4356. Elektromágnes mozgatja a lebegő bonsait
A lebegés, tárgyak levegőben tartása, repülő szőnyeg, a kelet misztikuma. Ma már az európai embernek is elérhető álom.
A lebegés, tárgyak levegőben tartása, repülő szőnyeg, a kelet misztikuma. Ma már az európai embernek is elérhető álom.
Főként a meleg időjárás kedvezett az észak-afrikai eredetű zöld vándorpoloska elszaporodásának Közép-Európában, így Magyarországon; a nagy számú, a lakásokba is "beköltöző", büdös rovarok az első fagyokig, várhatóan október végéig okoznak kellemetlenséget - mondta a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára hétfőn az MTI érdeklődésére.
Kilenc megyében és Budapesten összesen 24 helyszínen tartottak vizsgálatot. Az akció során további 2700 kg – a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek nem megfelelő – növényvédő szert vontak ki a forgalomból. A tételek értéke csaknem elérte a 28 millió Ft-ot.
A Feng shui szerint a növények egy-egy jelentősebb tulajdonságuk miatt erősítik egyik vagy másik elemet. Ennek értelmében minden elemhez (Fa, Föld, Víz, Tűz, Fém) hozzá van rendelve néhány növény.
A versenybe bárki nevezhetett olyan egyedi fát vagy fákat egy-egy történet kíséretében, mely kifejezi, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos az őt nevező közösségnek. A fa kora és mérete nem számít, előny azonban, ha őshonos, közterületen álló fát választottak vagy olyat, amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.
Kedves Betty! A gyökérzet, azaz a rizóma nem lehet régi. Azt szeretném kérdezni, hogy nincsen-e napon a növény, mert azt rosszul viseli, kimondottan árnyéki évelő. Amennyiben nem erről van szó, úgy a tápanyaghiányt gondolnám. Ezt zsákos komposztált marhatrágyával könnyen pótolhatja!
Kedves Aranka! A tajtékos kabóca (Philaenus spumarius) az oka a jelenségnek. A kifejlett rovarok kb. 3 cm-esek és rózsaszínek. A lerakott petéket védik ezzel a nyálkás burokkal, ebben fejlődik ki a rovar. A habot mossa le és rovarölővel permetezze le.
Kedves István! A képeken valóban pajzstetvek láthatóak. Javaslom, hogy felszívódó rovarölő szerrel permetezze le, nagyon kell figyelni az élelmezésügyi-várakozási időre, mivel gyümölcsről van szó!
Kedves Zsu69! Ott metssze le, ahol van egy erős rügy vagy hajtás és a felett 2-3 cm-el. A magasságot illetően, az abszolút Önre van bízva, ahol arányos marad a növény.
Kedves József! Szerintem az ok az, hogy a meleg miatt rövidül a tenyészidőszak és a fű ezért hamarabb magzik, bár egyébként is gyorsan szaporodó fajok a fűfélék. Rendszeres nyírással a felmagzást meg akadályozhatjuk, illetve a sárga foltok -így látatlanban- a meleg és száraz időnek köszönhető. Ha még nincs öntözője, kérjen ajánlatot innen: info@kertrendorseg.hu