Az idei tél feladta a leckét: enyhe tél szibérira faggyal zárva
Úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjáráshoz. Az idei tél is feladta a leckét. A fagyhatás kivédésében próbálok segíteni ezzel az első, korai felhívással.

2018. évi 1. növényvédelmi felhívás

 

Remélem jól teletek az ünnepeik! Lassan beindul az év! Tavaly a budavári facsemete előtti Luther idézettel búcsúztam. Vajon hogy bírta az elmúlt napok hidegre váltó időjárását az almafácska? Nemsokára kiderül.

A saját kertjükben, a levágott gyümölcsvesszőket pl. a cseresznyéét, szőlőét állítsák vízbe, szobahőmérsékleten és figyeljék meg a kihajtásukat. A rügyek átmetszésével is megállapíthatják a fagykár nagyságát. Az elbarnult belsejű rügyek nem hajtanak ki. (A fotó szerencsére még nem az enyém, a www.magro.hu oldalon találtam.) Az idei télen, még metszés előtt érdemes elvégezni a tesztet.

 

2018_rugyvizsgalat

 

Már a meleg januárban megindult a találgatás. Ha korábban felébrednek a növények, és megszokottnál előbb bontják a szirmaikat, mennyi kárt okoz majd a tavaszi fagy? Főleg a csonthéjasokat, a mandulát és a kajszit féltették ettől. A múlt héten kezdődött hirtelen lehűlés miatt pedig már a rügyekért is aggódnak a kertészek. A mandulát és a bodzát is február 24-én fényképeztem.

Az ültetvényekben füstöléssel, fagyvédelmi öntözéssel, paraffingyertyával, hőlégfúvó berendezéssel és légkeveréssel is védekezhetnek. Ezekkel még a - 6-8 °C-os fagytól is megóvhatják a fáikat. A házikertesek leginkább a fáik jó kondíciójában bízhatnak. A rügypattanás környékén segíthet a bór és borostyánkősav összetételű lombtrágya pl. a Damisol BB gabona névre hallgató, melyet „elsősorban gyümölcsösben használják kisebb mértékű fagykár megelőzésére, illetve a fagykár mérséklésére”. A tájékoztató szerint már a kinyíló rügypikkelyekből és a vesszőkből is felszívódik, de a virágzásban is bevethető. Kis kiszerelésben is kapható. A virágok megvédésére még szóba jöhetnek egyéb pl. algát, káliumot, kalciumot, vitaminokat, hormonokat és cukrokat tartalmazó készítmények és a biostimulátorok. Ilyen hatású pl. a Wuxal Ascofol, az Atonik. A kollégák szerint - 2-3 °C éjszakai lehűlést tudnak kivédeni a felsoroltakkal. (Ez is nagy szó, mert a bibékre már ez is végzetes lehet…) A fagyot megelőzően és utána is permetezni kell velük.

Olvastam a virágzás késleltetésére végzett kísérletekről. Próbálkoznak a fák feletti szórófejes öntözéssel, vegyszerekkel és a lombkorona fehérre festésével is. Még nem alakult ki a biztos technológia.

Budapest, 2018. március 3.

További növényvédelmi előrejelzésekért, fotókért és a teljes hazai növényvédő szer adatbázishoz látogassa meg az Agroinform.hu mezőgazdasági portált.

Megosztás

Hozzászólások

Édenkertész válaszol

Leyland ciprus sövény foltokban sárgul, nem fejlődnek új levelek. és a levelek elkezdtek száradni, majd rövid időn belül az egész ág kiszárad. . .

A permetezés mellé tápanyagutánpótlás is jár a növényeknek!

Részletek »

Fotójáték

Legfrissebb fotó:

Oroszlanszáj

Kvízjáték

Aktuális játékunk:

Jelenleg nincs még új játékunk!

Eseménynaptár

Szaknévsori ajánló profi kiváló ügyfeleink közül Regisztráljon Ön is

1172 Budapest, Szikra u. 1.
6300 Kalocsa, Malom u. 27.
1021 Budapest, Budakeszi út 95.
7763 Egerág, Kertész dűlő 595.