Tartós fagyok és hó: ezeket a kártevőket pusztítja el

A téli hideg a kert ökológiai egyensúlyának fontos része. Sok kártevő ugyan rendelkezik áttelelési stratégiával, de a hosszan tartó, mélyfagyos időszakokat nem mindegyikük éli túl maradéktalanul. Különösen igaz ez akkor, ha a mínusz 15–20 fokos hideg nem csak néhány éjszakára érkezik, hanem napokig, akár hetekig fennáll.

A levéltetvek jelentős része tojás alakban telel át a növényeken vagy a talaj felszínén. A rendkívül alacsony hőmérséklet sok tojást elpusztít, főként akkor, ha azokat nem védi kéregrepedés vagy vastag növényi maradvány. Ennek köszönhetően tavasszal kisebb induló populációval kell számolnunk.

A takácsatkák szintén érzékenyek a tartós, erős fagyokra. Bár egy részük védett helyeken – például kéreg alatt vagy fóliasátrakban – átvészelheti a telet, a szabadon telelő egyedek nagy arányban elpusztulnak mínusz 20 fok körül.

A csigák esetében a hideg hatása összetettebb. A kifejlett példányok nagy része elpusztul, különösen, ha a talaj is átfagy. A tojások egy része ugyan túlélhet, de a kemény tél érezhetően csökkenti a következő évi csigatámadást.

A talajban vagy növényi maradványokban telelő hernyók, lárvák és bábok – például egyes moly- és lepkefajok – szintén komoly veszteségeket szenvednek el. Ha a fagy hó nélküli időszakban hatol mélyre a talajba, különösen nagy a pusztulás aránya.

A vastag hótakaró kettős szerepet játszik. Egyrészt szigetel, így bizonyos talajlakó kártevőket védhet az extrém hidegtől. Másrészt viszont megakadályozza a rágcsálók és rovarok mozgását, oxigénhiányos környezetet teremt, és a hosszú ideig tartó hóborítás alatt sok faj legyengül vagy elpusztul.

Összességében a mínusz 20 fokos januári hideg és a tartós hó a kert természetes „fertőtlenítőjeként” működik. Bár nem pusztít el minden kártevőt, jelentősen csökkenti a kiinduló állományukat, ami tavasszal kevesebb növényvédelmi beavatkozást, egészségesebb kertet és kiegyensúlyozottabb ökoszisztémát eredményezhet.