4786. Szavazásban jók vagyunk: A pécsi havihegyi mandulafa lett az év európai fája
Gyönyörűen virít a 2019-es év európai fájának megválasztott pécsi havihegyi mandulafa.
Gyönyörűen virít a 2019-es év európai fájának megválasztott pécsi havihegyi mandulafa.
A világ lakosságának több mint fele városlakó és mert ez az arány 2050-re 70%-ig emelkedhet, az emberek egyre inkább eltávolodnak a természettől, nem látják és értik igazán az erdők szerepét és a velük való fenntartható gazdálkodás szükségességét.
Ha kerttervezési ötletekre vágysz, de nem tudod, hogyan fogj hozzá, ne keresgélj tovább! Mesés kerti ötletek 2019-ben!
Az idén első alkalommal megnyitja kapuit az erdélyi települések előtt is a 26. Virágos Magyarország környezetszépítő verseny, amelyre május 1-jéig lehet jelentkezni.
Meglévő épületek homlokzatának kizöldítésére alkalmas modulok tesztelését kezdték meg Bécsben. A Berta névre keresztelt növényládáktól azt várják, hogy hőségben akár 13 fokkal is javul az utcán tartózkodók hőérzete.
Két növényfajtát ajánlok a rézsű megfogására. Az egyik a Symphoricarpus Chenaultii "Hankook" hóbogyó fajta, a másik a Lonicera nitida "Maigrün´ nevű lonc fajta. A hóbogyónak lazább, a loncnak tömöttebb, örökzöld hajtásrendszere van. Mindkettő nyírható, alakítható talajtakaró cserje fajta.
Igen, érdemes mulcsként szalmát vagy friss fűnyesedéket teríteni a szamócatövek köré, ez nem csak a termést védi meg a koszolódástól, hanem a talajt is nedvesen és porhanyósan tartja, a gyomok is kevésbé fejlődnek alóla. A fenyők tűlevele nem igazán jó megoldás, mert nagyon lassan bomlik le. A mulcs egyetlen hátránya lehet, hogy esetleg kisebb rágcsálók szívesen beköltöznek a szamócásba, de ez kiskertekben nem igazán szokott gondot okozni inkább nagyobb epertáblákban. További ötleteket olvashat alábbi cikkeinkben:
A nyári nárciszt nem tudjuk név alapján azonosítani de a másik kettő faj nem télálló fel kell szedni a hagymáit és pihentetni télire.
A vashiányt gyorsan enyhíteni lombpermetezéseel lehet, ezért azt a módszert javaslom. Amikor a növények lombtömege gyorsan nő meg, ekkor szokott a relatív vashiány fellépni a meszes talajokon, erre a későbbiekben is számathat. A lombpermetezést általában 2-3 hetente indokolt megismételni, de most 2x hetente adja a növényeinek. A talajba juttatott vasnak csak töredéke és hónapok múlva jut a növényhez. Javaslom, hogy Wuxal szuper kombinált műtrágyát is próbálja ki lombpermetezésre: ez nem csak vasat, hanem más elemeket is tartalmaz. A növényeknek is harmonikus tápelem ellátásra van szükségük, ha egy elemmel bőven ellátom, akkor egy másik relatív hiánya fog jelentkezni tünetekkel.
A frissen lecsapott légy természetesen megfelelő a légycsapónak. Általános, hogy a csapó méretének kb. 2/3-a az a méret, amiért érdemes a növénynek összecsukódnia. Se túl kicsit, se túl nagyot nem érdemes beletenni. Amúgy, ha egyáltalán nincs etetve, akkor is töretlen a fejlődése, persze, ha az egyéb igényei ki vannak elégitve!