Mivel ajánlott még permeteznünk a kertben ősszel?
Szélsőséges időjárású hónapok állnak mögöttünk, ez a zöldségágyásokon látszott meg a leginkább. A gyümölcskárosítókkal sem tudtunk mindig elbánni, levéltetves és gombás évünk volt. Továbbra sem bírtunk a dió-fúróléggyel, a liszteskékkel és komolyan károsította az almatermésűeket az ázsiai márványospoloska. Zsigó György növényvédelmi felhívása 2019 szeptember végén.

A szőlő őszi kezelése

A leszüretelt szőlőkben javaslom a kénes vagy a kénes-olajos lombmosást az áttelelő lisztharmat képletek (kazmotéciumok) gyérítésére. A leveleken feketévé érő apró „göbök” az őszi esőkkel lemosódnak a kordonkarokra, a támberendezésre és ezekből indul ki a tavaszi első fertőzési hullám. Most még gyengék, vékony falúak, a permetezéssel csökkenthetjük a számukat.

A szeptemberi esőkre még figyelnünk kell a szüretelés előtti szőlőkben, a szürkerothadás miatt! A 13. felhívásban írtam a védekezés lehetőségeiről. Csak megelőzéssel lehet védekezni ellene! Ez a legtöbb gombakórokozóra igaz.

Jókai Mór megszakította a Kárpáthy Zoltán írását a Kertészetgazdászati Jegyzetek megírása miatt. 1896-ban adták ki, a peronoszpóráról szóló részt másoltam ki. „A másik lényeges szerszám aztán a „gazda szeme”. Szőlővirágzás előtt a szőlősgazdának minden nap körül kell járni a szőlőjét s vizsgálni, hogy nem találja-e valahol valami jelenségét a levélpenésznek, ami jól fölismerhető. Akkor, ha csak egy helyen találta is azt föl, rögtön permeteztetni kell. A szőlő elvirágzása után pedig, akár mutatkozik peronospora, akár nem, be kell permeteztetni a „bordói leves”-el az egész szőlőtelepet istenesen. Én ehhez a mész helyett szódát használok keverékül a rézgáliczhoz, az is jó. Két százalék rézgálicz, ugyanannyi szóda egy hektoliter víz közé vegyitve. Amely szőlősgazda elkésik a permetezéssel, az aztán permetezhet háromszor is egy évben, hat perczentes olvadékkal, mégis kétes marad a sikere. Én szőlőérés közeledtével soha rézgáliczczal nem közelitek a tőkéimhez: nem akarom megmérgezni a fürtöket. Ha pedig valami szőlősgazda azzal a lamentálással kerül elém, hogy a peronoszpora tönkretette a szüretjét, annak én azt mondom: „Úgy kell neked! Most már igyál vizet!” A peronoszpora ellen lehet védekezni könnyen, egyszerűen, gyorsan és sikeresen.”

Dr. Jókai Mór Teljesen aktuális a szemlélete: csak a kertész ismerheti igazán a saját növényeit, és ha úgy ítéli meg a helyzetet, akkor a permetezéssel előzze meg a gombák támadását.


Erős őszi rajzás a feromoncsapdáknál

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara a gyümölcsmolyok és a vadgesztenyelevél aknázómoly rajzását szeptember végéig figyeli az országos előrejelző-csapdahálózataival. A selyemfényű puszpángmoly esetében október végéig ellenőrizzük a feromoncsapdákat. (www.magyarnovenyorvos.hu) Szokatlanul erős rajzás indult meg kb. egy hónapja. A lepkék már a párzáson és a tojásrakáson is túl vannak, sőt már a hernyók is kikeltek és rágnak. Várható, hogy folytatódik októberben is a molyok kirepülése. A lárváik őszi károsítására is gondolnunk kell és arra is, hogy ezek a kisméretű hernyók fognak áttelelni, az összeszőtt levelek védelmében. Ha nem gyérítjük az őszi permetezéssel a hernyótársaságot vagy nem viszi el őket a téli fagy, akkor jelentős tavaszi kártételre számíthatunk. A hernyófészkeket metszőollóval is kicsipkedhetjük.

 

Őszi lemosó permetezésről se feledkezzünk meg

Akár már az őszi lombhulláskor is elvégezhetünk egy rezes lemosó permetezést pl. a levélbetegségeket okozó gombák ellen a csonthéjasokban. Tavasszal ismételni is lehet vagy váltani pl. az olajos vagy kénes lemosásra. Az első felhívás mellékletében felsoroltam a 2019-ben engedélyezett készítményeket.

 

Hasznos segítőink a növényvédelemben: a madarak

Mielőtt felvennénk a permetezőgépet, minden más módszert be kell vetnünk, amivel csökkenthetjük a gombák és a rovarok károsítását. Ebben nagy segítségünkre vannak a madarak is. A széncinke táplálékának 65%-át a káros rovarok adják. Elkezdhetjük a madarak téli etetését és itatását, melynek folyamatosságát biztosítanunkkell!

Nemsokára kitisztíthatjuk és fagymentesíthetjük a permetezőgépet. Szélsőséges időjárású hónapok állnak mögöttünk, ez a zöldségágyásokon látszott meg a leginkább. A gyümölcskárosítókkal sem tudtunk mindig elbánni, levéltetves és gombás évünk volt. Továbbra sem bírtunk a dió-fúróléggyel, a liszteskékkel és komolyan károsította az almatermésűeket az ázsiai márványospoloska.

Jókaival kezdtem, vele szeretném befejezni is, a fenti könyvecskéből idézek: „Tehát lehet megküzdeni a poklokkal, csak ne legyen lusta az ember.” Ezt is megszívlelhetjük, akárcsak a peronoszpóráról írtakat.

Megosztás

Édenkertész válaszol

Plumériámat cserépben kint tartjuk a fedetlen teraszon, levelein sötétbarna pöttyök jelentek meg. . .

A hideg párás, ködös idő miatt valamilyen gomba jelent meg a leveleken. . .

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

virágok

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Egy csodás palackkert tulajdonosa lehetsz

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.