Levegőtisztító növények, amikből legalább egy kell minden gyerekszobába

Egy gyerekszoba ideális összeállítása közel sem olyan szórakoztató és könnyű feladat, mint amilyennek első ránézésre tűnhet. Oda kell figyelnünk arra, hogy praktikus legyen, hogy kielégítse a gyermekünk igényeit, ugyanakkor biztonságosnak és kényelmesnek is kell lennie. Mindezek mellett pedig hatalmas pluszpont, ha kifejezetten szolgálja is a legkisebbünk egészségét. Erre jó megoldás lehet, ha néhány jól megválasztott növénnyel tisztán tartjuk a helyiség levegőjét.

Ideális gyerekszoba egyszeregy

Először vizsgáljuk meg, hogy mit kell tennünk, ha szeretnénk megalkotni a tökéletes szobát a gyermekünknek! Az egyik legalapvetőbb szabály, hogy törekedjünk az egyszerűségre: a szimpla bútorokra, a naturális színekre. Így idővel, ahogy a kicsi növekszik, könnyebb lesz kisebb kiegészítőkkel, dísztárgyakkal az aktuális ízlésének megfelelően formálni. Emellett ha minél kevésbé zsúfoljuk tele a szobát, annál több helyet hagyunk a kicsit kedvenc elfoglaltságának: a játéknak. Így bármikor felállíthatják a babaházat vagy a vonatpályát, nem kell hozzá hosszasan pakolászni.

Mivel a gyerkőcök általában nemcsak a szülőktől, hanem rokonoktól és barátoktól is folyamatosan kapnak holmikat – legyen az ruha vagy játék –, érdemes nagyobb tárolószekciókban gondolkodni. Jó ötlet egy beépített szekrény, amit kiegészíthetünk dobozokkal, fiókokkal. Már csak a gyerekek rendszeretetének kialakítása miatt is fontos, hogy mindennek meglegyen a maga helye. Persze ezek nem kis befektetések, különösen a mai árak mellett. Éppen ezért érdemes elgondolkodni a babaváró hitel felvételén, de sokat spórolhatunk azzal is, ha rokonoktól vagy egyéb úton-módon, használtan szerzünk be néhány bútort, illetve más kelléket.

levegtisztito_novenyek_-_hitelnet_-_edenkert.hu_01

Előtérben az egészség

Ha már összeállítottuk a szobát, ami könnyen alakítható és a kicsi is imádja, elkezdhetünk gondolkodni azokon a részleteken, amelyek a gyermek egészségét szolgálják. Egészen kicsi kortól kezdve fontos a megfelelő világítás a szemük egészségéért, így érdemes jó minőségű, magas, de nem zavaró fényű villanykörtéket használni. A legjobb persze a természetes fény, így annál jobb, minél kevésbé takarjuk el az ablakokat.

Ha a kicsi allergiás valamire, akkor mindig nagyon nézzük meg, hogy miből készülnek a szoba új bútorai, díszei. De kifejezetten fontos az is, hogy a levegő ne legyen túl száraz és túl párás sem – ezt párologtatóval és páraelszívóval oldhatjuk meg a különböző évszakokban. A megfelelő hőmérséklet 20 fok körül mozog, erre is figyeljünk az év során. És ha már a levegő minőségéről van szó, térjünk rá a légtisztítás témakörére!

levegtisztito_novenyek_-_hitelnet_-_edenkert.hu

Légtisztító növények a gyerekszobába

A légtisztítást többféle módon is megoldhatjuk. Ha vidéken vagy kertvárosi övezetben élünk, kézenfekvő a szellőztetés, a belvárosokban azonban ez nem mindig előnyös. Bárhol használhatunk azonban természetes anyagokból készült légfrissítő, légtisztító permetet, és változtathatunk a szokásainkon is az egészségesebb levegőért. Például takarítsunk természetes tisztítószerekkel, ha valamilyen vízkár keletkezik a lakásban, mihamarabb tegyünk a megoldásért – azt pedig már mondanunk sem kell, hogy a lakás maradjon füstmentes övezet! Mindezek mellett pedig beszerezhetünk néhány növényt, amelyek nemcsak hogy jól mutatnak, de még a levegőminőségnek is jót tesznek – a legkisebbek szobájában is.

Az alábbi növények oxigénnel töltik meg a legkisebbek szobáját, miközben megkötik a szén-dioxidot és szűrik is a teret olyan káros gázokra, mint a benzol vagy a formaldehid. Ráadásul a beszerzésük olcsó, így ezekhez garantáltan nem kell babaváró hitelhez vagy más segítséghez folyamodni!

Széles körben ismert növény a kedves kis zöldike, aminek egyik előnye, hogy gyorsan nő, de még annál is gyorsabban tisztítja a levegőt. Ráadásul eredményesen szűri azt olyan káros gázokra is, mint a szén-monoxid. Szintén jó ötlet beszerezni néhány darabot az aloe-félék családjából. Ezeket ugyanis könnyű kezelni, szinte az egyetlen faktor, ami fontos számukra, az a sok napfény. A légszűrő tulajdonságaik mellett sebkezelésre is eredményesen használhatóak: pakolásként a különböző sebhelyeken alkalmazhatjuk – amelyekkel egy gyerkőcös családban azért gyakorta találkozhatunk.

Bármelyik kislány örül, ha a szobáját egy cserepet gerberával dobjuk fel, aminek nem kizárólag az az előnye, hogy szép a virága. Hatalmas mennyiséget tud ugyanis megkötni az olyan káros gázokból, mint például a tisztítószerekben nagy mennyiségben jelenlévő triklorietilén. Remekül bírja a strapát az – e tulajdonsága miatt – népszerű anyósnyelv, így a legtöbb gyermekre bátran rábízhatjuk. Ez az évelő örökzöld fokozottan képes a nitrogén-oxid megkötésére.

A szobai futókát is sok otthonban találhatjuk meg, hiszen szintén eléggé szívós, alig fényigényes, ráadásul gyorsan nő. Ha ezzel tisztítanánk a levegőt, ügyeljünk rá, hogy a háziállatok ne érjék el, mert a leveleik mérgezőek! Végül, de nem utolsó sorban a hegyi pálma is remek választás, hiszen nemcsak tisztítja, de párásítja is az otthoni légteret. Sok törődést igényel, de meg is érdemli azt!

Tanácsos egy levegőminőség-figyelővel rendszeresen ellenőriznünk otthonunk légterének állapotát, így amint valamilyen kedvezőtlen változást észlelünk, máris léphetünk a fent említett megoldások valamelyikével!

értékelés