Csalogatva is védekezhetünk a kártevők ellen

Bizonyára sokunkban felmerült már a kérdés egy-egy növényvédelmi probléma kapcsán, hogy vajon hogyan tudnánk azt megoldani anélkül, hogy permetezni kelljen. Erre nyújtanak lehetőséget a kártevő előrejelzési eszközök, ezek közül is elsősorban a a ragadós rovarfogó lapok. Ezek különböző élénk színekkel vonzzák a kártevő rovarokat, és mint levegőn nem száradó ragasztóval bevont színcsapdák meg is fogják azokat!

A kártevők rajzásának előrejelzésére használt színcsapdák nagyobb számban történő kihelyezésével szép eredményeket érhetünk el az adott kártevők számának csökkentésében is.

 

Mely kártevők ellen milyen színcsapda használható?

Fehér színű ragadós lappal a különböző gyümölcsdarazsakat gyűjthetjük össze, úgymint a poloskaszagú szilva- és almadarázs. Ezeket a színcsapdákat már a szilva- és almafa virágzása előtt 1 héttel ki kell helyezni, amikor a kártevők kifejlett, röpképes alakjai (maguk a gyümölcsdarazsak) a talajból előbújnak. Védekezés hiányában e darazsak a virágok csészeleveleinek tövébe tojják tojásaikat, majd a kikelő lárvák eleinte teljes virágokat pusztítanak el, majd a kis gyümölcsökbe fúrnak, és azok hullását okozzák. Ezt megelőzendő használjuk a fehér fogólapokat. A fa magasságának minden méterére 2 db színcsapdát tegyünk, elosztva a lombkorona keleti, déli és nyugati oldalán, de a fa csúcsát se hagyjuk védtelenül.

cseresznyelegy-csapda-csalival
Cseresznyelégy csapda csalival

 

Kék színű ragadós lappal a nyugati virágtripsz szárnyas alakjait gyéríthetjük, amennyiben a színcsapdákat vetés, vagy palántázás után a növényállomány fölé kb. 10 cm-re függesztjük, 2-4 m²-re 1 lapot számolva.

A sárga szín nagyon sok rovarkártevőt vonz. Veteményeskertben, üvegházban, fóliasátorban, télikertben alkalmazva eredményesen használhatjuk a levéltetvek röpképes alakjai, az üvegházi molytetvek, a tőzeglegyek, a levélaknázó legyek, a gubacsszúnyogok, a földibolhák, stb. gyérítésére is. Ezt is a növényállomány fölé, kb. 10 cm magasságban kell kihelyezni és 2-4 m²-re 1 lap szükséges.

A sárga szín a cseresznyelegyeket is vonzza. Sokak által használt megoldás ez a kukacos cseresznye megelőzése érdekében. Akkor érünk el vele legjobb eredményt, ha a fa magasságának minden 2 méterére 2 db színcsapdát helyezünk - a cseresznye színesedése előtt, amiből legalább 1 cseresznyelégy illatcsalétekkel van kombinálva. Ezzel az illatanyaggal tudjuk a csapda hatékonyságát növelni, ugyanis ez az illat a nőstény cseresznyelegyeket vonzza.

 

tozeglegyek-sarga-szincsapdan
Tőzeglegyek sárga színcsapdán

 

Feromon illatanyaggal egyéb gyümölcsmolyokat is csapdázhatunk (almamoly, szilvamoly, keleti gyümölcsmoly, almailonca, szőlőmolyok), de esetükben csak feromoncsapda használatával a kártevőket jelentős mértékben nem tudjuk gyéríteni, de a permetezések pontos időzítésével, kisebb környezetterheléssel, olcsóbban oldható meg a védekezés.

A növényvédelem során mindig gondoljunk arra, hogy a megtermelt gyümölcsöt, zöldséget elsősorban mi, emberek fogjuk megenni, és ha tehetjük, ne vegyszerezzük kertünket, ha permetezésre kerül a sor, akkor azt környezetbarát, ökogazdálkodásban is engedélyezett készítményekkel tegyük. A vegyszermentes környezetben a hasznos ízeltlábúak is fel tudnak szaporodni és azok maguk szorítanak vissza számos kártevőt (pl. aknázómolyok, atkakártevők, levéltetvek stb.). Vannak persze olyan károsítók is, amelyek ellen nem úszható meg a védekezés.

Ujváriné Fekete Emese

értékelés