Mikulásvirág: ha ilyen, semmiképpen se vedd meg!

5

A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) a karácsony, a téli időszak egyik szimbolikus szobanövénye. Gondosan ápoljuk, hogy sokáig gyönyörködhessünk benne.

Mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima): milyet ne vegyünk meg!

A választásnál már sok minden eldől, ezért mindenképpen szép, sötétzöld levelű növényt válasszunk, melyen a fellevelek is telt színűek. A sárguló, száraz szélű levelek a nem megfelelő nevelési körülményekre, fény- vagy tápanyaghiányra, illetve túlöntözésre utalnak. Még véletlenül se vigyünk haza olyan mikulásvirágot, amely jól láthatóan elkezdett felkopaszodni, vagyis hiányoznak az alsó levelei.

mikulasvirag_asztaldsz

 

A lankadó, száradó levelek olykor kértevők jelenlétére is utalhatnak, ezért lehetőleg még a diszkréten celofánba burkolt növényt is vegyük ki csomagolásából. Vizsgáljuk meg a gyanús levelek fonákát vagy finoman simítsuk végig a leveleket. Az esetleg fel-felröppenő kis jószágok nem karácsonyi angyalkák, hanem levéltetvek vagy üvegházi molytetvek lehetnek. Ilyen találkozás esetén hagyjuk a cserepet a polcon, és vásárlás nélkül távozzunk az üzletből, ugyanis a beteg, fertőzött növényt majdnem lehetetlen otthon meggyógyítani. Lehetőleg olyan növényt keressünk, amely még nem teljesen virágzik, nem hullajtja a virágporát, mert akkor mikulásvirágunk hosszabb ideig fog díszleni. A virágpor könnyen észrevehető a piros felleveleken.

mikulasviragok

A mikulásvirág a hazaszállításkor ne kapjon huzatot!

A téli növényvásárlási szabályok érvényesek: lehetőleg fagymentes napon vagy napszakban vásároljunk, hazaszállításáig a lehető legkevesebb hideg érje a növényt. Ne nyomódjon össze, ne törjenek meg levelei, hajtásai, mert tejnedvet tartalmaz, amely összekenheti, elcsúfíthatja a virágot.

A mikulásvirág otthoni gondozása: mire kell figyelni?

Távolítsuk el a növény csomagolását. A díszítő celofán belsejében az alsó levelek számára kedvezőtlen mikroklíma alakul ki, amely tönkreteheti a leveleket, és kedvez a gombabetegségek elterjedésének. Állítsuk a cserepet napfényes, világos, meleg (min 20oC-os), huzatmentes helyre, ellenkező esetben a növény rövidesen hullajtani kezdi leveleit. Rendszeresen öntözzük. Akkor kapjon újabb adag vizet, amikor földje már éppen kezd kiszáradni. Soha ne álljon a cserép alatt a víz!

 

A téli időszakban nem szükséges tápoldatozni, májustól szeptemberig azonban kéthetente kezelhetjük nem túl nirogéndús tápoldattal. Ügyeljünk arra, hogy ne legyen túlburjánzó, mert a levelek túlságosan beárnyékolják egymást, és ez felkopaszodáshoz vezethet.

A mikulásvirág elég türőképes. Hosszú időn át jelzi hiányérzetét, de közben nem megy tönkre, és aztán könnyen regenerálódik. Ily módon például pár napos nyaralásunkat is viszonylag jól elviseli, ha előtte jól megöntöztük, és nincs tűző napon. A levelek nagyon lelankadnak, de az öntözés után képesek teljesen magukhoz térni. Odaadó gondozás esetén növényünk februárra elvirágzik, és áprilisig lassanként megszabadul színes felleveleitől. Nem túl napfényes helyen tartott mikulásvirágnál ez hamarabb is bekövetkezhet. A szakirodalom azt ajánlja, hogy ilyenkor a hajtásokat vágjuk vissza 15-20 cm-esre, és hűvös, sötét helyen, nagyon enyhe öntözés mellett 1-2 hónapig pihentessük a növényt. Ez a nevelési mód az eredeti élőhely, Mexikó klímáját imitálja.

mikulasviragok1

 

Saját tapasztalatom szerint azonban nem feltétlenül szükséges a fenti műveleteket végrehajtani, sőt, a visszametszés egy 45-50 cm magas növényt annyira le is gyengíthet, hogy azután már nem képes elég vastag, látványos hajtásokat hozni. A mikulásvirág folyamatos (de visszafogott) öntözéssel, és a pihenőidőszak kihagyásával is jól nevelhető, csak ügyeljünk arra, hogy a ne vigyük túlzásba a nyári tápoldatozást. Amikor a nappalok hosszabbodásakor a növény elkezd erősebben növekedni, ollóval távolítsunk el néhány hajtást, hogy formás, laza lombozatot kapjunk. A metszést nagyon mérsékelten végezzük, nehogy túlzott elágazódásra kényszerítsük a növényt. A metszéskor kicsorduló tejnedvet töröljük le.

Az ősz közeledtével izgalmas kísérlet lehet, hogy megpróbáljuk virágzásra bírni kedvencünket. Szülőhelyének fényviszonyai miatt a mikulásvirág rövidnappalos, vagyis csak akkor virágzik, ha a nappali megvilágítás 12 óránál kevesebb. Tehát ha szeptember közepétől olyan helyre tudjuk állítani a cserepet, ahol a sötét időszakot a legkevesebb fény (pl. utcai lámpa fénye) sem szakítja meg, illetve ha más módon megoldjuk a rendszeres besötétítést (pl. mindennap este 7-től reggel 8-ig kartondobozzal letakarjuk a növényt), karácsonykor már pompásan kivirult mikulásvirágnak örvendezhetünk.

Adventi koszorú is készülhet belőle:

mikulasvirag_koszoru

Még több gyönyörű élő növénykoszorú itt>>

Nyíri Judit

értékelés