő szerre adta ki az első három hatósági kiskultúrás engedélykiterjesztést a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága.
A hirtelen felmelegedés utáni gyors lefolyású virágzás és a kevés méh miatt nem lehet az idén kiemelt gyümölcstermésre számítani. Az ok prózai: a megfogyatkozott méhcsaládok egyszerűen nem győzték a sok munkát, a fák beporzását.
A máriatövis segíti a máj sejtjeinek regenerálódását. Már az ókori birodalmakban is felismerték jótékony hatását és rendszeresen fogyasztották.
Miért alszanak a virágok? Nem azért, mert fáradtak, és még csak nem is azért, mert álmosak - a legtöbb tudós szerint éppen hogy azért, mert kellőképpen fejlettek.
Napjainkban egyre nő azok száma, akik nyitottak az ökológiai gazdálkodásra. A minőségi, ugyanakkor kisebb volumenű termelés előnyeit felismerve a Magyar Ökológiai Gazdálkodásért Egyesület úgy döntött, hogy hazai viszonylatban is alkalmazható szakmai kiadványsorozatot indít a témában.
A fenyű tűlevelei felhasználhatók pl. savanyú talajt kedvelő növények téli takarására. Komposztba is keverhető, de tudnunk kell, hogy lényegesen lassabban bomlik le, mint az egyéb lomblevelek, illetve, hogy a tűlevelek hatására savas pH-jú komposzt keletkezik, tehát csak a kimondottan savanyú talajt kedvelő növényeknél (Erica sp. Magnolia sp.) használható fel.
Spéci cserebogárűzőt sajnos nem ismerek, mellyel a cserebogarakat távol lehetne tartani a lakástól. Úgy gondolom, hogy az általános, lakásban használatos rovarirtók őket is elpusztítják.
Mivel nem tudom, hogy pontosan melyik fajra gondol, mikor ezt kérdzi, ezért összegyűjtöttem Önnek az oldalunkon található Ficus fajok leírását, ahol megtalálhatja a hozzájuk kapcsolódó ápolási útmutatót is.
Próbáljon Kerti címtárunk díszfaiskolásaitól árajánlatot kérni, hátha ők tartanak selyemakácot.
A legjobb helyen jár! Küldje al a növénye fotóját és megpróbálunk segíteni!