Segítség a sikeres fenyőkéreg választáshoz!

Segítség a sikeres fenyőkéreg választáshoz!
A mai rohanó világban, egyre kevesebb idő jut arra, hogy kertünket gondozgassuk. Azt a kevés kis időt, ami mégis megadatik, nem feltétlen gyomlálással szeretnénk tölteni. Ez érthető. Ebben nyújthat segítséget a fenyőkéreg. De honnan tudjuk, hogy milyet válasszunk, és hogy választásunk biztos célnak megfelelő-e? Segítek!

Amikor elmegyünk vásárolni, érdemes előtte felkészülni. Végezzük el a „házi feladatot", különben az eladó első „keresztkérdésénél"(ez általában: a mit és mennyit adhatok?) veszett számolásba kezdünk. Rendszerint ilyenkor szokott pontatlan számítás kijönni, és emiatt jobb esetben alul rendelünk. Szánjunk rá egy kis időt. Tervezzük meg, hogy hol van szükség talajtakarásra. Számoljuk ki, hogy ez mekkora terület (m2). Így már az eladó is könnyebben tud segíteni. Mivel a megfelelő vastagság min. 5 cm ez azt jelenti, hogy ha a minimális terítési vastagsággal számolunk, akkor 1 m2 leterítéséhez 50 liter szükséges. A legtöbb helyen 50-100 liter közötti kiszerelésekkel találkozhatunk. Így tudhatjuk 1 zsák általában 1-2 m2 –re elegendő. Mivel a matekozáson már túl vagyunk, ezért az eladó „mennyit?" kérdésére már tudunk válaszolni.

 

fakereg-zsakokban


De milyen kérget válasszunk?

Nos, ez több mindentől is függ. Függ egyrészt a felhasználás céljától, (pl.: gyomok visszatartása, csak dekoráció, kiszáradás megakadályozása) másrészt a felhasználási területtől. (pl.: növénykehez, állatokhoz, kintre, bentre, játszótérre vagy sétáló utakhoz)

Ebben segítséget és részletes, probléma orientált megoldást találhatunk ezekre a linkekre kattintva: http://fenyokereg.hu/keregbemutato.php

http://fenyokereg.hu/kalkulator_keregvalaszto.php

A piacon több féle fenyőfajta kérgével is találkozhatunk. Nálunk Magyarországon általában 5 félével foglalkoznak. Név szerint: Erdei-, Borovi-, Fekete-, Vörös-, és Lucfenyő kérgét szokták feldolgozni. Mi ebből a lucfenyőt kivéve mindegyikkel foglalkozunk. A különböző fenyő fajták kérgei között csak színárnyalatbeli eltérés van, tartósságukban nincs.

 

kereg-kep


A fenyőkéreg tartósságát a darabok vastagsága és méretosztályozása határozza meg.

Tehát, ha van lehetősége több féle, de ugyan olyan méretosztályozású kéreg közül választani, akkor csak azt kell megnézni, hogy melyik színe tetszik jobban. Túl nagy színbeli különbségeket ne várjunk! A fenyőkéreg színe barna! Maximum olyan van, hogy enyhén narancssárgás árnyalatú barna, pl.: Bororvi fenyőkéreg

Ennél sokkal lényegesebb a fenyőkéreg méretosztályozása!

 

Minél apróbb a fenyőkéreg, annál:

  • könnyebben épül be a talajba (ezzel kifejtve jótékony hatásait)
  • könnyebben nyomja el a gyomokat
  • jobban tartja meg a nedvességet
  • könnyebben biztosítja a temperált hőmérsékletet

Ebből következik, alsó rétegnek használjon „apró" (0-2cm) kérget, a megfelelő hatás és tartósság érdekében, minimum 5 cm vastagon. Speciális területekre, vagy alkalmazásokra más „szabály" vonatkozik, ezek honlapunkon megtalálhatóak.

A nagyobb méretosztályozásokkal pedig kiválóan lehet díszíteni, akár az első rétegnek terített „apró" réteget is.

Speciális alkalmazásoknál, mint pl.: sétáló utak, autó beálló készítéséhez, vagy lejtős területekre is a „nagydarabos" fenyőkérget (2-12 cm) szoktuk javasolni.

Röviden ennyit a fajtákról és méretosztályozásokról!

 

katai-fenyokereg


Maradt még egy pár dolog, amire vásárláskor érdemes figyelni! :

  • Minőség-ár aránya
  • A fenyőkéreg tárolása:
    A fenyőkérget olyan csomagoló anyagban érdemes tárolni ahol az anyag jól tud szellőzni. Kényelmesebbnek tűnik, ha zárt nejlon zsákban vásárolja meg, hazafelé nem lesz koszos az autó, de a benne található anyag könnyen bomlásnak indul. Ezen kívül, ha befülled, kórokozóknak és egyéb gombáknak, baktériumoknak adhat otthont egy ilyen zsák. A hálós zsákkal lehet, kicsit koszosabb lesz az autó (ez elkerülhető pokróc, takaró, fólia vagy zsák használatával), de szerintem ez vállalható a minőségért cserébe.
    Tipp: Ha vásárláskor visz magával egy pár nagyobb szemetes zsákot, vagy fóliát a csomagtartóba, könnyebben lesz takarítható az autó. Ha nem használja fel rögtön a kérget, ne felejtse el kivenni a műanyag zsákból, hogy az anyag továbbra is szellőzhessen.
  • A vásárolandó anyag tisztasága:
    Ez nem azt jelenti, hogy pormentes a fenyőkéreg, hisz még is csak az erdőből jön.
    A fenyőkérget, nem mossuk, és nem kezeljük vegyszerekkel (legalábbis mi biztosan nem!). Ezzel elvesztenénk tartósságát, és környezetbarátságát. Viszont a csomagoláson belül csak fenyőkéreggel és esetleg némi „fenyő-alkatrésszel" találkozhatunk. Más idegen fém, üveg, műanyag, textil, stb. anyag nem lehet a csomagolásban.
  • A jó minőségű fenyő-mulcs friss, jó illatú, és élénk színű!

 

elenk-szinu-fenyokereg


Vásárlás előtt, mindig érdemes alaposan tájékozódni.

Most már mindent tud, ami a vásárláshoz kellhet, de ha mégis maradt kérdése, elérhetőségeinken utolér minket.

 

Elérhetőségeink:
katai-fenyokereg

 

Címünk: Bp., XVII. Ker. Cinkotai út 20/a

Kátai Tamás- kapcsolattartó
Tel: 06/20-201-0732

Kátai Erika- iroda és rendelés felvétel
Tel:
06/20-929-1404

 

 

 

Amennyiben most vásárol nálunk és felhasználja a képen látható kupon kódot, kedvezményben részesül!

 

kuponkod
Vásárlási kupon

 



A kedvezmény részletes leírásához és további információkért kattintson ide >>

 

Készítette:
Kátai Tamás és Tokár Dominika

értékelés