4261. Ezért nem szabad megfeledkezni a talajjavításról, ha füvesíteni szeretnénk!
A tavaszi kertfelújítás előtt érdemes a talajt feljavítani. Mutatjuk, hogyan és mivel érdemes nekiállni!
A tavaszi kertfelújítás előtt érdemes a talajt feljavítani. Mutatjuk, hogyan és mivel érdemes nekiállni!
A borbolyafélék (Berberidaceae) családjába tartozó mahónia (Mahonia) nemzetségbe tövistelen hajtású, örökzöld cserjék tartoznak. Páratlanul szárnyalt, bőrnemű tapintásúak, örökzöld, fogazott levélkéi többnyire szúrósak.
A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. Az idei, 50. Föld Napja kezdeményezés egyik kiemelt témája a biológiai sokféleség megőrzése.
Lenézett lencsék, elfelejtett babok és mellőzött borsók érdekében lépett az ENSZ, amikor Rómában bejelentette, hogy 2016 a hüvelyesek nemzetközi éve – ugyanis manapság a megérdemeltnél jóval kevesebb figyelem jut az évszázadok óta fogyasztott tápláló, fenntarthatóan termeszthető és megfizethető hüvelyeseknek.
A cukkini az egyik legkedveltebb nyári zöldség. Semleges ízének köszönhetően általában a gyerekek is szívesen eszik. A kaliforniai paprika pedig a savanykás íz, a ropogós állag és a fantasztikus, élénk színek különleges kombinációja miatt kedvenc eledel.
A Kivi házilag történő szaporítására nehéz. A hajtások gyökereztetése körülményes, az apró, fekete magok sem csíráztathatók egykönnyen. Arra kell vigyázni, hogy a gyökerek az állott vízben ne induljanak rothadásnak. Minden esetre meg kell próbálni, mert sokaknak azért sikerült!
A bálványfa gyökérzete sebezhető, de ha nem sikerül eltávolítani maradéktalanul, könnyen újrasarjad. A Glialkát javaslom első körben. A 3,5 %-os koncentráció elegendő, a termőföld miatt. Édenkertész
A korallberkenyét csak alakító metszésben szokták részesíteni. A gömbkoronájú díszfáknál ez elmaradhatatlan. Az örökzöldeket is általában tavasszal ajánlott metszeni.
Minden édes illatú, nagy tömegben virágzó díszfa vagy cserje vonzza a méheket, de a virágzás néhány hete miatt nem érdemes lemondani a látványról, amit nyújtanak. Édenkertész
A problémának több oka is lehet. A muskátli igényli a sok napfényt és a meleget, de csak a félárnyékos helyen fejlődik szépen, mert gyökerei érzékenyek a nagy hőségre, hamar rothadásnak indulnak. A rendszeres tápanyag- és vízellátáson túl az elszáradt lombokat és a hervadt virágokat ki kell törni, a túlságosan növő hajtásokat vissza kell csípni. Figyelni kell az esetlegesen megjelenő kártevőkre és kórokozókra is, melyek a levelek foltosodását, vagy száradását okozhatják. A leanderek szaporításának legegyszerűbb és leggyakoribb módja a hajtások gyökereztetése. A magoncok akkor lesznek ültetésre alkalmasak, amikor már két levélkéjük van. Óvatosan ültessük mert a kis gyökér letörhet, megsérülhet. Ültethetjük a magokat egyből a földbe, állandóan nedvesen tartva előbb-utóbb kibújnak a földből a kis növények, de cserépbe vagy ládába is tehetjük a magokat, és amikor már néhány centisek, akkor szétültetjük őket. Édenkertész